NFL: drámai meccsen nyert a Jacksonville a Buffalo ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.07. 22:23
null
Izgalmas meccsen nyert a Jacksonville
A Jacksonville Jaguars legyőzte a Buffalo Billst az AFC wild card mérkőzésén, így bejutott a főcsoport elődöntőjébe, csakúgy, mint a Carolina Pantherst legyőző New Orleans Saints a Nemzeti konferenciában.


A Bills 1996 óta nem nyert meccset a playoffban, akkor a wild card körben a Miami Dolphinst múlta felül.

Az első negyed egyetlen pontot sem hozott. Ez rossz hír volt a Jaguarsnak, mert az alapszakaszban mind a kilencszer győzött, amikor előnyben volt az első 15 perc után. Azonban amikor döntetlenre állt vagy hátrányban volt, akkor csak egyet húzott be, míg hatszor vereséget szenvedett.

Egészen a második negyed végéig várni kellett az első pontokra. Ekkor Steven Hauschka mezőnygólkísérlete 31 yardról eredményes volt, a Buffalo tehát megszerezte a vezetést. Ehhez 18 játék kellett – az utóbbi 15 évadban a playoffban nem volt ennél hosszabb drive, mely mezőnygóllal ért véget.

A félidőben viszont döntetlen volt az állás, mert hét másodperccel az idő letelte előtt Josh Lambo is berúgta a labdát 44 yardról.

A harmadik negyed végén Ben Koyack negyedik kísérletre elkapta Blake Bortles egyyardos passzát (touchdown), és Lambo jutalompontja is érkezett, ezzel a Jaguars 10–3-ra átvette a vezetést.

Röviddel a vége előtt a Bills irányítója megsérült, Tyrod Taylor helyett Nathan Peterson állt be. Neki kellett volna touchdownig vezetnie a csapatot, de az utolsó percben eladta a labdát, így a Jacksonville 10–3-ra győzött.

Az elődöntőben a Jacksonville ellenfele idegenben a Pittsburgh Steelers lesz, a másik meccsen pedig New England Patriots–Tennessee Titans mérkőzést rendeznek.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg az NFL 2017-es szezonját?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

SAINTS (4.)–PANTHERS (5.)

A három punttal induló meccsen először a Panthers lógott meg igazán, de a 25 yardos mezőnygólt mellé rúgta Graham Gano. Ezt egy 80 yardos TD-nal büntette a Saints, Ted Ginn Jr. pont korábbi csapata ellen volt eredményes (7–0).

A nagyszünetig a Panthers csupán mezőnygólokig jutott, míg a Saints újabb két touchdownt jegyzett, így a szünetben 21–9-re vezetett a New Orleanst. Drew Brees az első félidőben gyakorlatilag tökéletesen játszott 230 yarddal és két TD-vel zárta az első 30 percet.

A fordulást követően megint a célzóna előtt rekedt meg a Panthers, erre pedig egy 57 yardos mezőnygóllal felelt a Saints 24–12-re módosítva az állást.

Greg Olsen touchdownja után az amúgy akadozó támadójátékot bemutató Saints Alvin Kamara játékával felelt, így eldőlni látszott a meccs (31–19)

Az agyrázkódás-protokollon áteső Cam Newton Christian McCaffreynek adott 56 yardos TD-passzával szépített, majd egy 4. kísérletet követően interceptiont szerzett a Panthers, de végül nem tudott újabb TD-t szerezni, így a Saints 31–26-ra nyert, és bejutott az elődöntőbe, ahol a Minnesota vendége lesz.

AMERIKAI FUTBALL
NFL
RÁJÁTSZÁS, WILD CARD MÉRKŐZÉSEK

Jacksonville Jaguars (3.)–Buffalo Bills (6.) 10–3 (0–0, 3–3, 7–0, 0–0)
New Orleans Saints (4.)–Carolina Panthers (5.) 31–26 (7–0, 14–9, 3–3, 7–14)

NFL 2017, RÁJÁTSZÁS
WILD CARD MÉRKŐZÉSEK (2018. 1. 6. – 1. 7.)
AFC
Jacksonville Jaguars (3.)–Buffalo Bills (6.)
10–3
Kansas City Chiefs (4.)–Tennessee Titans (5.) 21–22
NFC
Los Angeles Rams (3.)–Atlanta Falcons (6.) 13–26
New Orleans Saints (4.)–Carolina Panthers (5.) 31–26
KONFERENCIA-ELŐDÖNTŐK (2018. 1. 13. – 1. 14.)
AFC
New England Patriots (1.)–Tennessee Titans (5.) 2018. 1. 14. 2.15
Pittsburgh Steelers (2.)–Jacksonville Jaguars (3.) 2018. 1. 14. 19.05
NFC
Philadelphia Eagles (1.)–Atlanta Falcons (6.) 2018. 1. 13. 22.35
Minnesota Vikings (2.)–New Orleans Saints (4.) 2018. 1. 14. 22.40
KONFERENCIADÖNTŐK (2018. 1. 21. – 1. 22.)
AFC
Az AFC jobbik kiemelésű továbbjutója (1./2./3.)–Az AFC gyengébb kiemelésű továbbjutója (2./3./5.)
2018. 1. 21. 21.05
NFC
Az NFC jobbik kiemelésű továbbjutója (1./2./4.)–Az NFC gyengébb kiemelésű továbbjutója (2./4./6.) 2018. 1. 22. 0.40
SUPER BOWL 52 (2018. 2. 5.)
Az AFC győztese (1./2./3./5.)–Az NFC győztese (1./2./4./6.) 0.30
*US Bank Stadium (Minneapolis, Minnesota)
A rájátszás összes mérkőzését élőben közvetíti a Sport Tv.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik