Parádés védekezéssel vette vissza a pályaelőnyt a Rockets

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2018.05.23. 08:01
null
Chris Paul (balra) és James Harden nyerő párost alkotott (Fotó: nba.com)
Jelentős fordulatokat és óriási csatát hozott az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) nyugati döntőjének kedd esti negyedik meccse, amelyből végül a nagyot védekező Houston Rockets jött ki jobban: James Hardenék 92 ponton tartották az Andre Iguodalát nélkülöző Golden State Warriorst, kiegyenlítették a párharcot, azaz visszavették a pályaelőnyt.

 

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő partnere a kezdo5.hu
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a kezdo5.hu

Golden State Warriors–Houston Rockets 92–95

A Rockets jött ki jobban a hullámzásból. Nagyon fordulatos meccs volt, amelyen elsősorban a védekezés dominált, de mindkét csapatnak voltak olyan periódusai, amikor nagyon elkapta a fonalat, beestek a hármasok, vagy éppen többször is le tudta indítani ellenfelét. A találkozó 12–0-s GSW-rohammal indult, majd észhez tért és a második negyedben egy 25–7-es időszakkal fordított a Rockets, így előnnyel mehetett a nagyszünetre. A harmadik játékrész elején ismét megrázta magát a Warriors, és Steph Curry vezetésével (egymaga 11 pontot dobott zsinórban) ismét fordult a kocka. A záró etap tízpontos hazai előnnyel vette kezdetét, de itt megint fölénybe került a Houston, utolérte ellenfelét, sőt átvette a vezetést a végjáték előtt, majd clutch helyzetben Eric Gordon villant kétszer is. Az utolsó másfél percben ennek ellenére több dobása is volt az egyenlítéshez vagy a fordításhoz Steve Kerr legénységének, de mindegyik kimaradt, Mike D'Antoni pedig azt mondta, hogy eddigi legjobb védekezésüket mutatták be, ennek köszönhetően tudtak nyerni. Most játszott a legjobban Chris Paul (27 pont, 5/9 tripla), illetve James Harden elérte a 30 pontot, és bár csapatszinten csak 39 százalékkal tüzeltek a vendégek, így is vissza tudták venni a pályaelőnyt – mintha mi sem történt volna eddig, egálról folytatódik a széria.

A végén túl sokat hibázott a Warriors. Andre Iguodala hiányát megérezte a Golden State, a helyén Kevon Looney kezdett, és bár nem játszott rosszul, nem tudta ugyanazt hozni, mint a Hampton 5 hiányzó láncszeme. Emellett most nagyon szenvedtek a hazaiak a Rockets védekezésével, intenzitásával. Ők is nagyon kapartak, de ezúttal nem voltak elég pontosak és nem volt bennük elég tűzerő – Kevin Durant a 8/8 büntetőjével kozmetikázott (27 pont, 9/24 mezőnyből), Steph Curry az extra harmadik negyede mellett többször is eltűnt (28 pont, ebből 17 a harmadik negyedben, 6/13 tripla), Klay Thompson pedig összeszedett egy kisebb sérülést és egyébként is pocsékul (10 pont, 4/13 mezőnyből) célzott. Csapatszinten ők sem érték el a 40 százalékot, a tripláik sem ültek, a hajrában pedig egyszerűen túl sokat hibáztak – az utolsó hat dobásukat mind elrontották, pedig egy másodperccel az órán Thompson, majd a dudaszó pillanatában Curry dobhatott az egyenlítésért. Az utolsó negyedben egyébként is borzalmasan dobtak, 3/18-at szenvedtek össze mezőnyből, és mindössze 12 pontot tettek fel a táblára, ezzel semmissé tették a houstoni győzelmüket és a legutóbbi 41 pontos sikerüket is – 2–2-ről folytatják úgy, hogy a Rocketsnél van a pályaelőny. Ráadásul nagy kérdés, hogy mi lesz Iguodalával. Egy adalék: a Warriors sorozatban 16 hazai playoff-meccset nyert meg a találkozó előtt, most megszakadt a széria.

NBA, RÁJÁTSZÁS
NYUGATI FŐCSOPORT, DÖNTŐ, 4. MÉRKŐZÉS
Golden State Warriors–Houston Rockets 92–95
(28–19, 18–34, 34–17, 12–25)
A Warriors legjobb dobói: Curry 28/18, Durant 27/3, Green 11
A Rockets legjobb dobói: Harden 30/9, Paul 27/15, Gordon 14/3
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–2

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik