Ryan Tannehill-lel megtáltosodott a szenvedő Titans (Fotó: Getty Images)

 

A Miaminál már leírt irányító Marcus Mariota szenvedése miatt egy tetszhalott Titansbe ugrott be 2–4-nél, ezt követően pedig a Tennessee a liga egyik legponterősebb gárdájává vált, és a hátralévő 10 meccsből hetet is megnyerve bejutott a rájátszásba.

 
NFL DRAFT 2020 – MINDEN INFÓ EGY HELYEN

A Dolphinstól megszerzett irányító szenzációs, 9.6 yardos átlagot hozott össze passzonként, 70.3 százalékban voltak pontosak a dobásai, és a 22/6-os TD/interception-mutatója mellett ez 117.5-ös QB-indexet eredményezett, ami a liga legjobbja volt!

Ennél jobbat csak Aaron Rodgers (122.5 – 2011), Peyton Manning (121.1 – 2004) és Nick Foles (119.2 – 2013) tudott jobbat felmutatni egy idény során kezdő irányítóként, remekléséért az Év visszatérője címet is megkapta. Meg most egy igen masszív szerződést is. 

Hír még a ligával kapcsolatban, hogy a Baltimore Ravens egy 5. körös választási jogért megszerezte a Jacksonville remek védőfalemberét, Calais Campbellt, az Indianapolis Colts pedig kétéves, 33 milliós szerződést kötött támadófalemberével, Anthony Castonzóval.

Minden, ami az NFL 2020-as idényével kapcsolatos egy helyen itt!  

A 2020-AS NFL-DRAFT 1. KÖRÉNEK VÁLASZTÁSI SORRENDJE
1. Cincinnati Bengals  
2. Washington Redskins  
3. Detroit Lions  
4. New York Giants  
5. Miami Dolphins  
6. Los Angeles Chargers  
7. Carolina Panthers  
8. Arizona Cardinals  
9. Jacksonville Jaguars  
10. Cleveland Browns  
11. New York Jets  
12. Las Vegas Raiders  
13. Indianapolis Colts  
14. Tampa Bay Buccaneers  
15. Denver Broncos  
16. Atlanta Falcons  
17. Dallas Cowboys  
18. Miami Dolphins a Steelerstől
19. Las Vegas Raiders a Bearstől
20. Jacksonville Jaguars a Ramstől
21. Philadelphia Eagles
22. Buffalo Bills
23. New England Patriots
24. New Orleans Saints
25. Minnesota Vikings
26. Miami Dolphins a Texanstól
27. Seattle Seahawks  
28. Baltimore Ravens  
29. Tennessee Titans  
30. Green Bay Packers  
31. San Francisco 49ers  
32. Kansas City Chiefs  
CSERÉK
1/18. A Miami Dolphins kapta a Pittsburgh Steelerstől a Minkah Fitzpatrickot érintő cserében
1/19. A Las Vegas Raiders kapta a Chicago Bearstől a Khalil Macket érintő cserében
1/20. A Jacksonville Jaguars kapta a Los Angeles Ramstől a Jalen Ramseyt érintő cserében
1/26. A Miami Dolphins kapta a Houston Texanstől a Laremy Tunsilt érintő cserében