NHL: a Philadelphia és a Boston is egyenlíteni tudott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.21. 00:03
null
Bostonban az első meccs csalódása után végre örülhetett a nép (Fotó: Reuters)
A Philadelphia Flyers 4–2-re nyert a New York Rangers vendégeként, míg a Boston Bruins 4–1-re verte meg otthon a Detroit Red Wingset az észak-amerikai profi jégkorong-bajnokság (NHL) rájátszásának első körében. Mindkét párharc 1–1-re áll. A Montreal a harmadik mérkőzésen, immár hazai pályán is legyőzte a Tampa Bayt, és egy sikerre van a továbbjutástól. A San Jose és a Los Angeles összecsapásán újra kilenc gól esett, a 6–3 után 7–2-re nyert a Sharks, és 2–0-ra vezet a párharcban.

 

Az alapszakaszgyőztes Boston a Detroit elleni 1–0-s vereség után a második hazai meccsén tett róla, hogy megmutassa, ki az úr a Keleti főcsoportban: négy emberhátrányos helyzetét úgy kivédekezte, hogy a Red Wings ezek alatt csupán egyszer lőtt kapura, s ennek jutalma sima 4–1-es győzelem lett.

„Nem sok emberelőnyös helyzet volt a meccsen, kulcsfontosságú volt, ki használja ki azokat jobban" – mondta Reilly Smith, aki Zdeno Chárához hasonlóan emberelőnyös gólt szerzett. A bírók kesztyűs kézzel bántak a csapatokkal, az első harmad végén kialakult tömegjelenetek után verekedésért kiosztott hat büntetést leszámítva négy-négy kiállítást ítéltek a két csapatnak.

A Bostonhoz hasonlóan a Philadelphia is egyenlített, de a Flyers idegenben dolgozta le a Rangers előnyét. Ahhoz, hogy ne legyen 2–0 a párharc állása, a meccsen 2–0-s Rangers-vezetésről kellett fordítani, és sikerült is: Jakub Vorácek már az első harmadban szépített, Jason Akeson és Luke Schenn a másodikban a fordításról tett, Wayne Simmonds pedig a harmadikban az üres kapuba már csak a végeredményt kozmetikázta.

A Philly zsinórban kilencszer kapott ki a Madison Square Gardenben, ideje volt megszakítani ezt a rossz sorozatot, amely 2011 februárja óta tartott. Hazai pályán viszont jól áll a Rangers ellen, ebben az alapszakaszban mindkétszer nyert Pennsylvaniában. A New York-iak azonban úgy vannak vele, annak a sorozatnak is véget kell érnie.

A Tampa Bay ellen Floridában 2–0-s előnyt szerző Montreal hazai pályán már a 11. másodpercben nyilvánvalóvá tette szándékait, Rene Bourque-nak ennyi idő kellett, hogy vezetéshez juttassa csapatát. Ám a Lightning így is nehézzé tudta tenni a mérkőzést, csak Tomás Plekanec harmadik harmados gólja nyugtathatta meg a hazaiakat valamennyire. Ám a 3–1-es előny után a vendégektől betalált Matthew Carle, így az utolsó nyolc és fél perc is izgalmas maradt.

Ám a 27 védést bemutató Carey Price állta a sarat, és végül maradt a 3–2, a kanadai csapat pedig már 3–0-ra vezet a párharcban. A két gólpasszt adó P. K. Subban szerint azonban továbbra is figyelni kell.

„Sokat tapasztalt csapat vagyunk, láttunk már nagy furcsaságokat a rájátszásban, a negyedik meccsen is úgy kell pályára lépnünk, ahogy az első hármon tettük. A Tampa Bay jó csapat, rengeteg gólhelyzetet dolgozott ki, a korai hátrány után is talpra állt. Ha így harcolnak a negyedik meccsen is, nagyon kemény lesz" – mondta Subban.

A Los Angeles számára nem úgy kezdődött a San Jose elleni párharc, ahogy azt az alapszakasz hajrája ígérte, a playoffot bombaformában váró Kings simán, 6–3-ra kikapott a Sharsktól. A második meccsre igyekezett összeszedni magát a Los Angeles, az első tíz percben kétgólos előnyt szerzett, és a második harmad elején is bízhatott benne, hogy ez a meccs más lesz.

Nem lett más: a Sharks a hátralévő 40 percben hét gólt szerzett, méghozzá hét játékosa révén, és megint simán nyert. A gólpasszadókat is beszámítva 12-en szereztek pontot, Joe Pavelski (1+2), Logan Couture (1+1), Patrick Marleau (1+1), Mathew Nieto (0+2), Dan Boyle (0+2) és Andrew Desjardins (0+2) többet is.

A Sharks gondoskodott róla, hogy a Nyugati főcsoportban megmaradjon a sorminta, mind a négy, a hazai pálya előnyével játszó csapat 2–0-ra vezet két meccs után ellenfelével szemben.

NHL, RÁJÁTSZÁS

KELETI FŐCSOPORT, NEGYEDDÖNTŐ, MÁSODIK MÉRKŐZÉS
Boston Bruins–Detroit Red Wings 4–1
Az egyik csapat 4. győzelméig tartó párharc állása: 1–1

New York Rangers–Philadelphia Flyers 2–4
Az egyik csapat 4. győzelméig tartó párharc állása: 1–1

KELETI FŐCSOPORT, NEGYEDDÖNTŐ, HARMADIK MÉRKŐZÉS
Montreal Canadiens–Tampa Bay Lightning 3–2
Az egyik csapat 4. győzelméig tartó párharc állása: 3–0

NYUGATI FŐCSOPORT, NEGYEDDÖNTŐ, MÁSODIK MÉRKŐZÉS
San Jose Sharks–Los Angeles Kings 7–2
Az egyik csapat 4. győzelméig tartó párharc állása: 2–0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik