Remekül védekezett, Denverben egyenlített ki a Portland

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2019.05.02. 08:15
null
A Portland Denverben egyenlített ki (Fotó: twitter.com/trailblazers)
A pontgazdag első meccs után ezúttal egyik fél sem érte el a százas határt, amelyből a végig magabiztosan vezető Blazers jött ki jobban, ezzel elvette a Nuggets pályaelőnyét – nézzük, hogy mi történt hajnalban az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) rájátszásában.

 

Denver Nuggets–Portland Trail Blazers 90–97

Kontrollálta az eseményeket a Blazers. Az első mérkőzés dobópárbajából vesztesen kijövő vendégek egészen másképp jöttek ki erre az összecsapásra, védekezésben sokkal-sokkal fizikálisabban és agresszívebben kosárlabdáztak, támadásban pedig szintén a fizikalitásra helyezték a hangsúlyt – folyamatosan izmoztak a festékben, Enes Kanter és Zach Collins is eredményesen dolgozott innen, de Al-Farouq Aminu is becsülettel „gyűrte” a Denver benti játékosait. A két dolognak köszönhetően gyakorlatilag végig kontrollálni tudta a játékot a Portland, el tudták tüntenti Nikola Jokicsot, a hazai dobógépeket limitálták, a túloldalon pedig azt is elbírták, hogy Damian Lillardnak kifejezetten gyenge napja legyen (14 pont, 5/17 mezőnyből), úgyhogy mivel a Nuggets a második negyedben teljesen besült, a nagyszünetben már 15 pont volt a Blazers előnye. Ezt pedig a folytatásban is tartani tudta, közte 14-ről indult az utolsó negyed és bár a hajrában már nagyon rohamozott a Nuggets, amikor kellett, akkor McCollum, vagy Hood bevert egy-egy triplát, a végén Lillardnak is volt egy fontos büntetője, védekezésben pedig továbbra is stabilak tudtak maradni, úgyhogy egy labdányira sosem engedték vissza ellenfelüket. Összességében kiváló védekezéssel és a meccs eleji agresszív játékkal, végig vezetve tudtak nyerni idegenben, ezzel az első meccs gyengesége ellenére elvették a pályaelőnyt és elégedetten utazhatnak haza – az egyetlen negatívum, hogy Mo Harkless jobb bokája megsérült a második negyedben és nem is tudott már visszatérni a pályára.

Nem állt össze a Denver estéje. Nagyon nem találta a ritmust ezen a mérkőzésen a Nuggets, az első negyed még hagyján, ott csak az volt érezhető, hogy sokkal nehezebben lehet most feltörni a Portlandet, aztán a második játékrészben beletört a hazaiak bicskája az ellenfélbe: Torrey Craiget egy erősen vérző orrsérüléssel elvesztették, Nikola Jokics faultgondjai sem jöttek jól, csapatszinten pedig 5/23-as mezőnymutatóval és 0/10 triplával zárták ezt a 12 percet. Az itt beszedett hátrányukkal aztán a folytatásban sem tudtak mit kezdeni, Jamal Murrayt egyre jobban zavarta a még a Spurs ellen összeszedett sérülése, Craig ugyan visszatért, de nem volt 100 százalékos, Harris, Morris és Barton sem találta a dobását és bár rengeteg, 23 (!) támadópattanót húztak le Millsapék, ezekből sem tudtak pontokat szerezni. A védekezésbeli gondjaikat ugyan rendezték, de támadásban nem találtak megoldást, a végén több fontos dobásuk is kimaradt, amellyel igazán ráeshettek volna a Portlandre, úgyhogy nem tudták utolérni ellenfelüket és fájó vereséget szenvedtek – most idegenben kell visszavágniuk, különben a szakadék szélére kerülhetnek.

A Nuggets legjobb dobói:Jokics 16, Murray 15/6, Millsap 14/3
A Trail Blazers legjobb dobói: McCollum 20/9, Kanter 15, Hood 15/6

Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–1.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik