NFL: újabb pozitív eset a Patriotsnál – lesz-e meccs?

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2020.10.11. 14:25
null
Veszélyben a Patriots bajnokija (Fotó: AFP, archív)
Újabb koronavírusteszt lett pozitív az NFL-ben szereplő New England Patriotsnál, így kérdésessé vált, hogy le tudják-e játszani a csapat vasárnapról hétfőre halasztott mérkőzését.

A Patriotsnál nyolc napja okoz gondot a koronavírus, először Cam Newton irányító fertőződött meg, majd két védő, Stephon Gilmore és Bill Murray tesztje is pozitív lett.

Az esetek miatt napokra lezárták a New England központját, és a Denver Broncos ellen magyar idő szerint vasárnap 19 órára tervezett hazai mérkőzést hétfő 23 órára halasztották.

Csakhogy a vasárnapi pozitív eset után – nem közölték, hogy kinek a tesztje lett pozitív – újra bezárták a csapat központját, és kérdésessé vált, hogy hétfőn megrendezhetik a mérkőzést.

A Tennessee Titansnél több koronavírus-fertőzés is történt, egy hete a csapat Pittsburgh elleni összecsapását későbbre halasztották, míg most a Buffalo ellen vasárnap 19 óra helyett magyar idő szerint szerda hajnalban játszanak majd.

NFL, ALAPSZAKASZ
5. FORDULÓ
VASÁRNAP
19.00:
Atlanta Falcons–Carolina Panthers
19.00: Baltimore Ravens–Cincinnati Bengals (Tv: Arena4)
19.00:
Houston Texans–Jacksonville Jaguars
19.00: Kansas City Chiefs–Las Vegas Raiders
19.00: New York Jets–Arizona Cardinals
19.00: Pittsburgh Steelers–Philadelphia Eagles
19.00: Washington Football Team–Los Angeles Rams
22.05: San Francisco 49ers–Miami Dolphins
22.25: Cleveland Browns–Indianapolis Colts (Tv: Arena4)
22.25: Dallas Cowboys–New York Giants
HÉTFŐ
2.20: Seattle Seahawks–Minnesota Vikings (Tv: Arena4)
23.00: New England Patriots–Denver Broncos
KEDD
2.15:
New Orleans Saints–Los Angeles Chargers (Tv: Arena4)
SZERDA
1.00:
Tennessee Titans–Buffalo Bills

PÉNTEK HAJNALBAN JÁTSZOTTÁK
Chicago Bears–Tampa Bay Buccaneers 20–19

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik