NFL: Aaron Rodgers már a 9., Mahomes a 2007-es Bradyt idézi

Vágólapra másolva!
2019.09.25. 17:15
null
Patrick Mahomesra egyelőre(?) nincs ellenszer (Fotó: AFP)
Újabb forduló telt el, és már csak nyolc csapat veretlen a tengerentúli profi amerikaifutball-ligában (NFL). Aaron Rodgers újabb legendát ért be, Eli Manning utódja olyat tett debütálása során a Giantsben, amire kétszeres bajnok elődje egyszer sem volt képes, a Ravens támadósora tovább szárnyal, de mindez kevés Patrick Mahomes ellen, a Patriots-védelem ismét remekelt, a Dolphins csapata újra nem. És mint mindig, most sem maradnak el a tippek.

 


ÚJ VARÁZSLAT NEW YORKBAN

Daniel Joneson és a Giantsen sokan röhögtek áprilisban, amikor a New York-i csapat a vártnál lényegesen korábban, 1/6-ra kiválasztotta őt Eli Manning utódjának.

Az első kezdő meccsére csupán a harmadik fordulóig kellett várni, és bár kétszer is elejtette a labdát, amelyet a Buccaneers védői szereztek meg (mindkétszer a négy sackkel záró, a legutóbbi két meccsén hetet gyűjtő Shaquil Barrett volt a „tettes”), kifejezetten reményteli teljesítménnyel debütált: 336 passzolt és 28 futott yardig, valamint 2-2 touchdownig jutott.

Az együttes a szünetben még 28–10-es hátrányban volt, nagyban „köszönhetően” az első félidőben 146 yardnál és 3 TD-elkapásnál járó Mike Evans remeklésének, de a Giants innen is fordítani tudott, és 32–31-re győzött.

Ez a 18 pontos hátrányból történő fordítás a második legjobb mutató egy debütáló irányítótól, hovatovább Eli Manning a karrierje során 44 alkalommal került legalább 18 pontos hátrányba, ő 0–44-gyel áll ezeken a meccseken. Jones 1–0-val. A kezdés, mondhatni, nem volt rossz, de hosszú még az út a sztárságig.



RODGERS MÁR A KILENCEDIK!

A Green Bay Packers irányítója nem kezdte űrszámokkal az idényt, három meccs után 647 yard és 4 TD a mérlege, a Broncos elleni hatpontos passzával viszont már 342-vel áll, így pedig beérte az örökranglista 9. helyén álló Fran Tarkentont. Érdekesség, hogy neki már 168 meccs is elég volt ehhez, a korábbi Vikingnek ehhez anno még 246 találkozó kellett. Ráadásul Rodgersnek igen jó esélye van tovább kapaszkodni még idén, hiszen Ben Roethlisberger (363) szezonja sérülés miatt már biztosan véget ért, Eli Manning (362) pedig a cserepadra küldésével szintén aligha javít már idén. Az aktív játékosok közül Philip Rivers 379-cel a hatodik, Drew Brees 522-vel a harmadik, Tom Brady pedig 524-gyel a második – az élen továbbra is Peyton Manning áll (539).

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg az NFL 2019-es idényét?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

McLAURIN NEM LASSÍT – NEM ÚGY A REDSKINS

Terry McLaurin a Bears elleni hétfő esti rangadón hat elkapásból 70 yardig és egy touchdownig jutott. A Redskins újonc elkapója ezzel a liga 1970-es egyesülése óta a második játékos lett, aki az első három meccsén legalább 60 yardig és egy TD-ig jut (125, 62 és 75 a yardmennyisége ezeken a meccseken). Erre eddig csak Louis Lipps volt képes, 1984-ben a Steelers akkori elsőéves játékosa 183 yard+2 TD-vel nyitott, majd egyaránt 77 yard és 1 TD jött össze a következő két meccsén. A Washington ezzel együtt kikapott, a harmadik meccsén is 30 pont felett engedett az ellenfeleknek. Ez már sorozatban a hetedik elveszített hétfő esti rangadója volt amúgy a fővárosi csapatnak!

SOSEM LÁTOTT RAVENS-STARTOK

A Baltimore az első három fordulóban egyaránt touchdownt szerzett az első támadása során, ilyen hosszú szériára még sosem volt képes a Ravens. Az együttes számára ennek ellenére nem jött össze ezúttal egy győzelem, mert...

...MAHOMES A 2007-ES BRADYT IDÉZI!

Az előző idény MVP-jére nem maradnak szavak, egyszerűen jelenleg nem látni, ki tudná megállítani Patrick Mahomest. A Ravens elleni 374 yardjával és 3 TD-passzával az idény első három meccsén egyaránt eljutott 300-ig és 3-ig, ilyen szériára pedig korábban csak Tom Brady volt képes. A New England irányítója még a 2007-es idény 6. és 8. fordulója között 1048 yardig és 14 TD-passzig jutott, Mahomes yardokban bőven előzi (1195), de a hatpontosoknál nagy a hátránya (14–10).



NYOLCAN MÉG MINDIG ÁLLNAK

Három fordulót követően már csak nyolc csapat veretlen az NFL-ben, bár ha a történelmi mutatóját nézzük, helyesebb, ha úgy fogalmazunk, hogy még mindig van nyolc veretlen csapat, hiszen ez előtt csupán az 1998-as kiírásban fordult elő ilyen. A Bills, a Chiefs, a Cowboys, a Packers, a Patriots, a Rams és a 49ers 3–0-val áll, a Lions pedig két győzelemmel és egy döntetlennel. Mivel a Bills és a Patriots, valamint Lions és a Chiefs egymás ellen játszik ebben a fordulóban, ez a szám minden bizonnyal csökken majd – de a Detroit döntetlenje után azért az ember már nem meri ezt 100 százalékra venni...

A KONFERENCIADÖNTŐ ÓTA TART A BETONVÉDELEM

A Patriots a papírformának megfelelően a Jetset is elintézte, a 30–14-es végeredmény talán még nem is mutatja meg valójában, hogy milyen sima volt a meccs, hiszen a New York pontjait egy elejtett punt és a Brady helyére beálló Jason Stidham eladott labdájából szerezte. Mindez azt is jelenti, hogy a New England védelme egy pontot sem engedett, ahogyan a Dolphins ellen sem, a Steelers és a Rams ellen pedig csupán egy-egy mezőnygól jött össze a Pittsburghnek és a Los Angelesnek. A Hazafiak legutóbb a januári konferenciadöntőben, a Chiefs ellen kaptak touchdownt!

ÚJABB DELFIN-MÉLYREPÜLÉS

A Miami kifejezetten biztatóan kezdett a Dallas ellen, a szünetben reálisabb lett volna, ha a Dolphins neve mellett áll a több pont, mindenesetre Josh Rosen irányításával NFL-csapatnak tűnt a gárda. A második félidőben viszont a Cowboys már hozta a papírformát, ezt a 30 percet 21–0-ra, a meccset pedig 31–6-ra nyerte meg. A floridai csapat már –117-es pontkülönbséggel áll, ilyen rossz rajtra 1923-ig kell visszamenni.



AZ ELŐZŐ HÉT LEGJEI

Passzolt yardok: Russell Wilson (Seattle) 406
Futott yardok: Christian McCaffrey (Carolina) 153
Elkapott yardok: Mike Evans (Tampa Bay) 190

A kategóriák első helyezettjei
Passzolt yardok:
Patrick Mahomes (Kansas City) 1195
Futott yardok: Dalvin Cook (Minnesota) 375
Elkapott yardok: Keenan Allen (LA Chargers) 404
Szerelések: Luke Kuechly (Carolina) 36
Sackek: Shaquil Barrett (Tampa Bay) 8
Interceptionök: Devin McCourty (New England) 3

BÁTOR JÓSKA

A Steelers végül alulmaradt a 49ers otthonában, a Chiefs 30 pont fölé jutott, de legalább valóban legyőzte a Ravenst (33–28), a Redskins és a Bears viszont már teljesen hozta az elvártat, a legalább 45 pontos tippet eggyel teljesítették túl a csapatok (15–31), így mondjuk, hogy 50 százalékra kijött a mutató.

A Bills ellen meglesz Tom Brady idénybeli első labdavesztése, a Giantsben Daniel Jones újra legalább 300 passzolt yardig és legalább 3 összesített touchdownig jut, a Broncos védelme pedig végre szerez sacket (legalább kettőt), de ez is kevés lesz a Jaguars ellen.

TIPPELDE

Az előző fordulóban Bálint Mátyás, Kun Zsolt és Török Dániel is 11–5-tel zárt, az összetettben a Sport Tv (szak)kommentátora két ponttal vezet.

NFL 2019, ALAPSZAKASZ
3. FORDULÓ
2019. 9. 20., 2.20 Jacksonville Jaguars–Tennessee Titans 20–7
2019. 9. 22., 19.00 Buffalo Bills–Cincinnati Bengals 21–17
2019. 9. 22., 19.00 Dallas Cowboys–Miami Dolphins 31–6
2019. 9. 22., 19.00 Green Bay Packers–Denver Broncos 27–16
2019. 9. 22., 19.00 Indianapolis Colts–Atlanta Falcons 27–24
2019. 9. 22., 19.00 Kansas City Chiefs–Baltimore Ravens 33–28
2019. 9. 22., 19.00 Minnesota Vikings–Oakland Raiders 34–14
2019. 9. 22., 19.00 New England Patriots–New York Jets 30–14
2019. 9. 22., 19.00 Philadelphia Eagles–Detroit Lions 24–27
2019. 9. 22., 22.05 Arizona Cardinals–Carolina Panthers 20–38
2019. 9. 22., 22.05 Tampa Bay Buccaneers–New York Giants 31–32
2019. 9. 22., 22.25 Los Angeles Chargers–Houston Texans 20–27
2019. 9. 22., 22.25 Seattle Seahawks–New Orleans Saints 27–33
2019. 9. 22., 22.25 San Francisco 49ers–Pittsburgh Steelers 24–20
2019. 9. 23., 2.20 Cleveland Browns–Los Angeles Rams 13–20
2019. 9. 24., 2.15 Washington Redskins–Chicago Bears 15–31
4. FORDULÓ
2019. 9. 27., 2.20 Green Bay Packers–Philadelphia Eagles
2019. 9. 29., 19.00 Atlanta Falcons–Tennessee Titans
2019. 9. 29., 19.00 Baltimore Ravens–Cleveland Browns
2019. 9. 29., 19.00 Buffalo Bills–New England Patriots
2019. 9. 29., 19.00 Detroit Lions–Kansas City Chiefs
2019. 9. 29., 19.00 Houston Texans–Carolina Panthers
2019. 9. 29., 19.00 Indianapolis Colts–Oakland Raiders
2019. 9. 29., 19.00 Miami Dolphins–Los Angeles Chargers
2019. 9. 29., 19.00 New York Giants–Washington Redskins
2019. 9. 29., 22.05 Arizona Cardinals–Seattle Seahawks
2019. 9. 29., 22.05 Los Angeles Rams–Tampa Bay Buccaneers
2019. 9. 29., 22.25 Chicago Bears–Minnesota Vikings
2019. 9. 29., 22.25 Denver Broncos–Jacksonville Jaguars
2019. 9. 30., 2.20 New Orleans Saints–Dallas Cowboys
2019. 10. 1., 2.15 Pittsburgh Steelers–Cincinnati Bengals
Szabadnapos: New York Jets,San Francisco 49ers

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik