Szenzációs hír: magyar centert igazolt a Lakers!

Vágólapra másolva!
2012.09.06. 07:36
null
Somogyi Gergely továbbra is maradhat a Lakersnél
Az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban szereplő Los Angeles Lakers egyéves, nem garantált szerződést kötött a 222 centis magyar centerrel, Somogyi Gergellyel.

Az már biztos, hogy Somogyi a patinás, 16-szoros NBA-bajnok együttessel kezdi el a felkészülést a szezonra októberben, ám hogy az idényre kap-e garantált szerződést, tehát Dávid Kornél után második magyar kosarasként pályára lép-e az NBA-ben, az majd csak az alapszakasz rajtja előtt néhány nappal dől el.

A Lakers október elején vonul edzőtáborba, és összesen nyolc felkészülési mérkőzést játszik az alapszakasz kezdete előtt, ebből hármat hazai csarnokban, a STAPLES Centerben (igaz, ebből egy meccsen a másik városi csapat, a Clippers lesz a pályaválasztó). A csapat az alapszakasz első meccsét október 30-án, a Dallas ellen játssza hazai pályán.

A Los Angeles Times internetes oldalán megjelent cikk szerzője megjegyzi, az újonc Somogyi egy dologban biztosan a két másik center, Dwight Howard (211 cm) és Pau Gasol (213) „fölé kerekedik" – ő lesz a legmagasabb a Lakers edzőtáborozó keretében.

A klubnak jelenleg 13 (+1) garantált szerződéssel rendelkező játékosa van, az edzőtáborba pedig velük együtt 16-20 játékost hív meg a gárda. Az alapszakasz rajtjáig kell eldöntenie a szakmai stábnak, hogy a maximálisan 15 garantált kontraktussal rendelkező, aktívan leigazolt játékosból álló keretet kik fogják alkotni. A lényeg az, hogy Somogyi vélhetően 3-6 játékossal fog megküzdeni azért, hogy a csapattól garantált kontraktust kapjon a 2012–2013-as szezonra.

HOGYAN KERÜLT SOMOGYI A LAKERSHEZ?

A Magyarországon a Zuglói Sasokban és a Budapesti Honvédban nevelkedő, majd az egyetemet már az Egyesült Államokban, a Kaliforniában található UC Santa Barbara növendékeként elvégző – s egyúttal a világ első számú amatőr, illetve egyetemi bajnokságában (NCAA) is pattogtató – Somogyi mint végzős NCAA-s jelentkezett az idei draftra, de nem kelt el a játékosbörze 60 lehetséges pickje közt. A center viszont már korábban elhatározta, hogy továbbpróbálkozik, és a rögösebb úton keresztül is megpróbálja beverekedni magát a világ legerősebb és legjelentősebb hagyományokkal bíró bajnokságába, az NBA-be.

Somogyinak a Los Angeles Lakers ajánlott helyet a Summer League-keretében, s a klub a Las Vegas-i tornán ki is próbálta. A 222 centis óriás egyre több játéklehetőséget kapva mutatott jó teljesítményt, főleg dobásblokkolásban járt az élen, s ha nem is volt kiugró a statisztikája, mégis meg tudta mutatni képességeit, adottságait.

Somogyi a Santa Barbara tagjaként négy év alatt 3.5 pontot, 2.9 lepattanót és 1.5 blokkot tudott felmutatni 12.2 játékperc alatt meccsenként, míg a Lakers Summer League-csapatában 1.2 pontot és 1.6 lepattanót, valamint 1 blokkot hozott találkozónkként, átlagban 7.2 játékperc lehetőséggel.

Ha rendkívüli dolog nem történik, Somogyi olyan játékosokkal fog együtt edzeni a létező legprofibb körülmények közt, illetve pályára lépni az előszezon mérkőzésein, mint az ötszörös NBA-bajnok, alapszakasz-, döntő- és All Star-MVP Kobe Bryant, a kétszeres alapszakasz-MVP Steve Nash, a spanyol válogatott ásza, a kétszeres NBA-aranygyűrűs Pau Gasol, illetve a zsákolóbajnok óriás, a világ jelenlegi legjobb centerének tartott Dwight Howard, aki az Orlando Magictől került át a Mike Brown edzette Los Angeles-iekhez.

SOMOGYI BLOKKJA THOMAS ROBINSON ELLEN

VIDEO-ÖSSZEÁLLÍTÁS SOMOGYI GERGELYRŐL

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik