NFL: hoppá, Tom Bradyéknél kötött ki a balhés sztárelkapó!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.17. 22:34
null
Ha Josh Gordon a játékkal foglalkozik, akkor még mindig a liga egyik legjobbja (Fotó: kingsofbostonsports.com)
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokságban (NFL) szereplő New England Patriotsban folytatja pályafutását Josh Gordon.

 

A 27 éves játékost 2012-ben az úgynevezett supplemental drafton vitte el a Cleveland Browns – ide azok jelentkeznek, akik a játékosbörzére nem neveztek, de időközben a tanulmányaik folytatása sem vált lehetségessé. A rendkívül tehetséges elkapó a pályán kívül egy időzített bomba, marihuánafogyasztásai miatt 2013-ban két meccsre tiltották el, 2014-ben az egész idényre, ezt később tíz meccsre mérsékelték, de az utolsó meccsről a csapata tiltotta el, 2015-ben az egész évre eltiltották, 2016-ban újabb négy meccsre, végül ezt az idényt is végig kiülte.

2017-ben a hajrára visszatérhetett, öt meccsen 335 yardig és egy TD-ig jutott, majd az elvonókúráját követően a szezon első meccsén egy 17 yardos, meccs végi egyenlítő TD-ig jutott a Steelers ellen.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg az NFL 2018-as idényét?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Állítólag egy reklámforgatáson megsérült, emiatt a Cleveland nem nevezte a hétvégére, és jelezte, hogy megválik tőle, végül egy 5. körös választási jogért New Englandbe került – a Patriots visszakaphat egy hátsó körös választást, ha Gordon nem lesz az aktív keretben 10 mérkőzésen.

Ha csak a pályán mutatott teljesítményét nézzük, Gordon még mindig a liga egyik legjobb elkapójának számít, 2013-ban az eltiltás miatt csak 14 meccsen játszva is több yardot (1646) szerzett, mint bárki más az idényben, a Patriotsnál pedig finoman szólva is elkapóhiány van, Julian Edelman visszatéréséig a Chris Hogan, Phillip Dorsett, Cordarrelle Patterson hármas számít opciónak, ami messze áll a liga átlagától is, erre pedig a Jaguars elleni mérkőzés is élesen rávilágított vasárnap este.

Gordon ebben a szezonban 790 ezer dollárt kereshet, a következő idényben pedig korlátozott jogú szabadügynök lesz, így ha beválik, két évig fillérekért játszik a Patriotsnál.

Hír még a ligával kapcsolatban, hogy a bajnok Philadelphia Eagles kezdő irányítója, Carson Wentz zöld utat kapott az orvosoktól, és kezdhet az Indianapolis Colts elleni mérkőzésen.

NFL 2018
2. FORDULÓ
2018. 9. 14., 2.20 Cincinnati Bengals–Baltimore Ravens 34–23
2018. 9. 16., 19.00 Atlanta Falcons–Carolina Panthers 31–24
2018. 9. 16., 19.00 Buffalo Bills–Los Angeles Chargers 20–31
2018. 9. 16., 19.00 Green Bay Packers–Minnesota Vikings 29–29 (h.u.)
2018. 9. 16., 19.00 New Orleans Saints–Cleveland Browns 21–18
2018. 9. 16., 19.00 New York Jets–Miami Dolphins 12–20
2018. 9. 16., 19.00 Pittsburgh Steelers–Kansas City Chiefs 37–42
2018. 9. 16., 19.00 Tampa Bay Buccaneers–Philadelphia Eagles 27–21
2018. 9. 16., 19.00 Tennessee Titans–Houston Texans 20–17
2018. 9. 16., 19.00 Washington Redskins–Indianapolis Colts 9–21
2018. 9. 16., 22.05 Los Angeles Rams–Arizona Cardinals 34–0
2018. 9. 16., 22.05 San Francisco 49ers–Detroit Lions 30–27
2018. 9. 16., 22.25 Denver Broncos–Oakland Raiders 20–19
2018. 9. 16., 22.25 Jacksonville Jaguars–New England Patriots 31–20
2018. 9. 17., 2.20 Dallas Cowboys–New York Giants 20–13
2018. 9. 18., 2.15 Chicago Bears–Seattle Seahawks

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik