Henrik Zetterberg dereka nem bírja tovább

 

Klubja általános igazgatója, Ken Holland pénteken kijelentette, hogy a svéd hokis nem képes tovább játszani: konzultált ugyan az orvosokkal, de nem tudnak segíteni a problémáján.

A csatár – aki október 9-én lesz 38 éves – abban bízott, hogy ha az edzőtáborban egyelőre nem is tud megjelenni (s így az október 3-i szezonrajtról is lemarad), a szezon során azért később visszatérhet a jégre.

Zetterberg egyike annak a 28 játékosnak, aki nyert már olimpiát, világbajnokságot és Stanley-kupát is. Hazája színeiben 2006-ban olimpiai és vb-aranyérmes volt, két évvel később pedig a Detroittal lett bajnok, mi több, abban az idényben a rájátszás legértékesebb játékosának választották.

Az NHL-ben 1082 mérkőzésen 960 pontot – 337 gól, 623 gólpassz – szerzett, amellyel a Red Wings történetének ötödik legeredményesebb hokisa, és a teljes mezőnyben az aktívak közül csak négyen előzik meg.