NFL: egy MVP sérültlistán, egy másik újra a kezdőcsapatban

Vágólapra másolva!
2019.11.05. 21:50
null
Nick Foles (7) felépült, vissza is tér a Jacksonville kezdőcsapatába
A Carolina Panthers sérültlistára tette Cam Newtont, így eldőlt, hogy az irányító ebben az idényben nem lép többet pályára.

Newton az előszezon során lábfejsérülést szenvedett, s bár az idényt még el tudta kezdeni, a második játékhéten rásérült, és azóta rehabilitáción van.

Kyle Allen kezdett a helyén, s nem is játszik rosszul, hiszen vele 5–1 a Panthers mérlege, míg Newtonnal a legutóbbi nyolc mérkőzésén kikapott.

Hirdetés

Newton a napokban specialistánál járt, és arra jutottak, hogy nem sürgetik a visszatérést, hiszen lehetetlen megmondani, mikor lesz játékra kész állapotban a 2015-ös idény MVP-je.

Jacksonville-ben viszont visszatér a csapatba az idény elején kezdő irányító, a csapat a hét végi szabadnapját követően Nick Folesra bízza a passzjátékot.

Foles-nak az első héten elszenvedett kulcscsonttörése után irányítóként lehetőséget kapó Gardner Minshew nagyon jól játszott, a csapat 4–4-es mérleget ért el a hatodik körös újonccal. Az évad előtt négy évre 88 millió dolláros szerződést kapó Foles padoztatása egészségesen azonban pazarlás lenne.

Foles a 2017-es idényben Philadelphiában Carson Wentz megsérülése után Super Bowl-győzelemre vezette az Eaglest, s a nagydöntő MVP-je lett.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik