Sorozatban negyedszer kapott ki a bajnok Lakers

Vágólapra másolva!
2010.12.02. 07:46
null
Bryanték ismét kikaptak, de állítják: nincs nagy baj a Lakersnél (Fotó: Action Images – archív)
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) alapszakaszának 37. játéknapján a Los Angeles Lakers 109–99-re kikapott a Houston Rockets vendégeként, így a címvédő sorozatban negyedik vereségét szenvedte el.

A sérülésektől gyengített Houston Rockets 109–99-re legyőzte a Los Angeles Lakerst, így a bajnoki címvédő sorozatban negyedik vereségét szenvedte el – ehhez hasonló rossz sorozatra 2007 áprilisa óta nem volt példa a klub történetében.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri az NBA 2010–2011-es szezonját?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A találkozót követően egy újságíró fel is tette a kérdést a 27 pontjával a meccs legeredményesebb játékosának bizonyuló Kobe Bryantnek, hogy valóban olyan jó csapat-e a bajnok, mint amilyennek játékosai gondolják. „Honnan tudja, mennyire tartjuk magunkat jónak? Minden rendben van" – replikázott Bryant, és a csapat edzője, Phil Jackson is cáfolta, hogy komolyabb baj lenne az együttes háza táján. „Hogy aggódom-e? Még túl korai lenne, nagyon sok van hátra a szezonból. De igaz, hogy néhány srác gyengélkedik mostanában, nekik javulniuk kell" – vélekedett a szakember.

A Lakers egyébként ismét a hajrában veszítette el a mérkőzést, Shane Battier 11 pontot dobott az utolsó három percben, a vendégek pedig mintha leblokkoltak volna: a 97–94-es Lakers-vezetés három perc alatt 109–99-es hazai előnnyé változott. A Rockets legjobb dobója a 22 pontos Kevin Martin volt.

A bajnok városi riválisa, a Clippers eredményesebb napot zárt: a liga legrosszabb mérlegével rendelkező kaliforniaiak hazai pályán győzték le a ligaelső San Antonio Spurst. Blake Griffin 31 ponttal és 13 lepattanóval, Eric Gordon 21 ponttal járult hozzá a 90–85-ös sikerhez, amely véget vetett a Clippers hosszú sikertelen szériájának: a Los Angeles-iek utóbbi 18, egymás elleni meccsüket mind elveszítették a Spurs ellen. A Clippers szurkolói annak is örülhettek, hogy visszatért sérüléséből egyik legjobbjuk, Baron Davis, aki hét ponttal és tíz assziszttal vétette észre magát.

Maratoni csatát vívott egymással a New Jersey Nets és az Oklahoma City Thunder: a meccset végül – háromszori hosszabbítást követően – a vendég Thunder nyerte meg, 123–120-ra. A látogatók – és a mezőny – legeredményesebb játékosa Russel Westbrook volt, aki 38 pontjából 13-at a harmadik hosszabbításra tartogatott. Remek teljesítményére annál is inkább szükség volt, mert az OC klasszisa, Kevin Durant térdsérülése miatt nem léphetett pályára a találkozón.

A keleti nagyágyúk közül ezúttal a Boston Celtics és a Miami Heat is győzött. A floridaiak végig kézben tartották a Detroit Pistons elleni mérkőzést, és sorozatban második győzelmüket aratták. A Heat legjobb dobója a 18 pontig jutó LeBron James volt, Chris Bosh és Dwyane egyaránt 16 ponttal zárt. A 28 pontos Paul Pierce vezette Celtics sorozatban ötödik meccsét nyerte meg.

 NBA
ALAPSZAKASZ, 37. JÁTÉKNAP
Utah Jazz–Indiana Pacers 110–88  
Houston Rockets–Los Angeles Lakers 109–99 
Miami Heat–Detroit Pistons 97–72 
Chicago Bulls–Orlando Magic 78–107 
Los Angeles Clippers–San Antonio Spurs 90–85 
Denver Nuggets–Milwaukee Bucks 105–94 
Atlanta Hawks–Memphis Grizzlies 112–109
Toronto Raptors–Washington Wizards 127–108
Boston Celtics–Portland Trail Blazers 99–95 
New Jersey Nets–Oklahoma City Thunder 120–123 – háromszori h. u.
New Orleans Hornets–Charlotte Bobcats 89–73 
Dallas Mavericks–Minnesota Timberwolves 100–86
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik