NFL: 2018-ban (csak) három meccset rendeznek Londonban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.11. 17:34
null
A Tottenham új stadionjában a Raiders és a Seahawks csap össze
A tengerentúli profi amerikaifutball-liga (NFL) bejelentette, hogy mely mérkőzéseket rendezik meg Londonban a 2018-as idényben.

 

A 2017-es szezonnal szemben – amikor a Jacksonville Jaguars–Baltimore Ravens, a Miami Dolphins–New Orleans Saints, a Los Angeles Rams–Arizona Cardinals és a Cleveland Browns–Minnesota Vikings összecsapást rendezték Londonban – ezúttal csak három összecsapást „vándoroltatnak” Európába.

A stadionok közül kikerült a rögbiszentély Twickenham, cserébe bekerült a Tottenham újonnan épülő arénája, amelyben 61 559 néző foglalhat helyet a hírek szerint.

Ezen az összecsapáson nyugati derbit rendeznek a Seattle Seahawks és az Oakland Raiders részvételével, míg a Wembleyben a szokásoknak megfelelően pályára lép a Jacksonville Jaguars, amely a Philadelphia Eaglest fogadja, a harmadik meccs pedig a Tennessee Titans és a Los Angeles Chargers ütközete lesz. Ez utóbbi két találkozónak a sorrendje még nem fix.

NFL-MÉRKŐZÉSEK LONDONBAN
Időpont Párosítás és eredmény
Nézőszám
2007. október 28. Miami Dolphins–New York Giants 10–13 81 176
2008. október 26. New Orleans Saints–San Diego Chargers 37–32 83 226
2009. október 25. Tampa Bay Buccaneers–New England Patriots 7–35 84 254
2010. október 31. San Francisco 49ers–Denver Broncos 24–16 83 941
2011. október 23. Tampa Bay Buccaneers–Chicago Bears 18–24 76 981
2012. október 28. St. Louis Rams–New England Patriots 7–45 84 004
2013. szeptember 29. Minnesota Vikings–Pittsburgh Steelers 34–27 83 518
2013. október 27. Jacksonville Jaguars–San Francisco 49ers 10–42 83 559
2014. szeptember 28. Oakland Raiders–Miami Dolphins 14–38 83 436
2014. október 26. Atlanta Falcons–Detroit Lions 21–22 83 532
2014. november 9. Jacksonville Jaguars–Dallas Cowboys 17–31
83 603
2015. október 4. Miami Dolphins–New York Jets 14–27
83 986
2015. október 25. Jacksonville Jaguars–Buffalo Bills 34–31
84 021
2015. november 1. Kansas City Chiefs–Detroit Lions 45–10
83 624
2016. október 2.
Jacksonville Jaguars–Indianapolis Colts
30–27
83 798
2016. október 23.
St. Louis Rams–New York Giants
10–17
76 473*
2016. október 30.
Cincinnati Bengals–Washington Redskins27–2784 448
2017. szeptember 24. Jacksonville Jaguars–Baltimore Ravens
44–784 592
2017. október 1.
Miami Dolphins–New Orleans Saints0–20
84 423
2017. október 22.Los Angeles Rams–Arizona Cardinals
33–0
73 736*
2017. október 29. Cleveland Browns–Minnesota Vikings
16–3374 237*
2018. október 14.
Oakland Raiders–Seattle Seahawks
**
2018. október 21/28.
Jacksonville Jaguars–Philadelphia Eagles
2018. október 21/28.
Los Angeles Chargers–Tennessee Titans
*A Twickenham Stadionban
**A Tottenham új stadionjában

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik