A hétszeres Pro Bowler Williams az elmúlt hónapokban nem lépett pályára a csapatában, s a hírek szerint kijelentette, hogy ez a jövőben sem változik meg, elcserélését kérte, ám a Redskins végül nem passzolta el a határidő lejárta előtt (igaz, a nyáron újra próbálkozhat egy esetleges üzlettel).


MENETREND – 1–10. FORDULÓ
MENETREND – 11–17. FORDULÓ
A CSOPORTOK ÁLLÁSA
A KONFERENCIÁK ÁLLÁSA

A támadófalember most elárulta, hogy a Washington még 2013-ban súlyos hibát követett el, az együttes orvosi stábja félrediagnosztizált egy kinövést a fején – mint Williams megjegyezte, a Skins doktorai azt mondták neki, hogy egy jóindulatú, s egyben veszélytelen cisztáról van szó, ami nem okozhat semmiféle problémát, ami után a játékos nem is foglalkozott a kinövéssel.

Igen ám, de Williams később azt tapasztalta, hogy a kinövés egyre nagyobb lesz, emiatt független orvosokhoz fordult, akik rögtön kivizsgálták, s megállapították, hogy a rák egy ritka, ám súlyos formájáról van szó.

„Azt mondták nekem, hogy ez a DFSP, egy ritka fajtája a betegségnek. Majdnem az életembe került ez az egész, szerencsém volt” – idézi a TMZ a sztárt, aki hozzátette, hogy több operációt is elvégeztek rajta, s jórészt az eset miatt teljesen elveszítette a bizalmát a Washingtonban, nem akar már pályára lépni a fővárosi alakulatban.

 


 

NFL 2019, ALAPSZAKASZ
9. FORDULÓ
2019. 11. 1.,   1.20 Arizona Cardinals–San Francisco 49ers 25–28
2019. 11. 3., 15.30 Jacksonville Jaguars–Houston Texans*  
2019. 11. 3., 19.00 Buffalo Bills–Washington Redskins  
2019. 11. 3., 19.00 Carolina Panthers–Tennessee Titans  
2019. 11. 3., 19.00 Kansas City Chiefs–Minnesota Vikings  
2019. 11. 3., 19.00 Miami Dolphins–New York Jets  
2019. 11. 3., 19.00 Philadelphia Eagles–Chicago Bears  
2019. 11. 3., 19.00 Pittsburgh Steelers–Indianapolis Colts  
2019. 11. 3., 22.05 Oakland Raiders–Detroit Lions  
2019. 11. 3., 22.05 Seattle Seahawks–Tampa Bay Buccaneers  
2019. 11. 3., 22.25 Denver Broncos–Cleveland Browns  
2019. 11. 3., 22.25 Los Angeles Chargers–Green Bay Packers  
2019. 11. 4.,   2.20 Baltimore Ravens–New England Patriots  
2019. 11. 4.,   2.15 New York Giants–Dallas Cowboys  
Szabadnapos: Cincinnati Bengals, Atlanta Falcons, Los Angeles Rams, New Orleans Saints