NFL: később rendezhetik meg a Super Bowlt – sajtóhír

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2020.04.28. 08:13
null
Nem biztos, hogy február 7-én lesz a következő Super Bowl (Fotó: AFP)
Amerikai sajtóértesülés szerint előfordulhat, hogy csak október közepén kezdődik el az NFL 2020-as idénye, s az általában február elején esedékes Super Bowlra hetekkel később kerülhet sor.

 

A liga hivatalosan májusban (a terv szerint 9-én) teszi közé a következő évad menetrendjét. A koronavírus miatt az NFL elöljárói több forgatókönyvvel készülnek – számolt be róla a Sports Business Journal.

Az NFL-vezetőség célja, hogy teljes szezon legyen, mindegyik együttes 16 mérkőzést játsszon, és a Super Bowlt lehetőleg februárban rendezzék meg. Állítólag már zajlanak a tárgyalások a nagydöntőnek otthont adó Tampa helyi szervezőivel, milyen dátumok jöhetnek még szóba.

Az egyik opció szerint a bajnokság október 15-én rajtolna (azaz bő egy hónappal később, mint általában), s az eredetileg február 7-re kiírt Super Bowl egy későbbi februári hétvégére kerülne át. Az NFL hajlandó törölni a nagydöntő előtti hétvégén esedékes Pro Bowlt.

A következő NFL-idényben még csapatonként 16 meccsből áll az alapszakasz. A 2021-es kiírástól lép életbe a 17 mérkőzéses alapszakasz.

Minden, ami az NFL 2020-as idényével kapcsolatos, egy helyen itt!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik