NHL: eldőlt, Jaroslav Halák marad Bostonban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.05.02. 12:00
A következő idényben is az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) érdekelt Boston Bruins kapusa marad a szlovák Jaroslav Halák.

A légiós – aki május 13-án lesz 35 éves – új szerződése értelmében 2.25 millió dollárt kap majd.

Halák a március 12-én a koronavírus-járvány terjedése miatt félbeszakított szezonban remek mutatókat produkált: 18 győzelmet, 6 vereséget és 6 hosszabbításos vereséget jegyzett, átlagban 2.39 gólt kapott és 91.9 százalékkal védte a lövéseket, három találkozón pedig gólt sem lőttek neki.

A pozsonyi születésű, All Star-válogatott (2015) kapus 2006 óta játszik az NHL-ben, a Boston előtt megfordult Montrealban, St. Louisban, Washington és a New York Islandersben. A 2011–2012-es idényben a St. Louis színeiben elnyerte a William M. Jennings-trófeát, amelyet azok érdemelnek ki, akik csapata adott szezonban a legkevesebb gólt kapja. Halák az Európa-válogatottal a 2016-os világkupán döntős volt.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy az NHL 2019–2020-es idénye mikor és milyen formában folytatódik, a Boston az élről várja az alapszakaszt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik