NFL: Brees kipipálta a liga összes csapatát, Thielen: 7/7!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.24. 13:05
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 7. fordulójában Drew Brees újabb szenzációs mérföldköveket ért el, Larry Fitzgerald és Matt Ryan újabb legendát ért be, Adam Thielenre és Patrick Mahomesra pedig lassan nem maradnak szavak.



DREW BREES: 500!
Egy meccsel azután, hogy minden idők legtöbb yardját passzoló irányítóvá vált, Drew Brees a TD-k számában is fontos mérföldkőhöz érkezett, a Ravens elleni rangadón megszerezte az 500., majd az 501. hatpontosát is. A liga történetében ez negyedikként sikerül neki, Peyton Manning 539-cel zárt, Brett Favre 508-cal, Tom Brady pedig jelenleg 504-et tud felmutatni. Brees emellett végre legyőzte a Ravenst is, az ötödik nekifutásra sikerült ez neki, így Manning és Favre után neki is sikerült mind a 32 csapat ellen győznie (a Saints ellen még Chargers-irányítóként).



DREW BREES: 500!
Egy meccsel azután, hogy minden idők legtöbb yardját passzoló irányítóvá vált, Drew Brees a TD-k számában is fontos mérföldkőhöz érkezett, a Ravens elleni rangadón megszerezte az 500., majd az 501. hatpontosát is. A liga történetében ez negyedikként sikerül neki, Peyton Manning 539-cel zárt, Brett Favre 508-cal, Tom Brady pedig jelenleg 504-et tud felmutatni. Brees emellett végre legyőzte a Ravenst is, az ötödik nekifutásra sikerült ez neki, így Manning és Favre után neki is sikerült mind a 32 csapat ellen győznie (a Saints ellen még Chargers-irányítóként).

 



MATT RYAN: 15.!
A csoportriválist irányító Matt Ryan egy TD-passzt adott a hétfő esti rangadón, ezzel 275-nél tart, így beérte Vinny Testaverde-t a 15. helyen. Továbbá Ryan lett a Super Bowl-éra első irányítója, aki egymást követő négy hazai összecsapáson 350 yard fölé jut, miközben nem dob egy interceptiont sem.

DESEAN JACKSON: 10 000! LARRY FITZGERALD: 7.!
Továbbra is a csoportnál maradva, a Tampa Bay Buccaneers elkapója, DeSean Jackson csupán 25 elkapott yardig jutott a Browns legyőzése során, de ez is elég volt ahhoz, hogy átlépje a 10 ezres határt (10 013), az aktív játékosok közül Larry Fitzgerald (15 800), Brandon Marshall (12 351), Antonio Gates (11 631) és Antonio Brown (10 388) után ötödikként – hozzájuk hamarosan csatlakozik Julio Jones, aki immár 9866-nál jár. Odell Beckham Jr. ezektől a számoktól még messze van, viszont az 54. meccsén jegyzett 143 yardjával már 5073-nál jár, nála gyorsabban csak Lance Alworth (52 meccs) jutott el az 5000-es határig.

De ha már Fitzgerald szóba került, a Broncos ellen megszerezte pályafutása 111. elkapott touchdownját, amivel beérte Tony Gonzalezt az örökranglista 7. helyén. A még játszók közül csak Gates (115) előzi meg.

NEWTONÉK CSODANEGYEDE
A címvédő Eagles 17–0-s negyedik negyedbeli előnyről kapott ki otthon 21–17-re a Pantherstől. A 17 pontos hátrányból fordítás a Carolina történetének holtversenyben legnagyobb tette. Cam Newton az utolsó negyedben szenzációs volt, 201 yardot és 2 TD-t passzolt.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg az NFL 2018-as idényét?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

MAHOMES ÉS THIELEN CSODASOROZATAI
Patrick Mahomes sorozatban a hatodik meccsén zárt 300 passzolt yard felett, 23 éves vagy annál fiatalabb irányító esetében a csúcs eddig négy ilyen találkozó volt! A Bengals elleni 4 TD-passzával már 22-nél jár, a pályafutás első nyolc meccsén eddig Kurt Warner volt a csúcstartó 21-gyel.

Adam Thielen pedig a szezonbeli hetedik meccsén is 100 elkapott yard fölé jutott – ilyenre legutóbb 1961-ben volt példa, akkor Charley Hennigannek sikerült ez. Az egymást követő 100 yardos meccseket tekintve Calvin Johnson 2012-es menetelése az etalon, ő a 9. fordulóbeli, Jaguars elleni 129-es teljesítménytől kezdve összesen nyolcszor ért el három számjegyű yardot, a Minnesota (207) és az Atlanta (225) ellen pedig 200 fölé is jutott. Ebben az idényben az utolsó meccsen szakadt meg a sorozat, 72-ig jutott a Chicago ellen, végül 1964-gyel zárt, ezzel azóta is ligarekorder.

BORTLESNEK LONDONBAN JÖN A MEGVÁLTÁS?
Vasárnap lecserélték az újra bukó Jaguars irányítóját, viszont az angol fővárosban eddig még hibátlan: mindhárom meccsét megnyerte, csapata átlagban 36 pontot szerzett, ő pedig 8 TD-passz mellett csak egy interceptiont dobott.

SZÁRNYALÓ KOSOK
A Los Angeles-i csapat a hetedik meccsét is megnyerte, újra nagyüzemi szinten termelve a pontokat. Eddig 235-nél jár a gárda, 7–0-s mérleg mellett pedig csupán öt csapat szerzett ennél is többet.

 



AZ ELŐZŐ HÉT LEGJEI

Passzolt yardok:Eli Manning (NY Giants) 399
Futott yardok:Kerryon Johnson (Detroit) 158
Elkapott yardok:Sterling Shepard (NY Giants) 167

A kategóriák első helyezettjei
Passzolt yardok:
Matt Ryan (Atlanta) 2335
Futott yardok:Todd Gurley (LA Rams) 686
Elkapott yardok: Adam Thielen (Minnesota) 822
Szerelések:Darius Leonard (Indianapolis) 79
Sackek:Aaron Donald (LA Rams) 8
Interceptionök:tíz játékos áll hárommal az élen

BÁTOR JÓSKA

Brees – ahogyan említettük – valóban megszerezte az 500. TD-passzát, de a yardokban jól korlátozta őt a Ravens védelme (212-ig jutott), egy utolsó másodpercekben elrontott extra pont miatt viszont kikapott a Baltimore. Az eddig idegenben nyeretlen Patriots Chicagóban valóban megszerezte első sikerét az otthonától távol, az Eagles viszont 17–0-s előnyről kikapott a Pantherstől, így ez nem jött be (1/3).

Az új héten megjön az áttörés a Giants számára, az 1–6-tal álló csapat legyőzi a 4–2-vel a csoportot vezető Redskinst, Aaron Rodgers eljut ugyan 350 yardig, de a Rams legyőzi a Packerst, a Vikings pedig a rájátszáshoz hasonlóan ismét felülmúlja a Saintset.

TIPPELDE

A 7. körben Herczeg Ádám kis híján hibátlanul zárt – csak a már említett Eagles-botlással nem számolt –, 13–1-gyel zárt. Az összetettben Kun Zsolt beérte az éllovas Borbély Lászlót.

NFL 2018, ALAPSZAKASZ
7. FORDULÓ
2018. 10. 19., 2.20 Arizona Cardinals–Denver Broncos 10–45
2018. 10. 21., 15.30 Los Angeles Chargers–Tennessee Titans* 20–19
2018. 10. 21., 19.00 Chicago Bears–New England Patriots 31–38
2018. 10. 21., 19.00 Indianapolis Colts–Buffalo Bills 37–5
2018. 10. 21., 19.00 Jacksonville Jaguars–Houston Texans 7–20
2018. 10. 21., 19.00 Miami Dolphins–Detroit Lions 21–32
2018. 10. 21., 19.00 New York Jets–Minnesota Vikings 17–37
2018. 10. 21., 19.00 Philadelphia Eagles–Carolina Panthers 17–21
2018. 10. 21., 19.00 Tampa Bay Buccaneers–Cleveland Browns 26–23 – h.u.
2018. 10. 21., 22.05 Baltimore Ravens–New Orleans Saints 23–24
2018. 10. 21., 22.25 San Francisco 49ers–Los Angeles Rams 10–39
2018. 10. 21., 22.25 Washington Redskins–Dallas Cowboys 20–17
2018. 10. 22., 2.20 Kansas City Chiefs–Cincinnati Bengals 45–10
2018. 10. 23., 2.15 Atlanta Falcons–New York Giants 23–20
Szabadnaposok: Green Bay Packers, Oakland Raiders, Pittsburgh Steelers, Seattle Seahawks
8. FORDULÓ
2018. 10. 26., 2.20 Houston Texans–Miami Dolphins
2018. 10. 28., 14.30 Jacksonville Jaguars–Philadelphia Eagles*
2018. 10. 28., 18.00 Carolina Panthers–Baltimore Ravens
2018. 10. 28., 18.00 Chicago Bears–New York Jets
2018. 10. 28., 18.00 Cincinnati Bengals–Tampa Bay Buccaneers
2018. 10. 28., 18.00 Detroit Lions–Seattle Seahawks
2018. 10. 28., 18.00 Kansas City Chiefs–Denver Broncos
2018. 10. 28., 18.00 New York Giants–Washington Redskins
2018. 10. 28., 18.00 Pittsburgh Steelers–Cleveland Browns
2018. 10. 28., 21.05 Oakland Raiders–Indianapolis Colts
2018. 10. 28., 21.25 Arizona Cardinals–San Francisco 49ers
2018. 10. 28., 21.25 Los Angeles Rams–Green Bay Packers
2018. 10. 29., 1.20 Minnesota Vikings–New Orleans Saints
2018. 10. 30., 1.15 Buffalo Bills–New England Patriots
Szabadnaposok: Atlanta Falcons, Dallas Cowboys, Tennessee Titans, Los Angeles Chargers
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik