A Sports Illustrated tényfeltáró cikke után repült Antonio Brown a Patriotstól (Fotó: Getty Images)

 

Az újságíró elmondta többek között azt is, hogy milyen üzeneteket váltott a játékossal, amikor a cikk után beszélni akart vele.

Klemko írt egy tényfeltáró cikket – a szerző böbb emberrel is beszélt, akiknek Antonio Brown tartozik, illetve ő írt először egy festőnőről, akit szexuálisan zaklatott az NFL-sztár; szinte meztelenül állt mögé, miközben róla festett portrét egy falra.

Ez az ügy gyűrűzött tovább, amikor Brown a cikk megjelenés után próbálta megfélemlíteni a nőt – ezután fogadott ügyvédet a nő, és hivatalos levélben kérte Brown ügynökét, az NFL-t és a New Englandet, hogy hagyja abba a megfélemlítést. Egyes források szerint ez vezetett ahhoz, hogy a Patriots kitette Brownt, aki egy nappal később a közösségi oldalán már azt írta, hogy többé nem játszik a ligában.

„Azt gondolom, hogy amivel elérte ezt, az az, hogy SMS-t küldött a második vádlónak. Szerintem még mindig a Patriotsnál lenne, ha azt nem teszi meg” – nyilatkozta Skype-on Buday Zoltánnak Klemko, hozzátéve, hogy megkereste az ügyben Brownt, aki először rárakta a telefont, majd az újságíró SMS-ben elküldött kérdésére csak annyival reagált: „Takarodj a p....ba, te bohóc!”

Arról, hogy a játékosok és a liga képviselői hogyan fogadták a cikket, ezt nyilatkozta a Sport TV-nek: „Az NFL megerősítette, hogy az Brown telefonszáma, amin sokat dolgoztunk. Játékosok? Pár játékos írt nekem és megdicsértek a cikket, ami eléggé ritka. Soha nem hallod játékosok véleményét egy másik játékosról szóló cikk kapcsán. Szurkolók? Sok embert meglepett a cikk tartalma. Egészen elképesztő és furcsa volt, hogy Antonio ilyeneket tesz. A Patriots-szurkolók nagyon nem szerettek engem. Sok Patriots-drukker hívott egy rakás sz.rnak, pár embertől halálos fenyegetést kaptam és valaki megosztotta a telefonszámomat, ami miatt folyamatosan csörgött a telefonom pár napig. Egy igazán fura hét volt.” 

A teljes interjút a csütörtök este 21 órakor kezdődő Trash Talkban lehet majd megnézni, Klemko részletesen mesél a festőnőt ért zaklatásról, annak utóéletéről, a cikk megírásának körülményeiről és a reakciókról is.