NHL: csoda a jégen, egy 42 éves pályamunkás lett a Carolina hőse

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2020.02.24. 16:54
null
A 42 esztendős David Ayres jött, látott, győzött (Fotó: Getty Images)
Magyar idő szerint vasárnap hajnalban kisebbfajta csodának lehettek szemtanúi azok, akik kilátogattak a Toronto Maple Leafs–Carolina Hurricanes NHL-mérkőzésre, melyen egy 42 esztendős jégtisztító-autó sofőrje hőssé vált.

Bevett módszer, hogy az NHL-ben az összecsapások idejére úgynevezett vészkapust „tartanak”, s szükség esetén ott helyben egymeccses megállapodást kötnek velük, ám igazság szerint elég ritka, hogy ezeknek a többségében civil férfiaknak a jégre kell lépniük, hisz a csapatok meccskeretébe legalább kettő, olykor három kapus is nevezve van.

Vasárnap hajnalban viszont igazi hollywoodi sztori íródott: a Maple Leafs–Hurricanes találkozón a vendégek két kapusa – előbb Petr Mrazek, majd James Reimer – is megsérült, s mivel a Canesnek nem maradt játékosa a poszton, életbe lépett a vészterv, egy kívülállónak kellett villámgyorsan szerelést húznia, majd bekorcsolyáznia a jégre.

És hogy kiről is van szó? Az úriember bizonyos David Ayres, 42 (!) esztendős, főállásban pedig a Maple Leafs farmcsapatánál, a Toronto Marliesnál tevékenykedik, ahol pályamunkásként ő vezeti a jégtisztító-autót. Ja, és ne hagyjuk ki azt az apró bónuszt sem, hogy a férfi 2004-ben életmentő műtéten esett át, vesetranszplantációra volt szüksége, amit az édesanyjától kapott meg, sőt, a Sportsnet úgy tudja, hogy korábban kétszer is bőrrákot diagnosztizáltak nála.

Ayres beállt tehát. Kifejezetten nagy kihívással kényszerült szembenézni, ugyanis viszonylag korán, már a második harmadban be kellett segítenie, márpedig a hozzá hasonló vészkapusok általában csak percekre kénytelenek „kimenteni” valamelyik gárdát – Ayres ezzel szemben majdnem 29 játékpercet töltött a jégen.

Nem kezdődött jól a tündérmese, hiszen Ayres kapuja felé két lövés érkezett az ellenféltől, mindkettőből gól is lett, ami viszont ezután következett, az már tényleg csodaszámba megy: az utolsó, harmadik játékrészben Ayres egész egyszerűen nem tudott hibázni, tökéletesen védett, nyolcból nyolc kísérletét hárította annak a Torontónak, melynek támadósora az ütött gólok számát tekintve a liga élvonalába tartozik.

A Carolina végül 6–3-ra legyőzte a Maple Leafst, Ayres pedig 42 évesen és 194 naposan rekordot döntött: ő lett a legöregebb játékos, aki a bemutatkozásán egyben nyerni is tudott. Mint a találkozó után kiderült, Ayres egy 500 dolláros szerződést írt alá, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy pályára kell lépnie – a megállapodásban szerepel például, hogy megtarthatta azt a mezt is, amiben játszott.


„Fantasztikus volt, valószínűleg életem legszebb perceit töltöttem kint a jégen. Rajongók nélkül sokszor voltam már ezen a pályán, de az, hogy tele volt szurkolóval a csarnok, valami egészen más érzést adott, olyat, amit soha életemben nem fogok elfelejteni” – vélekedett a diadal után Ayres.

„Ezek a srácok hihetetlenek voltak. Voltaképpen ami megnyugtatott, hogy besétáltam, Erik Haula – a Canes centere – pedig annyit mondott nekem: »Érezd jól magad, az sem izgat minket, ha kapsz tíz gólt«. Ez megmaradt bennem, jólesett. Persze azért nem mondhatnám, hogy kicsit sem voltam ideges, a második harmadban például megállítani sem tudtam rendesen a korongot. Amikor kijöttem az utolsó játékrészre, akkor viszont mondtam a fiúknak, hogy rendben leszek most már, készen állok.”


„Tulajdonképpen csak jött pár üzenet annyival, hogy »Menj be«, majd besétált egy fickó és azt mondta, »Jobb lenne, ha felöltöznél, aztán kimennél.« Egy kicsit sokkoltak a szavak, de igazából örültem.”

Ayres összes védése

A csodába illő este után Roy Cooper, Észak-Karolina kormányzója jelezte, a város tiszteletbeli polgárává avatná Ayrest, de az úriembernek minden bizonnyal már az a filmbe illő néhány óra is elég volt, amikor ország-világ szeme láttára sztárnak érezhette magát. Ezt a történetet Hollywood sem alakíthatta volna szebben.

David Ayres vélhetően maga sem számított rá, hogy szerelést kell húznia (Fotó: Getty Images)
David Ayres vélhetően maga sem számított rá, hogy szerelést kell húznia (Fotó: Getty Images)

NHL, ALAPSZAKASZ
Toronto Maple Leafs–Carolina Hurricanes 3–6

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik