NFL: megegyeztek, Antonio Brown elhagyja a Pittsburghöt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.19. 18:47
null
Antonio Brown biztosan távozik Pittsburghből (Fotó: AFP)
Megegyezett egymással Antonio Brown elkapó és az NFL-ben szereplő Pittsburgh Steelers vezetősége arról, hogy a közelgő hetekben megválnak egymástól. A hatszoros bajnokcsapat így cserére kínálja riválisainak a 2010-ben draftolt játékost, akinek még három évre szóló szerződése van.

A 30 éves elkapó – aki zsinórban hat szezonban jegyzett legalább száz elkapást, ez NFL-rekord – az alapszakasz utolsó fordulójában nem lépett pályára, mert állítólag összekülönbözött Mike Tomlin vezetőedzővel és Ben Roethlisberger irányítóval.

Ezt követően a közösségi oldalakon üzengetett, eleinte rejtélyesen, később egyértelműen utalt arra, hogy távozni akar. Elköszönt a szurkolóktól, viszont a Steelers vezetőinek hívásaira nem reagált, mígnem a múlt héten jelezte, találkozik Art Rooney II klubtulajdonossal Floridában.

A találkozóra kedden került sor, Brown és Rooney mellett a játékos ügynöke (Drew Rosenhaus) és a Pittsburgh általános igazgatója (Kevin Colbert) is jelen volt, s megállapodtak arról, hogy nem közösen folytatják.

„Nagyszerű találkozónk volt Rooney úrral, sok mindent átbeszéltünk, néhány ügyet tisztáztunk. Megegyeztünk arról, hogy továbblépünk, de mindig hálás leszek a Rooney családnak és a Steelersnek” – írta Brown a Twitterre.


Most az a kérdés, melyik klub vásárolja meg a Steelerstől, és mit ad érte cserébe? Egy hónapon belül kiderül.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik