NHL: gólt lőtt, majd sírva fakadt a leukémiával kezelt hokis

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.10. 07:59
null
Brian Boyle a gólja utáni pillanatokban (Fotó: Twitter)
Szeptemberi lesújtó orvosi diagnózisa után először szerzett gólt Brian Boyle, a New Jersey Devils játékosa, csapata ezzel együtt vereséget szenvedett hazai jégen az Edmonton Oilerstől az észak-amerikai jégkorongbajnokság (NHL) csütörtöki játéknapján.

 

Brian Boyle szervezetét a leukémia olyan fajtája támadta meg, amely gyógyítható. A korai felismerést követően az elmúlt hetekben kezeléseken áteső hokisnak ez volt az ötödik meccse a szezonban – és az első gólja a Devilsben, amelyhez nyáron írt alá.

GÓL, MAJD ÉRZELMEK A CSEREPADON



 

„Gól még sohasem csalt könnyeket a szemembe, de ez most más – mondta a mérkőzés után a 32 éves Brian Boyle. – Olyan hullámokban öntöttek el az érzelmek… Amin keresztülmentem, az szinte semmi ahhoz képest, amit a feleségem átélt az utóbbi hetekben. Ha ő nincs, nem játszhattam volna ma este. A családom, a gyerekeim, a csapattársaim miatt is talpra kellett állnom. Ez az este különleges emlék marad.”

A meccset Leon Draisaitl gólja döntötte el a vendégek javára 17 másodperccel a hosszabbítás vége előtt. A Devils négyes vereségszériában van.

Boyle egyik korábbi csapata, a ligaelső Tampa Bay Lightning 5–2-re győzött a Los Angeles Kings vendégeként. A két pontgyáros közül Nyikita Kucserov egy góllal és két assziszttal, Steven Stamkos egy góllal és egy assziszttal vette ki a részét a floridaiak sikeréből, amelyet 4–0-s első harmad alapozott meg. Kucserov 16, Stamkos nyolc gólnál jár a szezonban, csapatuk sorozatban harmadszor győzött.

Az elnyűhetetlen Jaromír Jágr megszerezte első gólját a Calgary Flamesben, sőt egy assziszttal is előmozdította a Detroit elleni sikert, így 45 évesen immár 540 többpontos NHL-mérkőzést tudhat magáénak. Emlékeztetőül: ő az NHL-örökpontlista második helyezettje (1918) a legendás Wayne Gretzky (2857) mögött.

A nyugati első St. Louis, ha nehezen is – harmadik harmadbeli egyenlítéssel és szétlövéssel a ligautolsó Arizona ellen –, de elkönyvelte 13. győzelmét, míg az Anaheim elsősorban a két gólt ütő Jakob Silfverbergnek, valamint a három asszisztot jegyző Rickard Rakellnek köszönheti a Vancouver elleni sikerét.

Claude Giroux és Jakub Vorácek egyaránt egy gólt és két asszisztot jegyzett, sőt Sean Couturier is gólt lőtt a Philadelphiában, elsősorban az ő soruk érdeme a Chicago elleni siker.

Jason Zucker először ért el mesterhármast az NHL-ben, vezérletével a Minnesota véget vetett hármas vereségsorozatának.

NHL, ALAPSZAKASZ
New Jersey Devils–Edmonton Oilers 2–3 (1–0, 1–1, 0–1, 0–1) – h. u.
Philadelphia Flyers–Chicago Blackhawks 3–1 (2–0, 1–1, 0–0)
Montreal Canadiens–Minnesota Wild 0–3 (0–0, 0–0, 0–3)
St. Louis Blues–Arizona Coyotes 3–2 (0–0, 1–2, 1–0, 0–0, 1–0) – szétlövéssel
Calgary Flames–Detroit Red Wings 6–3 (2–0, 3–3, 1–0)
Anaheim Ducks–Vancouver Canucks 4–1 (1–1, 1–0, 2–0)
Los Angeles Kings–Tampa Bay Lightning 2–5 (0–4, 1–0, 1–1)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik