A döcögős kezdés után alaposan kinőtte magát Johnny Unitas

 

Egy férfi remegő kézzel a hüvelyk- és a kisujja közé szorította a tollat, így írta alá a vigyorgó kisgyerek lasztijait. Egészen másutt és sok évvel korábban egy védő nekirontott a vele szemben álló és számára egyszeri tekebábunak tűnő irányítónak, aki erre megorrolva néhány másodperccel később ugyanolyan játékhelyzetben úgy az arcába hajította a tojáslabdát, hogy eltört az orra. A történet ott vesz mindenki által várt csavart, hogy ez a két személy egy és ugyanaz: mégpedig a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) egykori kiváló irányítója, Johnny Unitas, aki egykori csapattársa, az elkapó Raymond Berry szerint azért volt egyedülálló, mert a versenyszellemétől nem látta a teste egészségét, ezért magát sem kímélve futkározott a gyepen. Éppen ez a másik arcába labdákat hajító versenyszellem okozta három ujjának lebénulását, és a rengeteg testi kínt, amit visszavonulása után el kellett viselnie.
De szintén ennek a tűznek köszönhette, hogy kereken 85 évvel a születése után minden idők egyik legjobbjaként emlékezünk meg róla, és azt is, hogy egyáltalán eljutott a profik közé.

IDÉTLEN KAR, TORZ KÉZ

Az ifjú Johnny ugyanis nem volt éppen daliás figura. Amikor több mint 180 centiméter magas végzős gimisként elkezdett nézelődni, hogy ugyan melyik egyetemen is kellene folytatnia a pályafutását, a 63 kilogrammot is csak alulról súrolta. Nem véletlen hát, hogy ugyan hiába bizonyított a középiskolai bajnokságban irányítóként és futóként is, a Notre Dame-i Egyetem úgy vágta ki, mint ahogy a macskát szokás. A Pittsburghi Egyetem egy fokkal barátságosabban viszonyult hozzá, de ott is elbukott, mivel túl butának tartották, így maradt az őt kitartóan üldöző, kétbalkezeseket és kétballábasokat felvonultató Louisville-i intézmény… Amint belépett az ajtón, villámtempóban pakolták rá a kilókat, hogy legalább a saját nemébe sorolják az őt a suli folyosóján megpillantók. Meglett a sok kondizás eredménye: a hátsó védőként és irányítóként is a kiemelkedő játékost az 1955-ös draft kilencedik körében magához láncolta szülővárosa együttese, a Pittsburgh Steelers.

Manapság már csak hétkörös az NFL-draft, ebből pedig az következik, hogy az egykoron kilencedik körös titánok nemhogy a kezdőcsapatba, még a keretbe is csak nagy ritkán kerültek… Unitas sem járt nagyobb sikerrel, a Steelers ejtette az ekkor már feleségével és gyermekével élő hősünket. Ő ennek ellenére sem adta fel, s bár a családja eltartása érdekében az ideje nagyobbik részében építkezéseken robotolt, amikor csak lehetősége volt rá, a Bloomfield Rams félprofi csapatánál focizott egy fél reggelire éppen elegendő összegért.

Valaki azonban még a poros (olajjal kellett locsolni a pályát, hogy ne verődjön fel és lehetetlenítse el a látási viszonyokat az apró törmelék…) grundon is felfigyelt a tehetségére, és addig írogatott a Baltimore Colts akkori edzőjének, Weeb Ewbanknek, amíg a tréner meg nem adta magát, s vetett egy pillantást a szóban forgó srácra. Bár Ewbank a haláláig azzal viccelődött, hogy biztosan Unitas írta magáról a hozzájuk eljutó dicshimnuszokat, biztosan nem bánta meg, hogy 1956-ban úgy döntött, ad egy esélyt az irányítónak és a szintén a Bloomfieldet erősítő falembernek, Jim Deglau-nak. Végül csak az egyiküknek ajánlott egy évre hétezer dollárt, azaz mai árfolyamon kétmillió forintot, akkortájt valójában sokkal többet érő szerződést, mégpedig a még mindig idétlenül hosszú karú és torz kacsójú srácnak, aki pár évvel korábban az egyetemi csapatoknak sem igen kellett…



HA KÉPBEN VAGY, NINCS KOCKÁZAT

Persze, ezért a gázsiért nem a kezdőcsapatba hozták, hanem csupán a cserepadra, de a még a mainál is több sérülést halmozó NFL-ében nem meglepő módon már a negyedik játékhéten pályára léphetett, miután a bajnoki címről álmodozó baltimore-i szurkolók megváltója, George Shaw a Chicago Bears elleni mérkőzésen eltörte a lábát. A helyére érkező Unitas első dobásából touchdown született – csupán az volt a bibi, hogy a lasztit az ellenfél védője halászta le és vitte be a célterületre. A következő két labdaérintése csupán annyiban bizonyult jobbnak, hogy miután mindkétszer elejtette a játékszert, legalább nem rögtön szerzett pontot a végül 58–27-es győzelmet arató Bears.

Mindezek ellenére megragadt a kezdőcsapatban, mivel Shaw lába nem épült fel varázsütésre, az együttes harmadik irányítója pedig úgy döntött, a jogi pálya jobban izgatja, mint a futball.

Johnny Unitas 69 évesen hunyt el

A Colts híveinek nem kellett sokat várniuk, hogy az első meccsén mindennek elhordott Unitas cseremegváltóként bajnoki címhez vezesse őket 1958-ban. Nehéz lett volna stílusosabban megnyerni a minden idők egyik legjobb meccsének tartott New York Giants elleni döntőt: a 17–17-re végződő rendes játékidőt követő hosszabbítás első baltimore-i támadása nyolcvanyardos meneteléssel és egy győztes touchdownnal ért véget!

A hat pontot érő utolsó futás előtt Unitas az edzők könyörgése ellenére némi kockázatot vállalva elhajította a labdát a kedvenc elkapója, az oldalvonalnál várakozó Berry felé. Amikor az újságírók a szerintük vakmerő húzásról kérdezték, ő csak annyit válaszolt: „Ha úgy éreztem volna, hogy a védő megszerezheti a labdát, nem oda, hanem a lelátóra dobom a labdát. Ha képben vagy azzal, mit csinálsz, nem vállalsz semmiféle kockázatot.”

EGY ÉVVEL ÉLTE TÚL AZ IKERTORNYOKAT

Márpedig Unitas pontosan tudta, mit csinál, a 18 évadot felölelő pályafutását három bajnoki címmel zárta, sőt, háromszor még a liga legértékesebb játékosának is megválasztották.

Persze az, hogy még három törött és zúzódott csonttal is felbóklászott volna a pályára, később megtette a hatását: amikor a New York-i ikertornyokat ért 2001-es támadás után pontosan egy évvel elhunyt, már nem egy testrésze rég felmondta a szolgálatot – azonban a végsőkig a hüvelyk- és a kisujja közé szorította azt a tollat, hogy mosolyt csaljon a szignójára vágyó lurkók arcára.