Darrel Williams (31) öröme érthető: 23 másodperccel a vége előtt szerzett hatpontosával őrizte meg veretlenségét a Kansas City (Fotó: Getty Images)

 


MENETREND – 1–10. FORDULÓ
MENETREND – 11–17. FORDULÓ
A CSOPORTOK ÁLLÁSA
A KONFERENCIÁK ÁLLÁSA

Először vezetett az idényben az évadot borzasztóan kezdő Miami, amely a Los Angeles Chargers ellen került előnybe Josh Rosen DeVante Parkernek adott TD-passzával. 10-10-nél még egymás mellett álltak a csapatok, ám végül Philipp Rivers vezérletével a Chargers nyert – négyből semmi a Delfinek mérlege.

Az ezúttal leginkább futásokban jeleskedő (9 kísérletből 66 yard – mellette három TD-átadást azért jegyzett, de két eladott labdát is) Lamar Jackson vezette Baltimore nem tudta legyőzni a Cleveland Brownst, míg a touchdownig mindössze egyszer jutó Atlanta Falcons kikapott a három TD-passzt kiosztó Marcus Mariota vezette Tennessee Titanstől. Az Oakland Raiders megszerezte második győzelmét, miután legyőzte a sokak által esélyesebbnek tartott Indianapolis Colts gárdáját – így mindkét csapat 2-2-vel áll.

A Kansas City Chiefs tízpontos hátrányból jött vissza a meccsbe a Detroit Lions ellen. Bashaud Breeland 100 yardos fumble utáni visszahordott hatpontosának is köszönhetően át is vette a vezetést a Chiefs, ám Matthew Stafford ezen az estén három TD-passzt is kiosztott, illetve Kerryon Johnson 125 futott yardja sem éppen a „szégyellni való” kategória. Nagyrészt az ő közreműködésüknek köszönhetően a véghajrában sokáig a Detroit vezetett – végül Darrel Williams 23 másodperccel a vége előtt futott touchdownja döntötte el a meccset – négyből négyet nyert eddig a Chiefs.

A New England Patriots a meccs előtt szintén veretlen Buffalo Bills ellen már az első negyedben 13 pontos előnyt alakított ki Brandon Bolden futásával, valamint egy blokkolt punt utáni visszahordott TD-vel.  A második negyedben egy mezőnygóllal, a harmadikban egy hosszú támadássorozat végén begyötört hatpontossal jött közelebb a Buffalo. Egy újabb mezőnygóllal azonban bebiztosította győzelmét a New England, így hiába támadott a végén a Buffalo, elveszítette veretlenségét, miközben a Patriots már 4–0-s mérleggel áll.

A meccs félidejében egy különleges eseményt is láthatott a New Era Field közönsége: a Bills néhány korábbi klasszisának közreműködésével egy esküvőt bonyolítottak le a pályán.

NFL on Twitter

Mackenzie Park and Jordan Binggeli won the @BuffaloBills' NFL100 Experience of a Lifetime, and were married halftime of today's game! Former Bills legends Kyle Williams, @JimKelly1212, @thurmanthomas, and @SteveTasker89 were in the wedding. #NFL100 https://t.co/sha7BTiJ9l


 

NFL, ALAPSZAKASZ
4. FORDULÓ
Atlanta Falcons–Tennessee Titans 10–24
Baltimore Ravens–Cleveland Browns 25–40
Buffalo Bills–New England Patriots 10–16
Detroit Lions–Kansas City Chiefs 30–34
Houston Texans–Carolina Panthers 10–16
Indianapolis Colts–Oakland Raiders 24–31
Miami Dolphins–Los Angeles Chargers 10–30
New York Giants–Washington Redskins 24–3

KÉSŐBB
22.05: Arizona Cardinals–Seattle Seahawks
22.05: Los Angeles Rams–Tampa Bay Buccaneers
22.25: Chicago Bears–Minnesota Vikings (Tv: Sport2)
22.25: Denver Broncos–Jacksonville Jaguars
Hétfő, 2.20: New Orleans Saints–Dallas Cowboys (Tv: Sport2)