NHL: az edzőváltás óta menetel a Toronto, 8 gólt ütve nyert a Pens

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.11.28. 07:13
null
Tyson Barrie pacsizik a kispadon helyet foglalókkal a gólja után (Forrás: Twitter)
Edzőváltása óta sorozatban harmadik sikerét aratta a Toronto Maple Leafs az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) szerdai játéknapján.

 

A kanadai együttes – amióta Mike Babcock helyett egy hete Sheldon Keefe irányítja – harmadszor lépett jégre, mindig idegenben, ezúttal pedig Detroitban aratott fölényes, 6–0-s győzelmet. A 3. percben már 2–0 volt az állás, két hátvédgóllal. Tyson Barrie az edzőcserét követően megszakítás nélkül harmadik összecsapáson talált be – ilyen bravúrra 2006 óta nem volt példa torontói védőtől –, előtte pedig 59 lövéséből egyszer sem volt eredményes. A 10. percben 3–0 lett, ezen gól előtt Jamie Howard kapus lábsérülést szenvedett. Cseréje, a korábbi torontói Jonathan Bernier viszont betegen volt kénytelen beállni. Ő sem segíthetett: a második harmad elején csaknem hat perc alatt háromszor mattolták, különösen William Nylander találata volt szép, a svéd csatár kétszer „dekázott” a koronggal, és úgy lőtt gólt a levegőből.

A dán Frederik Andersen 25 védéssel járult hozzá a diadalhoz, és NHL-pályafutása során 17. alkalommal nem kapott gólt. A Toronto – amely egyszer sem volt emberhátrányban Detroitban – a fél tucat találattal és 54 kapura lövéssel idénybeli legjobb teljesítményét mutatta fel. A Red Wings egymást követő hét meccsen kapott ki.

A Pittsburgh Penguins úgy nyert 8–6-ra a vendég Vancouver Canucks ellen, hogy két harmad után még 4–2-es hátrányban volt. Jevgenyij Malkin két góllal és három gólpasszal, azaz öt ponttal volt a mezőny legjobbja, míg csapattársa, Jake Guentzel 2+2-vel zárt.

NHL, ALAPSZAKASZ
Buffalo Sabres–Calgary Flames 2–3 – hosszabbítás után
Columbus Blue Jackets–Philadelphia Flyers 2–3
Detroit Red Wings–Toronto Maple Leafs 0–6
New York Rangers–Carolina Hurricanes 3–2
Ottawa Senators–Boston Bruins 1–2
Pittsburgh Penguins–Vancouver Canucks 8–6
Tampa Bay Lightning–St. Louis Blues 3–4
Washington Capitals–Florida Panthers 4–3
Nashville Predators–Vegas Golden Knights 3–4 – h. u.
Arizona Coyotes–Anaheim Ducks 4–3 – szétlövéssel
Colorado Avalanche–Edmonton Oilers 4–1
Los Angeles Kings–New York Islanders 4–1
San Jose Sharks–Winnipeg Jets 1–5

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik