Rekordot döntött a Miami, megszenvedett a GSW

Vágólapra másolva!
2016.03.02. 09:31
null
Brook Lopez (Brooklyn Nets, jobbra) akciózna, ha Roy Hibbert (Lakers) hagyná (Fotó: Reuters)
Franchise-rekordot jelentő hatékonysággal dobott a Miami Heat a Chicago Bulls ellen az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) ma hajnali játéknapján, Wade-ék pontzáporos sikert arattak a találkozón. A Steph Curry-t nélkülöző Warriors megszenvedett és csak hosszabbításban gyűrte le az Atlantát, a Portland és Damian Lillard folytatta jó sorozatát, a Charlotte kiütötte a Phoenixet, könnyedén nyert a Dallas, a Lakers pedig újonc irányítója parádés estéjével aratott győzelmet.

Charlotte Hornets–Phoenix Suns 126–92

Kiütéses Hornets-siker. Már az első percekben állva hagyta ellenfelét a hazai csapat, a nyitó játékrész végére a húsz pontot súrolta a különbség, a nagyszünetben pedig erősen közelített a harminchoz – a fordulás után is csak részben vett vissza a gárda. Kemba Walker (26 pont, 6 pattanó, 9 gólpassz) és Al Jefferson (19 perc, 19 pont, 7 pattanó) kiemelendő, de a teljes csapat remekelt a játék minden elemében – a tükörsima győzelemmel továbbra is hatodikak keleten.

Esélytelen volt a Suns. A pillanatok alatt beszedett hatalmas hátrányt nem volt lehetősége ledolgozni a vendégcsapatnak, de az erejük sem volt meg Price-éknak ahhoz, hogy felálljanak a padlóról. A 4/9 triplát elsüllyesztő Teletovics, vagy éppen Len azért csipkedte magát, de egy pillanatig sem tudtak faragni a különbségből, így a Memphis elleni bravúr után hatalmas pofont kaptak.

A Hornets legjobb dobói: Walker 26/9, Jefferson 19, Batum 15/6, Lamb 15/6
A Suns legjobb dobói: Len 18, Teletovics 17/12, Booker 13/3

Miami Heat–Chicago Bulls 129–111

Franchise-rekordot döntött a Heat. A hazai alakulat egészen félelmetes, 67.5 százalékos hatékonysággal értékesítette mezőnykísérleteit, ami a franchise történetének legjobbja és ligaszinten is utoljára 1998-ban, a Clippers dobott ennél pontosabban. Ugyan csak nyolc játékos lépett náluk pályára, kiemelendő Whiteside (26 pont, 14 pattanó, 4 blokk), a Dragic-Wade páros parádésan szervezte a játékot, Deng 8/10 dobással jutott el húsz pontig, Joe Johnson pedig 24 egységet rámolt be első Heat-mezben lejátszott hazai meccsén – ezzel a gárda tartja keleti negyedik helyét.

Nem volt esélytelen a Bulls. A fent említett parádés hazai támadójáték ellenére tartotta a lépést a Chicago, Rose, Gasol és a kispad is hozzátette a magáét. Ugyan a negyedik negyed elején úgy tűnt, hogy eldőlt a meccs, Brooksék egy nagy futással 106–100-ra zárkóztak öt perccel a vége előtt, ám itt még egyszer sebességet váltott a Miami és Whiteside zsákolása után hamarosan ismét 14 pont volt a különbség. A Bulls zsinórban harmadik vereségével már csak kilencedik keleten, igaz, a hatodik Charlotte-hoz képest csak egy meccs a hátránya.

A Heat legjobb dobói: Whiteside 26, Johnson 24, Deng 20/9
A Bulls legjobb dobói: Rose 17/3, Brooks 16/9, Gasol 15/3

New York Knicks–Portland Trail Blazers 85–104

Lillard és a Portland is folytatta. Az utóbbi 22 meccsből a 18. győzelmét aratta a Portland, Damian Lillard pedig ez elmúlt kilenc találkozóból nyolcadszor érte el a harmincpontos határt – a gárda ezzel 3–0-ra áll idegenbeli túráján. Lillard a második negyed végén robbantott, az utolsó bő négy percben egymaga 14 pontot szórt és a Blazers ekkor lépett meg, majd a nagyszünet után CJ McCollum rámolt be 21 egységet, a vendégek pedig végig stabilan vezettek innentől kezdve – az újabb magabiztos sikerük után egyre valószínűbb, hogy ott lesznek a rájátszásban.

Frusztráltság New Yorkban. A hazai csapat az utóbbi 18 meccsből a 15.-et veszítette el, Carmelo Anthony (23 pont, 10 pattanó) pedig az egyik nézővel keveredett szóváltásba, aki a pénzét követelte vissza az újabb gyenge játék miatt. Anthony-n kívül egyébként maximum Porzingis említhető a pozitív oldalon a Knicksnél, de a második félidőben már nem volt reális esélyük a sikerre – már csak a Brooklyn és a Philadelphia áll rosszabb mérleggel keleten...

A Knicks legjobb dobói: Anthony 23, Afflalo 13/3, Porzingis 11/3, O'Quinn 11/6
A Trail Blazers legjobb dobói: Lillard 30/12, McCollum 25/6, Leonard 11/9

Dallas Mavericks–Orlando Magic 121–108

Nagy formában a Dallas. Zsinórban harmadik sikerét aratta a texasi gárda, méghozzá gyakorlatilag végig vezetve, nagyon pontos támadójátékkal – 55.8 százalékkal tüzeltek mezőnyből Nowitzkiék. Már az első negyedben megléptek kissé, félidőben 69 pontnál jártak, de a fordulás után sem álltak le és tovább növelték előnyüket – a kezdők közül senkinek nem kellett megszakadni, egyedül David Lee faultgondjai borították kissé a kényelmes rotációt. Ezzel a győzelemmel a Mavs tartja a lépést a száguldó Portlanddel.

Nem fértek bele a gyenge esték. Hiába parádézott a padról beszálló Ilyasova (22 pont, 7/10 mezőnyből, 10 pattanó) és hiába hozta magát a palánk alatt Vucsevics, mivel Oladipo, Gordon és Hezonja együtt beszórt tizenöt pontja borzasztóan kevésnek bizonyult – a három kezdőjátékos gyengébb napja nem fért bele ezúttal. Hiába szedtek 12-vel több támadópattanót, mint a Mavs, közel sem tudták olyan hatékonyan befejezni a támadásaikat, mint a hazaiak, akiket egy pillanatig sem tudtak lelassítani – a hátrányuk volt húsz pont feletti is és a második félidőben már nem igazán volt esélyük a sikerre.

A Mavericks legjobb dobói: Matthews 21/3, Nowitzki 19/3, Parsons 17/9, Pachulia 17, Barea 17/9
A Magic legjobb dobói: Ilyasova 22/6, Vucsevics 18, Payton 12/6, Jennings 12/6, Dedmon 12

Golden State Warriors–Atlanta Hawks 109–105 – hosszabbítás után

Kiszenvedett győzelem. Nem játszott jól a Steph Curry-t nélkülöző Golden State, bár az első félidőben így is magabiztosan vezetett – a fordulás után azonban egyre szigorúbbá vált a Hawks védekezése és a negyedik negyedben már a vendégek jártak előrébb. Ugyan innen még fordított a GSW, a rendes játékidő utolsó percének egállal mentek neki a felek, az utolsó dobást pedig mindkét csapat elrontotta, így jöhetett a hosszabbítás. Itt a klasszis a címvédő javára döntött, előbb a végig erőlködő Thompson (8/27 mezőnyből, 26 pont) szórt be egy hármast, majd Draymond Green is beköszönt kintről, erre pedig már nem tudott válaszolni az Atlanta – óriási csatában őrizte meg hazai veretlenségét a Warriors.

Egy dobásra, vagy pár lepattanóra volt a Hawks. Ugyan az első félidőben még kereste az ellenszert, a fordulás után már nagyon masszívan védekezett a vendégcsapat és összességében 40% alatti mezőnymutatón tartotta a Warriorst úgy, hogy abszolút kihúzta az együttes méregfogát. A rendes játékidő végén azonban nem tudták megnyerni a mérkőzést, a 19 engedett támadópattanó pedig végül megbosszulta magát – ugyan nagyon közel jártak Teague-ék, az utolsó lépés hiányzott a bravúrhoz.

A Warriors legjobb dobói: Thompson 26/6, Bogut 19, Green 15/6
A Hawks legjobb dobói: Millsap 19/3, Horford 17/3, Schröder 17/3

Los Angeles Lakers–Brooklyn Nets 107–101

D'Angelo Russell szenzációs estéje győzelmet ért. Először tette le igazán a névjegyét az NBA-ben a Lakers idei 1/2-es választottja, aki a teljes mérkőzésen remekelt, de igazán clutch helyzetben vette vállára csapatát. A mindössze húsz éves játékos 39 pontos karriercsúccsal zárt (14/21 mezőnyből, 8/12 tripla), melyből 16-ot a negyedik negyedben szerzett, ráadásul az utolsó percben két hatalmas hármast süllyesztett el, amivel megnyerte a meccset csapatának – az irányítómunkát megoldotta Clarkson és Huertas, az újoncot pedig állva tapsolta meg a Staples Center közönsége. A Kobe Bryantet nélkülöző arany-lilák emellett az utóbbi időszak legjobb védekezését mutatták be és sorozatban nyolc vereség után arattak győzelmet.

A hajrában hiányzott a vezér. Nem játszott rosszul a Brooklyn, bár meglehetősen gyengén dobott az együttes, főleg ami a triplákat illeti, így is partiban volt a hajráig. Szűk három perccel a vége előtt azonban kipontozódott a 23 pontos Brook Lopez és bár a Bogdanovic-Young duó termelte a pontokat, hiányzott valaki, aki a hátára vegye az együttest – Russell extrájával nem tudtak mit kezdeni, náluk pedig nem akadt senki, aki fel tudta volna venni a kesztyűt.

A Lakers legjobb dobói: Russell 39/24, Clarkson 16/3, Hibbert 14, Randle 14
A Nets legjobb dobói: Lopez 23, Young 19, Bogdanovic 18/3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik