NFL: a magyar származású főedző elhozta a sikert a Bearsnek?

Vágólapra másolva!
2018.10.04. 16:06
null
Matt Nagy megmondta: csak menni kell utána (Fotó: Getty Images)
Öt éve nem volt olyan sikeres sorozata a Chicago Bears nagy múltú NFL-csapatának, mint most: a magyar származású főedző, Matt Nagy vezetésével megnyerte a legutóbbi három meccsét.

 

Van ugye az a hazánkfiainak leleményességét/gátlástalanságát megörökítő amerikai mondás, amely szerint a magyar a forgóajtón mögötted megy be és előtted jön ki. Na most, NFL-koordinátarendszerben ez annyit változik, hogy magyar az, aki a forgóajtón mögötted megy be, és mire kijön, fejjel előre belebotlik egy sztárjátékosba, klasszist farag a törpékből, és még az elkallódni látszó ügyetlen tehetségből is rekordert csinál.

 

A magyar származású Matt Nagy, a tengerentúli profi ligában szereplő Chicago Bears újonc főedzője az évad egynegyedére máris képes mindezeket az erényeket megcsillogtatni, így csapata négy mérkőzés után három győzelemmel áll. Sőt a negyediket, a Green Bay Packers elleni idénynyitót is csak azért veszítette el egyetlen pontocskával, mert az ellenfélnél Aaron Rodgers, az egész liga egyik legjobb irányítója élete mérkőzését játszotta.

Szóval a 40 éves Nagy, aki 2008 óta töltött be segédedzői posztokat a ligában, mielőtt kinevezték a Bears élére, eddig parádésan irányít. A sikeres kezdéshez persze kellett szerencse is: az idényrajt előtt nem sokkal az Oakland Raiders rájött, nem fogja tudni megfizetni a 2016-os év legjobb védőjének is megválasztott klasszist, Khalil Macket, Nagy és a Bears pedig lecsapott a lehetőségre és Mackre, majd a történelem legjobban fizetett NFL-védőjátékosává tette hatéves, 141 milliós szerződéssel.

Eddig minden cent megérte: Mack azonnal kulcsfeladatot kapott, és nemcsak kergeti az ellenfelek irányítóit, hanem zsinórban négy meccsen sikerült a labdát is kiütnie az ellenfelek kezéből. Ilyesmiből hármas sorozatra is két éve volt legutóbb képes bárki – épp ő maga, speciel.

De hát Mack nagydarab, csupa izom, az amerikaifutball-játékos prototípusa, akiről évek óta a vak is látja, hogy egyedülálló tehetség. Ellenben a mindössze 172 centis elkapó, Taylor Gabrielről, és a még nála is öt centivel pöttömebb futóról, Tarik Cohenről kevesen mondanák meg, hogy NFL-játékosok.

A hétvégi, Tampa Bay Buccaneers elleni 48–10-es diadal során viszont mindketten összehoztak több mint 100 yardnyi elkapást és összesen három touchdownt, ami nagyban Nagy edző érdeme: olyan akciókat talál ki, amelyek során apró, de alacsony súlypontú és fürge játékosai le tudnak válni a védőikről, onnantól pedig már jóval nehezebb leteríteni őket, mint a hórihorgas lépegető exkavátorokat. Ehhez olykor az kell, hogy Nagy egyszerre két irányítót küldjön a pályára, ami akkora meglepetés, mintha egy focicsapat két kapussal állna fel, csak éppen szabályos, és a Tampa Bay védelme nem is tudott mit kezdeni a trükkel.

Na meg Mitch Trubiskyvel, a Chicago irányítójával sem, aki egy és negyedszezonos NFL-pályafutása legjobb meccsét játszotta, hat touchdownpasszt adva, eggyel elmaradva az NFL-rekordtól, és a statisztikai mutatók alapján a Bears csaknem százéves történetének harmadik legjobb teljesítményét nyújtva. Előző, újoncévében összesen is csak hét touchdownpasszig jutott – mostani remeklésében ismét csak Nagynak voltak jelentős érdemei: figuráival bolondot csinált a Buccaneers védőiből, és irányítójának sokszor csak el kellett találnia az üresen maradt embert...

Az edző kinevezése óta azt mondogatja játékosainak, bízzanak benne, meglesz az eredménye – és valóban: a Bears legutóbb 2013-ban nyert egyhuzamban három mérkőzést. A következő fordulóban szabadnapos a társaság, úgyhogy Nagy mindenkit elzavart pihenni a hét jelentős részére.

A fiúk azt ígérték, nagyon elszántan és koncentráltan jönnek majd vissza” nyilatkozta, és alighanem teljesítik is az ígéretüket, hiszen mostanra elnyerte a bizalmukat – elvégre hozzásegíti őket, hogy kihozzák magukból a maximumot.

NFL 2018
4. FORDULÓ
2018. 9. 28., 2.20 Los Angeles Rams–Minnesota Vikings 38–31
2018. 9. 30., 19.00 Atlanta Falcons–Cincinnati Bengals 36–37
2018. 9. 30., 19.00 Chicago Bears–Tampa Bay Buccaneers 48–10
2018. 9. 30., 19.00 Dallas Cowboys–Detroit Lions 26–24
2018. 9. 30., 19.00 Green Bay Packers–Buffalo Bills 22–0
2018. 9. 30., 19.00 Indianapolis Colts–Houston Texans 34–37 – h.u.
2018. 9. 30., 19.00 Jacksonville Jaguars–New York Jets 31–12
2018. 9. 30., 19.00 New England Patriots–Miami Dolphins 38–7
2018. 9. 30., 19.00 Tennessee Titans–Philadelphia Eagles 26–23 – h.u.
2018. 9. 30., 22.05 Arizona Cardinals–Seattle Seahawks 17–20
2018. 9. 30., 22.05 Oakland Raiders–Cleveland Browns 45–42 – h.u.
2018. 9. 30., 22.25 Los Angeles Chargers–San Francisco 49ers 29–27
2018. 9. 30., 22.25 New York Giants–New Orleans Saints 18–33
2018. 10. 1., 2.20 Pittsburgh Steelers–Baltimore Ravens 14–26
2018. 10. 2., 2.15 Denver Broncos–Kansas City Chiefs 23–27
Szabadnaposok: Carolina Panthers, Washington Redskins
5. FORDULÓ
2018. 10. 5., 2.20 New England Patriots–Indianapolis Colts
2018. 10. 7., 19.00 Buffalo Bills–Tennessee Titans
2018. 10. 7., 19.00 Carolina Panthers–New York Giants
2018. 10. 7., 19.00 Cincinnati Bengals–Miami Dolphins
2018. 10. 7., 19.00 Cleveland Browns–Baltimore Ravens
2018. 10. 7., 19.00 Detroit Lions–Green Bay Packers
2018. 10. 7., 19.00 Kansas City Chiefs–Jacksonville Jaguars
2018. 10. 7., 19.00 New York Jets–Denver Broncos
2018. 10. 7., 19.00 Pittsburgh Steelers–Atlanta Falcons
2018. 10. 7., 22.05 Los Angeles Chargers–Oakland Raiders
2018. 10. 7., 22.25 Philadelphia Eagles–Minnesota Vikings
2018. 10. 7., 22.25 San Francisco 49ers–Arizona Cardinals
2018. 10. 7., 22.25 Seattle Seahawks–Los Angeles Rams
2018. 10. 8., 2.20 Houston Texans–Dallas Cowboys
2018. 10. 9., 2.15 New Orleans Saints–Washington Redskins
Szabadnaposok: Chicago Bears, Tampa Bay Buccaneers
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik