NHL: szívrohama után Bouwmeester már nem játszik a szezonban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.02.27. 12:35
A címvédő St. Louis Blues játékosa, Jay Bouwmeester már nem lép jégre az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) jelenlegi szezonjában azután, hogy két hete szívrohamot kapott a kispadon.

„Gondolkodnom kell a folytatáson. Nem mondom, hogy vége, ezt még nem döntöttem el” – utalt arra a kanadai védő, hogy akár az egész pályafutását befejezheti a történtek miatt.

A 36 éves játékos február 11-én az első negyed közepén összeesett, az orvosoknak defibrillátorral kellett újraéleszteniük. Az Anaheim Ducks elleni találkozó az ijesztő jelenet miatt félbeszakadt, és március 11-én pótolják. Bouwmeesternek a kórházban szívritmusszabályzót ültettek be.


Bouwmeester 17. szezonját töltötte az NHL-ben, korábban játszott a Florida Panthers és a Calgary Flames színeiben is. Ebben az idényben 56 meccsen egy gólt ütött és nyolc gólpasszt adott, összességében pedig 1240 mérkőzésen 88 találat és 336 előkészítés fűződik a nevéhez.

Tavaly a Blues Stanley-kupa-diadalával ő lett a 29. tagja annak az elittársaságnak, amely az NHL bajnoki cím mellett rendelkezik olimpiai és világbajnoki aranyéremmel is. A kanadai hokis a 2014-es szocsi játékokon, illetve 2004-ben és 2005-ben a vb-n volt tagja a győztes válogatottnak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik