NHL: Papp Kristóf az egész országért küzdene

Vágólapra másolva!
2020.08.21. 11:56
Papp Kristóf az egész országért küzdene, ha az októberi amatőr játékosbörzén (draft) bekerülne az észak-amerikai profi jégkorongligába (NHL).

„A draftig semmi sem biztos, de úgy látom, esélyes, hogy a későbbi körökben elkeljek. Mindig az lebeg a szemem előtt, hogy egy egész országért tudnék küzdeni. Ha nem sikerül, akkor sincs baj, hiszen más út is létezik” – nyilatkozta az M1 aktuális csatornán a 19 éves csatár. „A draftig semmi sem biztos, de úgy látom, esélyes, hogy a későbbi körökben elkeljek. Mindig az lebeg a szemem előtt, hogy egy egész országért tudnék küzdeni. Ha nem sikerül, akkor sincs baj, hiszen más út is létezik” – nyilatkozta az M1 aktuális csatornán a 19 éves csatár.

Hozzátette, nagyon nagy motiváció számára, hogy magyarként idáig el tudott jutni a szülei, a barátai és az edzői segítségével.

„Továbbra sincs megállás, tovább dolgozom a céljaimért” – szögezte le.

Eddig három magyar születésű hokist draftoltak az NHL-ben: 1999-ben Gröschl Tamás tengerentúli játékjogát az Edmonton Oilers foglalta le (a 9. körben, összesítve a 256. helyen), 2000-ben Szuper Leventéét a Calgary Flames (4. kör, 116. hely), majd 2002-ben Vas Jánosét a Dallas Stars (2. kör, 32. hely). Szuper és Vas kapott NHL-es szerződést is, de végül egyikük sem léphetett pályára a világ legerősebb bajnokságában. Csak Szuper volt nevezve NHL-es mérkőzésre, azonban cserekapusként egyszer sem állt be.

Az október 9-én és 10-én virtuális módon sorra kerülő drafton mind a 31 csapatnak alapesetben hét választási lehetősége lesz – a mennyiség különféle ügyletek révén módosulhat –, így összesen 217 fiatal játékjogát foglalják le. Papp Kristófot a draftlista 125. helyére rangsorolták.

A válogatott csatár az előző idényben a legjobb egyesült államokbeli juniorbajnokságban (USHL) szerepelt, ám pályafutását a legerősebb amerikai egyetemi ligában (NCAA) szereplő Michigan Állami Egyetem színeiben folytatja.

Mint elmondta, kemény edzésmunkával készülnek a szezonra, bár a csapat együtt még nem edzhetett, csupán három kisebb csoportban gyakoroltak a koronavírus-járvány miatti óvintézkedések jegyében.

„Felnőttesebb gondolkodású és fizikumú hokisok ellen játszom majd, ezt a sebességet kellene felvennem. Eddig is szem előtt lehettem, de úgy érzem, itt még jobban felfigyelhetnek rám, ha egy jó szezont produkálok” – nyilatkozta Papp.

Azt még mindig nem lehet tudni, mikor rajtol az idény az NCAA-ben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik