A 33 éves finn légiós a The Boston Globe című lapnak elmondta, jövő nyáron, amikor lejár a szerződése, nem feltétlenül fog új ajánlat után nézni. Hozzátette: azt biztosra veszi, hogy ha búcsút mond az NHL-nek, akkor a hazájában sem folytatja a pályafutását.

Rask elárulta, hogy a feleségével áprilisra várják a harmadik gyermeküket, és neki is egyre többet kell vállalnia otthon.

A 2014-ben olimpiai bronzérmes, 2011-ben – második számú kapusként – Stanley Kupa-győztes Rask 2013-ban kötött nyolc évre szóló, összesen 56 millió dollárt biztosító szerződést. 2007 óta szerepel a Boston kötelékében, 2014-ben őt választották a profi liga legjobb kapusának. NHL-es pályafutása során 536 mérkőzésen 291 győzelmet aratott, és ötven alkalommal nem kapott gólt.

Az NHL a koronavírus-járvány miatt jelenleg bizonytalan ideig szünetel, a Bruins az éllovas. Rask vezeti a kapusok rangsorát az NHL-ben a kapott gólátlagot (2.12) tekintve, második a védési hatékonyságban (92.9 százalék), hetedik a győzelmek számában (26), és második a kapott gól nélküli összecsapásokban (5).