NFL: a fordulóban nem lesz Titans–Steelers mérkőzés

Vágólapra másolva!
2020.10.01. 16:46
null
Biztosan elhalasztják a Titans hétvégi meccsét (Fotó: Getty Images)
Már biztosan nem rendezik meg a hétvégi, 4. fordulóban a Tennessee Titans és a Pittsburgh Steelers összecsapását, amelyet a tengerentúli profi amerikaifutball-liga (NFL) csütörtöki közlése szerint a szezon későbbi részében pótolnak.

 

Az már szerdán eldőlt, hogy az eredetileg tervezett vasárnapi időpontban nem játsszák le a két veretlen csapat meccsét, mivel a nashville-i együttesben több játékos és edző is pozitív koronavírustesztet produkált, azonban egy nappal ezelőtt még azt tervezték, hogy csak hétfőre, vagy keddre tolják a találkozót.

A Titansban kedden három játékosról és öt edzőről derült ki, hogy megfertőződött, majd szerdán újabb játékos tesztje hozott pozitív eredményt, csütörtökre pedig további egy-egy játékos és szakember betegedett meg, emiatt döntöttek úgy a liga illetékesei, hogy ebben a fordulóban semmiképpen sem lehet megtartani a mérkőzést.

A Tennessee létesítményeit kedden bezárták a koronavírus további terjedésének megállítása érdekében, az eredetileg szombatig tartó intézkedést határozatlan időre meghosszabbították.

A Titans múlt vasárnap 31–30-ra legyőzte a Minnesota Vikings együttesét, amelynél elővigyázatosságból szintén bezárták a létesítményeket, de mivel mostanáig a klubnál senki nem fertőződött meg, így csütörtökön ismét edzésbe áll a gárda, hogy megkezdje felkészülését a vasárnapi, Houston Texans elleni összecsapásra.

Minden, ami az NFL 2020-as idényével kapcsolatos, egy helyen itt!

NFL 2020, ALAPSZAKASZ
4. FORDULÓ
2020. október 2., 2.20 New York Jets–Denver Broncos
2020. október 4., 19.00 Carolina Panthers–Arizona Cardinals
2020. október 4., 19.00 Chicago Bears–Indianapolis Colts
2020. október 4., 19.00 Cincinnati Bengals–Jacksonville Jaguars
2020. október 4., 19.00 Dallas Cowboys–Cleveland Browns
2020. október 4., 19.00 Detroit Lions–New Orleans Saints
2020. október 4., 19.00 Houston Texans–Minnesota Vikings
2020. október 4., 19.00 Miami Dolphins–Seattle Seahawks
2020. október 4., 19.00 Tampa Bay Buccaneers–Los Angeles Chargers
2020. október 4., 19.00 Washington Football Team–Baltimore Ravens
2020. október 4., 22.05 Los Angeles Rams–New York Giants
2020. október 4., 22.25 Kansas City Chiefs–New England Patriots
2020. október 4., 22.25 Las Vegas Raiders–Buffalo Bills
2020. október 5., 2.20 San Francisco 49ers–Philadelphia Eagles
2020. október 6., 2.15 Green Bay Packers–Atlanta Falcons
ELHALASZTVA
?Tennessee Titans–Pittsburgh Steelers
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik