NFL: Rodgers bánkódhat, Brady és Brees örülhet? Ilyen volt a draft!

BORBÉLY LÁSZLÓBORBÉLY LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2020.04.27. 21:09
null
Aaron Rodgers segítség helyett vetélytársat kapott (Fotó: AFP)
A múlt hétvégén megrendezték a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) holt szezonjának legfontosabb eseményét, a 2020-as játékosbörzét. Most erre pillantunk vissza, öt csapatot és megközelítést nézünk meg kissé közelebbről.



PACKERS: ELŐRE A FAVRE-I ÚTON?

A draft egyik leginkább meglepő húzása az volt, hogy az első kör hajrájában a Green Bay Packers négy helyet felkapaszkodott az 1/26-ra Jordan Love kiválasztásáért.

Aaron Rodgers vitathatatlanul a liga egyik legjobb irányítója, de eddig csupán egyszer jutott el csapatával a Super Bowlig – igaz, két playoffmentes idény után legutóbb egy NFC-döntő azért összejött. Ennek ellenére messze nem volt tökéletes a csapat körülötte, Aaron Jones remekül termelt (1084 futott, 474 elkapott yard és 19 TD – 16+3), de Davante Adamset leszámítva értelmes elkapó nem maradt, az 500 yardot sem lépte át senki. Ez Rodgers számain is látszott, éppen hogy átlépte a 4000 yardot (4002) és rengeteg kidobált labda jellemezte a játékát.

Jordan Love lesz Aaron Rodgers utódja? (Fotó: Getty Images)
Jordan Love lesz Aaron Rodgers utódja? (Fotó: Getty Images)

A drafton (még Devin Funchess érkezése ellenére is) ezen szekció megerősítését várták a legtöbben, erre pedig a hosszú idő óta a legjobb elkapóosztály megfelelő lehetőséget is biztosított volna. Ehhez képest egy játékos sem érkezett ide, cserébe a 36 éves irányító mögé a játékosbörze előtti napokban már top 10-be is várt Jordan Love jött vetélytársnak. A prototípus felépítésű játékos karereje remek, ha úgy kívánja a helyzet, megiramodni is tud, emiatt néhányan már Patrick Mahomeshoz hasonlították. A döntéshozatalban kevéssé erős, játékra még nyers játékos a regnáló Super Bowl-MVP-hez hasonlóan alighanem csak tanulni fog az első évében – aztán lehet, hogy még a következő néhányban is. Ez a forgatókönyv egyáltalán nem újdonság Green Bayben, hiszen 2005-ben a sokat csúszó Rodgers érkezett 1/24-re az akkor 35 éves legenda, Brett Favre mögé. Rodgers végül poszttársa sokadik belengetett visszavonulása után negyedik évében kapta meg a karmesteri posztot, s három év tanulás után rögtön remekelt és a liga egyik legjobb, ha nem a legjobb irányítójává vált.

A csapatnál pedig volt már néhány jó irányító, hiszen Arnie Herbert, Bart Starr és Brett Favre is bekerült a Hírességek Csarnokába – és ne legyen kétségünk, hogy Aaron Rodgers is bejut majd. De hogy lesz-e három „halhatatlan” irányító sorozatban? Jobban jár-e ezzel a lépéssel a Packers, mintha megpróbálná Rodgers utolsó éveit kihasználni azzal, hogy megfelelő társakat hoznak ahhoz, hogy a jövő helyett a jelenben legyen erősebb a Green Bay? Ez még a jövő zenéje.

Az Eagles Jalen Hurts-öt választotta a 2. körben, de vajon miért? (Fotó: Twitter/Sports Mockery)
Az Eagles Jalen Hurts-öt választotta a 2. körben, de vajon miért? (Fotó: Twitter/Sports Mockery)



EAGLES: EZT MOST MIÉRT?

Nagyjából hasonló volt a helyzet Philadelphiában, annyi kiegészítéssel, hogy itt konkrétan egy elkapó sem volt, aki elérte az 500 yardot! Gyakorlatilag a két tight end (Zach Ertz és Dallas Goedert) és a futó Miles Sanders volt az első három opciója Carson Wentznek,s ez nem volt tartható állapot. Ezzel együtt ő lett az első irányító, aki 500 yardos WR nélkül eljutott 4000 yardig, így bizakodók lehettek vele kapcsolatban a szurkolók.

Innen még távozott is Nelson Agholor, így alap volt, hogy be kell tárazni elkapókból. Jött is az elképesztően robbanékony Jalen Reagor az első körben, ahogyan az ötödik körös John Hightower, a hatodik körös Quez Watkins, sőt egy csere során Marquise Goodwin is, közülük pedig még így is Reagor a leglassabb – az eddig nem túl magas tempójú sor hirtelen tele lett elit sebességű célpontokkal.

De akkor mi a baj? Nos, a 2. kör az, amit gyakorlatilag senki nem tud hova tenni. Érkezett ugyanis az Oklahoma irányítója, Jalen Hurts, aki utolsó egyetemi évében csaknem 1300 yardot futott, az NFL-átlaghoz képest egy picit alacsonyabb játékos. Egyrészt nála a szakértők egy 3. körös kiválasztást már kedvezőnek tartottak, ehhez képest már 2/53-ra elkelt, másrészt egy olyan helyre, ahol adott egy fiatal, még mindig csak 27 éves irányító, aki tavaly áprilisban gigászi összegért hosszabbított a 2024-es idény végéig. Igaz, hogy sokszor sérüléssel küszködik, de kiesése esetén sem mondható, hogy gond nélkül beilleszthető lehetne Hurts az Eagles rendszerébe, így jelen állás szerint az a leginkább pozitív forgatókönyv, ha Wentz nem sérül meg, Hurts pedig nem játszik Philadelphiában. Erre viszont egy 2. körös választási jogot ellőni, miközben például a linebackerhelyzet sem ideális, kissé luxus.

Drew Brees hosszabbított, de még három irányítóval kötött szerződést a Saints (Fotó: AFP)
Drew Brees hosszabbított, de még három irányítóval kötött szerződést a Saints (Fotó: AFP)


SAINTS: IRÁNYÍTÓBÓL ÉS CENTERBŐL SOSEM ELÉG?

Minő meglepetés, a New Orleansnál is hiányposzt volt az elkapó az idényt követően, de ide érkezett a ligarekordot felállító Michael Thomas mellé Emmanuel Sanders a szabadügynökpiacról. Fontos, hogy Drew Brees két évvel hosszabbított, már csak az volt a kérdés, a tavaly beugróként jól teljesítő, de a Pantherstől nagy pénzt kapó Teddy Bridgewater helyére ki érkezik és mikor.

A Saints a Packersszel ellentétben az elmúlt években igyekezett mindent megadni ahhoz, hogy Brees még egyszer a csúcsra tudja vezetni a csapatot. Az már lényegesen meglepőbb volt, hogy az első körben érkezett egy center (Cesar Ruiz) a tavalyi 2. körös húzás (Erik McCoy) után, és azt követően, hogy az ugyancsak a támadófal belsejében bevethető Andrus Peatet is agyonfizették a Szentek.

A csapatnak mindössze négy húzása volt, jött egy 3. körös linebacker (Zack Baun) és tight end (Adam Trautman) a kisebb csúszásuk után, majd a 7. körben a sokféleképpen bevethető Taysom Hillhez hasonlított Tommy Stevens is.

Ehhez képest Hill vasárnap két évre 21 millió dollárért ugyancsak hosszabbított, ráadásul még érkezett az előző idényben 5109 yarddal és 30 interceptionnel a ligát vezető Jameis Winston is.

 

A Tampa Bay Tom Bradyre szabta a 2020-as holt szezonját – remek támadósor lehet a Buccaneersnél (Fotó: AFP)
A Tampa Bay Tom Bradyre szabta a 2020-as holt szezonját – remek támadósor lehet a Buccaneersnél (Fotó: AFP)


BUCCANEERS: LEGYEN MEG BRADY AKARATA!

A liga történetének egyetlen hatszoros Super Bowl-győztes játékosának megszerzéséről, hasznosítási lehetőségeiről már bővebben beszámoltunk (LÁSD KERETESÜNKET!). Röviden összefoglalva a kifejezetten jó irányítóedzőnek tartott Bruce Arians, Tom Moore kettős mellett, két, NFL-szinten top 10-es (Mike Evans top 5-ös, de Chris Godwin is elit szintre ért) elkapó mellé érkezett még Rob Gronkowski is egy év nyugdíjból, aki mellett még O. J. Howard és Cameron Brate is kiváló opciót jelent tight endként.

A támadósorba az első körben mindenki egy kiemelkedő szélső támadófalembert várt (négy ilyen játékos is volt idén, az 1/14-re volt opciója a csapatnak), valamint egy futót és egy harmadik számú elkapót is vártak. A Tampa Bay 1/13-ra felment egy 4. körös választási jogért cserébe, hogy miután az első három OT kiment, a negyediket ne happolják el a gárda elől. Tristan Wirfs fizikai képességeit tekintve ráadásul a legjobb opció volt, sokan várták, hogy ő lesz az elsőként kiválasztott támadófelmber. A második körben elmaradt a futóhúzás, de jött a harmadikban (Ke'Shawn Vaughn) és a hetedikben (Raymond Calais) is, előbbi masszívabb, passzblokkolásban is jeleskedő játékos, utóbbi pedig a harmadik kísérleteknél lehet veszélyes fegyver, Bradynél amúgy is fontos, hogy legyen egy elkapásoknál is használható futó. Az ötödik körben jött egy ideális 3. számú elkapó is, a sokkal korábbra várt Tyler Johnson a Minnesota egyetemen az előző két évben 2500 yardot és 25 TD-t szerzett, két ilyen elit elkapó mellett pedig ficánkolhat a gyengébb védőkkel szemben.

Látszólag a támadósorban nem maradt kérdőjel, Brady számára adott egy kifejezetten biztató fal, remek célpontokkal és megfelelő futókkal, már csak az a kérdés, hogy a védelem szintet tud-e lépni. Az biztos, hogy a secondaryre ráfért az erősítés, a 2. kör közepén pedig Antoine Winfield Jr. kifejezetten jó értéket biztosít. A 2019-es idényben hét interceptiont szerző söprögető édesapja is NFL-játékos volt, mi több, 2001 novemberében interceptiont is szerzett Bradyvel szemben!

 

Brady már tavaly megmutatta? Stidhamé lehet a jövő a Patriotsnál (Fotó: Getty Images)
Brady már tavaly megmutatta? Stidhamé lehet a jövő a Patriotsnál (Fotó: Getty Images)


PATRIOTS: STIDHAMÉ A JÖVŐ?

A New England Brady elvesztése után csak Brian Hoyert hozta (újra) vissza a csapathoz Jarrett Stidham mögé, a legvalószínűbb forgatókönyvnek az tetszett, hogy a csapat vagy a draftról szerez egy fiatal toptehetséget, vagy egy tapasztalt veteránt (Andy Daltont vagy Cam Newtont) igyekszik megszerezni. Előbbire végül nem került sor, látszólag utóbbiak felé sem mozog a csapat, így könnyen lehet, hogy a tavaly kiválasztott Stidhamé lesz a staféta. Ő az előszezonban remekül mutatkozott be (el is küldték miatta Hoyert), de az alapszakaszban beállva azért látszott, hogy van még hiba a játékában.

SZAVAZÁS

Hogyan szerepel Tom Brady korábbi és jelenlegi csapata?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Komfortérzetén javíthat, hogy az egészségügyi (vérrög a tüdőben) problémáit maga mögött hagyó David Andrews visszatérhet a támadófal közepére, a 2019-ben nem létező tight end-játék javítására pedig a 3. körben jött két ígéretes fiatal Devin Asiasi és a rendkívül atletikus Dalton Keene személyében. Brady és Gronkowski mellett a 2006 óta a csapatot erősítő Stephen Gostkowski is távozott, a helyére Justin Rohrwasser jött az ötödik körben rúgni a tojást, az újjáépítési fázisba lévő csapat pedig az első három választásával egyaránt a többek között Kyle Van Noyt, Jamie Collinst és Duron Harmont is elveszítő védelmébe húzott (Kyle Dugger érkezett söprögetőnek, Josh Uche és Anfernee Jennings pedig irányítósietetőnek/linebackernek).

Érdekesség, hogy bár itt sem volt fényes az elkapóhelyzet, ide nem érkezett játékos, Stidham a Julian Edelman, N'Keal Harry, Mohamed Sanu fémjelezte sorral próbálhatja meg kinőni magát – ellenkező esetben könnyen irányítóhúzásra kerülhet sor a 2021-es drafton.

Minden, ami az NFL 2020-as idényével kapcsolatos, egy helyen itt!

A 2020-AS NFL-DRAFT 1. KÖRÉNEK VÁLASZTÁSI SORRENDJE
1. Cincinnati Bengals Joe Burrow, irányító (LSU)
2. Washington Redskins Chase Young, irányítósiettető (Ohio State)
3. Detroit Lions Jeff Okudah, cornerback (Ohio State)
4. New York Giants Andrew Thomas, támadófalember (Georgia)
5. Miami Dolphins Tua Tagovailoa, irányító (Alabama)
6. Los Angeles Chargers Justin Herbert, irányító (Oregon)
7. Carolina Panthers Derrick Brown, védőfalember (Auburn)
8. Arizona Cardinals Isaiah Simmons, linebacker (Clemson)
9. Jacksonville Jaguars C. J. Henderson, cornerback (Florida)
10. Cleveland Browns Jedrick Wills Jr., támadófalember (Alabama)
11. New York Jets Mekhi Becton, támadófalember (Louisville)
12. Las Vegas Raiders Henry Ruggs III, elkapó (Alabama)
13. Tampa Bay Buccaneers
Tristan Wirfs, támadófalember (Iowa)
14. San Francisco 49ersJavon Kinlaw, védőfalember (South Carolina)
15. Denver Broncos Jerry Jeudy, elkapó (Alabama)
16. Atlanta Falcons A. J. Terrell, cornerback (Clemson)
17. Dallas Cowboys Ceedee Lamb, elkapó (Oklahoma)
18. Miami Dolphins Austin Jackson, támadófalember (USC)
19. Las Vegas Raiders Damon Arnette, cornerback (Ohio State)
20. Jacksonville Jaguars K'Lavon Chaisson, irányítósiettető (LSU)
21. Philadelphia Eagles Jalen Reagor, elkapó (TCU)
22. Minnesota Vikings Justin Jefferson, elkapó (LSU)
23. Los Angeles Chargers
Kenneth Murray, linebacker (Oklahoma)
24. New Orleans Saints Cesar Ruiz, belső támadófalember (Michigan)
25. San Francisco 49ers Brandon Aiyuk, elkapó (Arizona State)
26. Green Bay PackersJordan Love, irányító (Utah)
27. Seattle Seahawks Jordyn Brooks, linebacker (Texas Tech)
28. Baltimore Ravens Patrick Queen, linebacker (LSU)
29. Tennessee Titans Isaiah Wilson, támadófalember (Georgia)
30. Miami Dolphins Noah Igbinoghene, cornerback (Auburn)
31. Minnesota Vikings Jeff Gladney, cornerback (TCU)
32. Kansas City Chiefs Clyde Edwards-Helaire, futó (LSU)
CSERÉK
1/13.
A San Francisco 49ers kapta az Indianapolis Coltstól a DeForest Bucknert érintő cserében
1/13.

A Tampa Bay Buccaneers kapta a San Francisco 49erstől a 7/245 mellett az 1/14+4/117-ért cserében

1/18. A Miami Dolphins kapta a Pittsburgh Steelerstől a Minkah Fitzpatrickot érintő cserében
1/19. A Las Vegas Raiders kapta a Chicago Bearstől a Khalil Macket érintő cserében
1/20. A Jacksonville Jaguars kapta a Los Angeles Ramstől a Jalen Ramseyt érintő cserében
1/22.
A Minnesota Vikings kapta a Buffalo Billstől a Stefon Diggst érintő cserében
1/23.A Los Angeles Chargers kapta a New England Patriotstól a 2/37+3/71-ért cserébe
1/25.
A San Francisco 49ers kapta a Minnesota Vikingstól az 1/31+4/117+5/176-ért cserébe
1/26. A Miami Dolphins kapta a Houston Texanstől a Laremy Tunsilt érintő cserében
1/26.A Green Bay Packers kapta a Miami Dolphinstól az 1/30+4/136-ért cserébe

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik