NHL: ligatörténeti mérkőzést nyert meg a Lightning

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.08.12. 07:52
null
A tampai „örömhegy” alján valahol ott van a győztes gólt szerző Brayden Point is (Fotó: Getty Images)
Minden idők negyedik leghosszabb mérkőzésén, az ötödik hosszabbításban szerzett góllal nyert a Tampa Bay Lightning az észak-amerikai jégkorongliga (NHL) rájátszásának első játéknapján magyar idő szerint szerda hajnalban.

 

Az alapjátékidőben a Blue Jackets kétszer is vezetett, de a rivális egyenlített. Három harmadot követően 2–2 volt az állás, majd jött a hirtelen halál, amely csak az ötödik felvonásban, összesítésben a 151. percben dőlt el: Brayden Point a billegő korongot Joonas Korpisalo válla fölött ütötte a kapuba, a finn kapus takarásban volt.

A torontói találkozó helyi idő szerint délután 3.09-kor kezdődött és 9.22-kor végződött. Mivel a koronavírus-járvány miatt egy-egy keleti és nyugati helyszínen zajlanak az összecsapások, ezért a Boston Bruins és a Carolina Hurricanes első ütközetét másnapra halasztották.

A hosszúra nyúlt mérkőzésen több NHL-rekord is megdőlt. A két csapat 151 lövést regisztrált, ebből 88-at a Tampa. A ligában 1955 óta számolják a kísérleteket, ilyen sok összesítésben és egy csapattól sem fordult még elő. Korpisalo 85 védése is csúcs – az eddigi rekord 73 volt (Kelly Hrudey, New York Islanders, 1987. április 18.), míg kollégája, az orosz Andrej Vaszilevszkij 61 hárítása klubrekord. A Columbus hátvédje, Seth Jones 65:06 percet töltött a jégen, és ez is páratlan a maga nemében.

A leghosszabb NHL-mérkőzést 1936. március 26-án játszották, a Detroit Red Wings a hatodik hosszabbításban, a 177. percben ütött góllal nyert a Montreal Maroonsszal szemben.

AZ NHL TÖRTÉNETÉNEK LEGHOSSZABB MÉRKŐZÉSEI



A nyugati főcsoportban két találkozót tudtak megrendezni Edmontonban. Előbb a Calgary Flames nyert 3–2-re a Dallas Stars ellen, Dillon Dubé kétszer is eredményes volt. Ugyanakkor a Stars klubcsúcsot állított fel azzal, hogy kilenc másodperc alatt lőtt két gólt a meccs derekán. A 2000-es Stanley-kupa-döntő első felvonásán a Dallas 12 másodperc alatt kétszer talált be a New Jersey Devils ellen. Cam Talbot, a Flames kapusa 122:42 perc után kapott gólt.

A másik találkozó sima volt, a nyugati első kiemelt Vegas Golden Knights 4–1-re megverte a Chicago Blackhawkst. Reilly Smith két góllal és egy gólpasszal vette ki részét a sikerből.

Az NHL alapszakasza március 12-én szakadt félbe a koronavírus-járvány miatt. A rájátszás augusztus 11-én kezdődött két helyszínen: Torontóban és Edmontonban. A játék zárt kapuk mögött, teljes elszigeteltségben, hivatalos elnevezéssel „buborékban” zajlik.

A csapatok a megszokott módon négy győzelemig tartó párharcokat vívnak egymással.

NHL, RÁJÁTSZÁS
Keleti főcsoport, negyeddöntő, 1. mérkőzés

Tampa Bay Lightning–Columbus Blue Jackets 3–2, ötszöri hosszabbítás után

Nyugati főcsoport, negyeddöntő, 1. mérkőzések
Dallas Stars–Calgary Flames 2–3
Vegas Golden Knights–Chicago Blackhawks 4–1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik