NFL: hazai pályán vesztette el veretlenségét a Tampa

MTI/NSO.HU MTI/NSO.HUMTI/NSO.HU MTI/NSO.HU
Vágólapra másolva!
2018.09.25. 06:53
null
A Steelers először nyert az idényben (Fotó: Getty Images)
A profi amerikaifutball-bajnokság 3. fordulójának záró mérkőzésén az első két meccsét megnyerő Tampa Bay Buccaneers 30–27-re kikapott a szezonban első mérkőzését nyerő Pittsburgh Steelerstől. A vendégek a második negyedben nyerték meg a mérkőzést, amikor három TD-t és egy mezőnygólt jegyeztek, míg a Tampa a nagyszünet után hiába szerzett 17 pontot, nem tudott fordítani.

 

Ryan Fitzpatrick, a Tampa Bay irányítója ezúttal is jól játszott, 411 yardot passzolt, közte három touchdownt érő átadással, ugyanakkor ezúttal háromszor eladta a labdát. A 35 éves játékos – aki eredetileg a négymeccses eltiltását töltő Jameis Winston cseréjének érkezett a klubhoz – NFL-rekordot állított fel: ő a liga történetében az első, aki sorozatban három mérkőzésen 400 yardnál többet passzolt.

Ben Roethlisberger, a győztes Pittsburgh irányítója is kiválóan játszott, 353 yardot passzolt három touchdownnal, egyetlen eladott labdával.

NFL, ALAPSZAKASZ
3. FORDULÓ

Tampa Bay Buccaneers–Pittsburgh Steelers 27–30 (7–6, 3–24, 3–0, 14–0)

A FORDULÓ TOVÁBBI EREDMÉNYEI
Cleveland Browns–New York Jets 21–17
Atlanta Falcons–New Orleans Saints 37–43 – h. u.
Baltimore Ravens–Denver Broncos 27–14
Carolina Panthers–Cincinnati Bengals 31–21
Houston Texans–New York Giants 22–27
Jacksonville Jaguars–Tennessee Titans 6–9
Kansas City Chiefs–San Francisco 49ers 38–27
Miami Dolphins–Oakland Raiders 28–20
Minnesota Vikings–Buffalo Bills 6–27
Philadelphia Eagles–Indianapolis Colts 20–16
Washington Redskins–Green Bay Packers 31–17
Los Angeles Rams–Los Angeles Chargers 35–23
Arizona Cardinals–Chicago Bears 14–16
Seattle Seahawks–Dallas Cowboys 24–13
Detroit Lions–New England Patriots 26–10

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik