NFL: „Egyyardoson a felek” – az új kollektív szerződés kapujában

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2020.02.26. 10:26
null
Napokon belül megszülethet az új kollektív megállapodás (Fotó: Getty Images)
Magyar idő szerint kedd este lezajlottak az egyeztetések az NFL játékos-szakszervezete (NFLPA), valamint a tulajdonosok között a a klubtulajdonosok felvázolt kollektív szerződésének (CBA) tervezetéről.

 

George Atallah, a szakszervezet egyik igazgatója a közösségi oldalán arról számolt be, hogy a mintegy négyórás megbeszélés után az NFLPA saját köreiben egy körülbelül háromórás megbeszélést folytatott, ami után a 32 csapat képviselője a játékos-szakszervezet összes tagja között szavazásra bocsátotta a javaslatot.

EZÉRT KÜZDENEK A FELEK
A jelenlegi tárgyalások menetéről, közte a tulajdonosi várakozásokkal és a játékosok által problémásnak tartott területekkel IDE KATTINTVA OLVASHAT magyarul a The business of football oldalon!

A hivatalos közlemény azt nem taglalja, hogy a tervezetet megszavazta-e a többség. Tom Pelissero, az NFL Network munkatársa a friss információkkal kapcsolatban arról számolt be, hogy ez azt jelentheti, hogy a 32 képviselő legalább az 50 százaléka elfogadta a javaslatot – noha a szakszervezet a voksolás végeredményéről egyáltalán nem kívánt nyilatkozni, így azt sem lehet tudni, hogy a képviselők ajánlják-e a játékosoknak a szerződés aláírását vagy sem –, mivel rendszerint abban az esetben szokták továbbküldeni a játékosoknak, ha úgy gondolják, hogy a tagok legalább fele szintén elfogadja azt, ennyi kell ugyanis ahhoz, hogy a végső, kollektív megállapodás megszülessen.

Pelissero hozzátette: ezzel tulajdonképpen nagyon közel kerültek a felek a végső megállapodáshoz, mint említette, „futballnyelven ez azt jelenti, hogy az egyyardos vonalhoz érkeztek”, a küszöbén állnak annak, hogy meglegyen az új, 10 éves szerződés.

Minden, ami az NFL 2020-as idényével kapcsolatos egy helyen itt!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik