Carson Wentz hosszabbított (Fotó: AFP)

 

A megállapodás új időtartama alatt 128 millió dollárt kereshet a 26 éves játékos, ebből 107 milliót garantáltan megkap, illetve különböző bónuszokkal és ösztönzőkkel akár 144 millióra is nőhet az összeg. Az eddigi kontraktusából hátralévő két évvel együtt így akár 170 milliót is hazavihet Wentz.


MENETREND – 1–10. FORDULÓ
MENETREND – 11–17. FORDULÓ
A CSOPORTOK ÁLLÁSA

„El sem tudom mondani, mennyire izgatott vagyok, hogy további hosszú évekig ebben a nagyszerű városban játszhatok. Ez a világot jelenti nekem, amióta idekerültem a draftról. Tudtam, hogy ez egy különleges hely és itt vannak a legszenvedélyesebb szurkolók” – mondta Wentz videoüzenetében.

A 2017-es idényben Wentz fantasztikusan játszott, rájátszásba vezette a Sasokat, de az alapszakasz hajrájában térdszalagszakadást szenvedett, így cseréje, Nick Foles vezette bajnoki címre a Philadelphiát. Az előző szezonban szintén megsérült az alapszakasz végén, emiatt a playoffban ismét Foles irányított.

Wentz mostanra felépült, így már a tavaszi összetartásokon is részt tudott venni.

Minden, ami az NFL 2019-es idénye előtt történik, egy helyen!

NFL 2019, ALAPSZAKASZ
1. FORDULÓ
2019. 9. 6., 2.20 Chicago Bears–Green Bay Packers  
2019. 9. 8., 19.00 Carolina Panthers–Los Angeles Rams  
2019. 9. 8., 19.00 Cleveland Browns–Tennessee Titans  
2019. 9. 8., 19.00 Jacksonville Jaguars–Kansas City Chiefs  
2019. 9. 8., 19.00 Miami Dolphins–Baltimore Ravens  
2019. 9. 8., 19.00 Minnesota Vikings–Atlanta Falcons  
2019. 9. 8., 19.00 New York Jets–Buffalo Bills  
2019. 9. 8., 19.00 Philadelphia Eagles–Washington Redskins  
2019. 9. 8., 22.05 Los Angeles Chargers–Indianapolis Colts  
2019. 9. 8., 22.05 Seattle Seahawks–Cincinnati Bengals  
2019. 9. 8., 22.25 Arizona Cardinals–Detroit Lions  
2019. 9. 8., 22.25 Dallas Cowboys–New York Giants  
2019. 9. 8., 22.25 Tampa Bay Buccaneers–San Francisco 49ers  
2019. 9. 9., 2.20 New England Patriots–Pittsburgh Steelers  
2019. 9. 10., 1.10 New Orleans Saints–Houston Texans  
2019. 9. 10., 4.20 Oakland Raiders–Denver Broncos  
A TELJES MENETREND ITT!