Super Bowl: Nem tudom, ezen mikor teszem túl magam – McVay

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.04. 05:56
null
Járt a gratuláció a hatszoros bajnok Bill Belichicknek, de Sean McVayt megbénították a történtek (Fotó: Getty Images)
Magyar idő szerint hétfőre virradóra a New England Patriots nyerte az 53. Super Bowlt – minden idők legkevesebb pontját hozó fináléjában 13–3-ra verte a Los Angeles Ramst. A főszereplők nyilatkozatait gyűjtöttük össze.


Elsőként jöjjön Tom Brady, aki már eddig is a sportág élő legendái közé tartozott, de miután néhány órája megnyerte a hatodik Super Bowlját, amire rajta kívül játékosként senki nem volt még korábban képes, így a sportág élő legendái között is külön szintre lépett és a legendák fölé emelkedett.

„Hihetetlen szezon volt az idei, nagyon büszke vagyok a csapatra. Nehezen hihető, hogy megnyertük a mérkőzést, mert a Rams védelme igazán remekül működött, kidolgozták a belüket, minden játék során a maximumra volt szükségünk a győzelemhez” – mondta Brady a mérkőzést követően még a pályán a CBS riporterének, Tracy Wolfsonnak.

A Super Bowlt a tengerentúlon közvetítő CBS tv-csatorna pálya szélén dolgozó munkatársa külön kiemelten rákérdezett az 41 éves irányítónál, hogy változtat-e valamit a korábbi kijelentésén – amely szerint 45 éves koráig akar játszani – az, hogy percekkel korábban nyerte meg a hatodik Super Bowlját.

„Ez nem változtat semmit. Most alig várom, hogy a családommal töltsem az időmet, a feleségemmel és a gyerekeimmel, akiknek a támogatása nélkül mindezt nem lettem volna képes véghez vinni. Nagyszerű idény volt ez, nagyon örülök, hogy boldogok lehetnek a csapattársaim, mindannyiunknak egy álma vált valóra ezzel a győzelemmel.”

Brady csapattársa, és egyik legkedveltebb célpontja, a tight end Rob Gronkowski a mérkőzést követően arról beszélt, időre van szüksége, hogy eldöntse, folytatja-e pályafutását.

„Egy-két hétre szükségem lesz, hogy eldöntsem, visszavonulok-e, vagy sem. Mindenesetre fantasztikus módja lenne a befejezésnek, ha egy Super Bowl-győzelemmel tehetném meg” – fogalmazott a 29 éves játékos, aki egyébként rekordot döntött a hétfő hajnali meccsen: 18 elkapott passznál jár a nagydöntőkön, a SB-k történelmében tight endek közül senkinek nincs ennyi.

A mérkőzés után a vesztes fél, a Rams edzője, Sean McVay szokatlan őszintéssel mutatott rá csapata kudarcának okára, vagyis saját magára.

„Eléggé meg vagyok még bénulva a történtek miatt. A Pats remek munkát végzett, de az eredmény és a mérkőzés leginkább miattam alakult így, mert sajnos rossz játékokat hívtam, és nem adtam meg a lehetőséget magunknak a győzelemre. Nem tudom, hogy ezen mikorra fogom túltenni magam”– fogalmazott rendkívül önkritikusan McVay a találkozót követően.

Kollégája, a Bradyhez hasonlóan a hatodik SB-győzelmét arató Bill Belichick vezetőedző elárulta, kár volt csapatát leírni korábban.

„Édes a győzelem. Főleg, hogy a szezon kezdetekor, s talán még az idény felénél is mindenki leírt minket. A mai mérkőzésen megmutattuk, hogy kár volt, mert még mindig itt vagyunk. A játékosok ma akkor játszottak igazán remekül, amikor arra a legnagyobb szükség volt” – fogalmazott diadalittasan Belichick.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik