NHL: Bostonban ismét a sporté volt a főszerep

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.18. 06:58
null
A Boston Bruins először játszott a hétfői merénylet óta (Fotó: Reuters)
Hangulatos mérkőzést játszott a Boston a Buffalóval az NHL legutóbbi játéknapján. A Bruins volt az első profi csapat, amely a hétfői maratonin történt bombarobbantás óta hazai pályán játszott mérkőzést, és ennek megfelelően erős érzelmek hatották át a csarnokot, a meccs előtt és közben is megemlékeztek a merénylet áldozatairól. A meccset végül szétlövéssel nyerte meg a Buffalo, amely 0–1-ről és 1–2-ről is egyenlített a rendes játékidőben.

 

„Nagy megtiszteltetés volt rést venni ezen a mérkőzésen, természetesen senki sem akarta, hogy ez történjen, de nagyon megindító, ha olyan találkozón szerepelhetsz, amelyen a közösségi érzés és az összetartozás ilyen kiemelt szerepet kap. Az ilyen meccseken többet tudunk adni a közönségnek, mint máskor, nagyon büszke vagyok rá, hogy együtt tiszteleghettem a társaimmal" – mondta a mérkőzés után Ryan Miller, a Buffalo kapusa, aki a szétlövésben megakadályozta a bostoni gólszerzést.

A Sabres így Drew Stafford találatával megnyerte a meccset, amelyen Cody Hodgson 26.6 másodperccel a rendes játékidő lejárta előtt szerzett góljával csikarta ki a hosszabbítást.

A Boston a veresége ellenére pontot szerzett, amivel kiharcolta a playoffba jutást, és átvette a vezetést az Északkeleti csoportban a Pittsburghben 6–4-re kikapó Montrealtól.

NHL
ALAPSZAKASZ, 86. JÁTÉKNAP

Pittsburgh Penguins–Montreal Canadiens 6–4
Calgary Flames–Detroit Red Wings 3–2
Boston Bruins–Buffalo Sabres 2–3 – szétlövéssel
Anaheim Ducks–Colorado Avalanche 2–3 – hosszabbítás után

A FŐCSOPORTOK ÁLLÁSA
Keleti főcsoport
1. x–Pittsburgh 43 30 3 0 10 147–106 66
2. x–Boston 42 22 4 5 11 118–94 57
3. Washington 43 21 3 2 17 134–119 50
4. x–Montreal 43 23 3 5 12 135–113 57
5. Toronto 43 24 0 5 14 131–118 53
6. Ottawa 42 18 4 6 14 104–91 50
7. NY Islanders 43 19 3 5 16 124–124 49
8. NY Rangers 42 17 4 4 17 102–100 46
9. Winnipeg 43 20 2 2 19 113–126 46
10. Buffalo 44 13 6 6 19 114–130 44
11. Philadelphia 43 18 1 3 21 119–131 41
12. New Jersey 42 13 2 10 17 96–115 40
13. Tampa Bay 43 16 1 4 22 136–135 38
14. Carolina 42 17 0 2 23 109–134 36
15. Florida 42 10 3 6 23 101–147 32
Nyugati főcsoport
1. x–Chicago 42 27 6 4 5 139–87 70
2. x–Anaheim 43 21 6 6 10 127–108 60
3. Vancouver 43 20 4 7 12 118–104 55
4. Los Angeles 43 22 2 5 14 122–107 53
5. San Jose 43 15 8 7 13 109–104 53
6. Minnesota 43 20 4 3 16 114–109 51
7. St. Louis 42 20 4 2 16 112–105 50
8. Columbus 44 16 5 7 16 109–112 49
9. Detroit 43 18 2 7 16 108–110 47
10. Dallas 42 19 2 3 18 118–126 45
11. Phoenix 42 15 3 7 17 110–114 43
12. Edmonton 42 14 2 7 19 106–120 39
13. Calgary 43 17 0 4 22 116–147 38
14. Nashville
44
13
2
8
21
100–123
38
15. Colorado
43
13
1
7
22
103–135
35
A csapatnév után a meccsszám, a rendes játékidőben/hosszabbításban elért győzelmek, a szétlövéses győzelmek, a hosszabbításos vereségek, vereségek száma, a gólkülönbség és a pontszám szerepel. A győzelmeket azért különítik el, mert az alapszakasz végén azonos pontszám esetén a nem szétlövéses győzelmek száma rangsorol.
x=a jelölt csapat már bejutott a rájtátszásba
Az alcsoportok éllovasainak garantált helyük van a főcsoport első három kiemeltje között.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik