NFL: Brady érkezésének újabb pozitív hatása a Bucsnál

Vágólapra másolva!
2020.04.08. 22:19
null
Brady 20 év után váltott a Patriots mezéről a Buccaneersére (Fotó: AFP)
Tom Brady érkezése alaposan fellendítette a finoman szólva sem kirakatcsapatként funkcionáló Tampa Bay Buccaneerst, ez ezúttal a mezeladásokban manifesztálódott.

 

Ahogy március 20-án aláírt a Patriots hatszoros bajnok irányítója, a Fanatics sportszergyártó és kiskereskedelmi vállalat arról számolt be, hogy csak aznap több Buccaneers-relikviát adtak el, mint az azt megelőző két hétben összesen.

A két évre 50 (+megfelelő teljesítések esetén további kilenc-) millióért aláíró Bradyvel kapcsolatos ereklyék 900 százalékos emelkedést mutattak, a bérletvásárlási igények jócskán megnőttek, ezzel kapcsolatosan pedig a Buccaneers a jegyarákat is növelhette, tehát az 2000-es évek után a 2010-es években is a legjobbak közé választott irányító hamar „nekiállt ára törlesztésének”.

Az együttes kedden bemutatta új dresszét, amely az 1997 és 2013 között használthoz hasonlít (a 2002-es idény végén nyerte eddig egyetlen bajnoki címét a floridai gárda), ez pedig a várakozásoknak megfelelően újabb nagy robbanást eredményezett.

 

Andrew Siciliano on Twitter

Just delivered to my front door... NEW team, NEW uniform. Your first look at the @TomBrady @Buccaneers jersey.




Csak április 7-én több Buccaneers-mezt adtak el, mint az azt megelőző 17 napban összesen – valamint nem mellesleg a legjobban rajtoló új szerelés is lett ezáltal az NFL történetében.

A Brady-ereklyék 3000 százalékos emelkedést produkáltak, az övé lett a legkeresettebb sportolói relikvia minden sportágat figyelembe véve, ahogyan a Buccaneers tarolt a csapatok között – pedig korábban finoman szólva sem tartozott a gárda a legkeresettebbek közé.

Minden, ami az NFL 2020-as idényével kapcsolatos, egy helyen itt!

A 2020-AS NFL-DRAFT 1. KÖRÉNEK VÁLASZTÁSI SORRENDJE
1. Cincinnati Bengals
2. Washington Redskins
3. Detroit Lions
4. New York Giants
5. Miami Dolphins
6. Los Angeles Chargers
7. Carolina Panthers
8. Arizona Cardinals
9. Jacksonville Jaguars
10. Cleveland Browns
11. New York Jets
12. Las Vegas Raiders
13. San Francisco 49ers
a Coltstól
14. Tampa Bay Buccaneers
15. Denver Broncos
16. Atlanta Falcons
17. Dallas Cowboys
18. Miami Dolphins a Steelerstől
19. Las Vegas Raiders a Bearstől
20. Jacksonville Jaguars a Ramstől
21. Philadelphia Eagles
22. Minnesota Vikings a Billstől
23. New England Patriots
24. New Orleans Saints
25. Minnesota Vikings
26. Miami Dolphins a Texanstól
27. Seattle Seahawks
28. Baltimore Ravens
29. Tennessee Titans
30. Green Bay Packers
31. San Francisco 49ers
32. Kansas City Chiefs
CSERÉK
1/13.
A San Francisco 49ers kapta az Indianapolis Coltstól a DeForest Bucknert érintő cserében
1/18. A Miami Dolphins kapta a Pittsburgh Steelerstől a Minkah Fitzpatrickot érintő cserében
1/19. A Las Vegas Raiders kapta a Chicago Bearstől a Khalil Macket érintő cserében
1/20. A Jacksonville Jaguars kapta a Los Angeles Ramstől a Jalen Ramseyt érintő cserében
1/22.
A Minnesota Vikings kapta a Buffalo Billstől a Stefon Diggst érintő cserében
1/26. A Miami Dolphins kapta a Houston Texanstől a Laremy Tunsilt érintő cserében

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik