A dallasi Joel Kiviranta a korong után veti magát Barclay Goodrow (19) és Yanni Gourde (37) szorításában (Fotó: Getty Images)

 

A nyitó találkozót két nappal ezelőtt kézben tartotta a texasi csapat, 4–1-re nyert, bár a rivális a záró harmadban rengeteget próbálkozott.

A második meccset fegyelmezetlen játékkal kezdte a Dallas, és ez megbosszulta magát, mert ugyan az első emberelőnyét még kihagyta a Tampa, a másodikat és a harmadikat belőtte. Gyors korongjáratást követően előbb Brayden Point, majd három perc múlva Ondrej Palat sem hibázott egy-egy keresztpasszt követően, majd még szintén az első harmadban Kevin Shattenkirk távolról volt eredményes. Utóbbi gólnál Anton Hudobin elől takarták a kilátást, ráadásul a korong egy védő, Esa Lindell jobb térdén is irányt váltott. A három Tampa-találat 3:53 perc alatt esett.

A Stars a második harmadban rendezte sorait, és már voltak nagy helyzetei is. Andrew Cogliano kiugrása után Andrej Vaszilveszkij védett, majd sorra jöttek az emberelőnyök is, amelyekből a negyediket – öt másodperc alatt – már gólra váltotta a Dallas. John Klingberg lövésébe Joe Pavelski nyúlt bele a levegőben. Jöhetett volna az újabb dallasi gól, ám Pavelski kilépését védte a Tampa orosz kapusa. A Lightning előtt is adódott lehetőség, de egyszer a kapuvas mentett Hudobin helyett. A harmadot újabb dallasi létszámfölény és öt Vaszilevszkij-védés zárta.

A harmadik felvonás elején faragott hátrányából a Stars, egy szép háromszögelés után Mattias Janmark közelről nem hibázott. A harmad derekán Mihail Szergacsov ugyan gólt lőtt, de ezt nem adták meg, mert a dallasi vezetőedző, Rick Bowness kérésére visszanézték a támadást, és a videobíró bebizonyította, hogy les előzte meg a találatot. Az utolsó tíz percben jól rombolt a Lightning, és nem igazán volt esély az egyenlítésre, így két összecsapást követően 1–1 az állás. A Tampa az idei rájátszásban nem kapott ki kétszer egymás után. Folytatás két nap múlva, ugyancsak Edmontonban.

A mérkőzés előtt jelentették be, hogy az idény legértékesebb játékosának Leon Draisaitlt (Edmonton Oilers) választották meg. Ő az első német, aki kiérdemelte ezt az elismerést. A legjobb újonc a coloradói Cale Makar, a legjobb kapus a winnipegi Connor Hellebuyck, a legjobb védő pedig a nashville-i Roman Josi lett.

Az év csapata: Connor Hellebuyck (Winnipeg Jets) – John Carlson (Washington Capitals), Roman Josi (Nashville Predators) – Leon Draisaitl (Edmonton Oilers), David Pastrnak (Boston Bruins), Artemij Panarin (New York Rangers)

STANLEY-KUPA, DÖNTŐ
2. MÉRKŐZÉS
Tampa Bay Lightning–Dallas Stars 3–2 (3–0, 0–1, 0–1)

Gólszerző: Point (12.), Palat (15.), Shattenkirk (16.), illetve Pavelski (35.), Janmark (46.)
Az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–1