NHL: a Dallas megint kiütötte a Coloradót

Vágólapra másolva!
2020.08.25. 07:29
A Dallas Stars a párharc második mérkőzésén is öt gólt szerezve nyert a Colorado Avalanche ellen az észak-amerikai profi  jégkorongliga (NHL) rájátszásának hétfői játéknapján.

A Nyugati főcsoport elődöntőjében zajló ütközet első felvonásán 5–3-ra győzött a Dallas, a másodikon viszont csak két gólt kapott. Igaz, azzal a második harmad közepéig vezetett az ellenfél. Ekkor azonban Joe Pavelski és Radek Faksa 43 másodpercen belül talált a Colorado kapujába. A Stars csapata ebben a szakaszban még két gólt szerzett, amivel gyakorlatilag eldöntötte a hétfői összecsapást. Az 5–2-es végeredmény tíz másodperccel a vége előtt üres kapus találattal alakult ki.

Keleten a New York Islanders magabiztos győzelemmel kezdte elődöntőjét a Philadelphiával szemben Torontóban. A 4–0-s sikerhez Szemjon Varlamov 29 védéssel járult hozzá. Az orosz kapusnak ez volt a mostani rájátszásban a második, az összes playoff-szereplését tekintve pedig a negyedik hibátlan produkciója.

Az NHL alapszakasza március 12-én szakadt félbe a koronavírus-járvány miatt, a rájátszás augusztus 11-én kezdődött két helyszínen (Torontóban és Edmontonban) zárt kapuk mögött, teljes elszigeteltségben, hivatalos elnevezéssel buborékban.

NHL
RÁJÁTSZÁS, ELŐDÖNTŐK
Keleti főcsoport

Philadelphia Flyers–New York Islanders 0–4
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–0, az Islanders javára.

Nyugati Főcsoport
Colorado Avalanche–Dallas Stars 2–5
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–0, a Stars javára.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik