NFL: 100 esztendő alatt egész kis iparággá fejlődött a liga

BÁLINT MÁTYÁSBÁLINT MÁTYÁS
Vágólapra másolva!
2019.09.05. 14:02
null
100 esztendő alatt egész kis iparággá fejlődött a liga
Száz esztendeje egy autókereskedés tárgyalójából indult hódító útjára a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság, amely mostanra bekebelezte az Egyesült Államokat. Száz évet nehéz dióhéjban összefoglalni, de megpróbáltuk.

 

Éjjel elrajtol az NFL 100. idénye – Bradyék maradnak a csúcson?

Amit a tengerentúli profi amerikaifutball-liga száz év alatt elért, az egészen lefegyverző: tulajdonképpen kilóra megvette a világ leggazdagabb országát. Igen, a leggazdagabbat, ha a fejlettségi fokmérőnek számító nemzeti összterméket, a GDP-t nézzük, merthogy az Egyesült Államok többet termel évente, mint a világ 165 csóringerebb országa együttvéve; és igen, megvette kilóra, ha a tévés népszerűséget vesszük alapul: a történelem húsz legnézettebb amerikai adása közül tizenkilenc egyaránt NFL-mérkőzés, konkrétan valamelyik Super Bowl az elmúlt 33 évből.

Nem akármi ahhoz képest, hogy száz esztendeje még az is csodaszámba ment, ha két focicsapat szervezett keretek között egymásnak eshetett.

AZ APFA CSAPATAI 1920-BAN
Akron Pros, Buffalo All-Americans, Canton Bulldogs, Chicago Cardinals, Chicago Tigers, Cleveland Tigers, Columbus Panhandles, Dayton Triangles, Decatur Staleys, Detroit Heralds, Hammond Pros, Muncie Flyers, Rochester Jeffersons, Rock Island Independents
AZ NFL CSAPATAI 1968-BAN
Cleveland Browns, Dallas Cowboys, New York Giants, Washington Redskins, Philadelphia Eagles, St. Louis Cardinals, Pittsburgh Steelers, Green Bay Packers, Baltimore Colts, San Francisco 49ers, Minnesota Vikings, Detroit Lions, Los Angeles Rams, Atlanta Falcons, New Orleans Saints, Chicago Bears
AZ AFL CSAPATAI 1968-BAN
New York Jets, Houston Oilers, Miami Dolphins, Boston Patriots, Buffalo Bills, Oakland Raiders, Kansas City Chiefs, San Diego Chargers, Denver Broncos, Cincinnati Bengals

Az egyetemi bajnokság találkozóira persze már korábban is tíz-, sőt olykor százezres tömeg volt kíváncsi, de a profik csak alkalomszerűen megszervezett meccseken léptek pályára néhány ezer ember előtt. Ám amikor az első világháború és az 1918-as nagy spanyolnáthajárvány által megtizedelt játékosanyagot a boldog békeidők beköszöntével ismét szerződtetni kellett volna az egyes csapatokhoz, ezek tulajdonosai olyan licitháborúba kezdtek, hogy hamar jobbnak látták egységbe tömörülni, mielőtt mindenki csődbe megy a nagy fegyverkezési versenyben.

Végül 1920. augusztus 20-án egy cantoni autókereskedésben alapította meg tizenegy ohiói és környékbeli csapat az APFC nevű szervezetet, megegyezve, hogy mindent megtesznek a sportág népszerűsítéséért és a színvonal emeléséért, továbbá nem csaklizzák el egymás játékosait, egy hónappal később pedig tizennégyre bővítették a Profi Amerikaifutball-szövetségre (APFA) átkeresztelt liga csapatainak számát.

BAJNOKCSAPAT, KIJELÖLÉS ÚTJÁN

Más kérdés, hogy az alapítók közül csak két brigád érte meg a felnőttkort: a cseh származású George Halas irányította Decatur Staleys ma Chicago Bearsként ismeretes, az akkori Chicago Cardinals pedig immár Arizonában székel. Az első évek ugyanis igencsak kaotikusan alakultak: sorra tűntek fel és el az együttesek, az első bajnokcsapatot hatalmi szóval jelölték ki (lásd kicsivel lejjebb), a második kilétét pedig utólag hozott szabályok alapján állapították meg, hogy aztán sosem kapja meg a szállítás közben elveszett bajnoki trófeát.

Hogy sikerüljön rendet vágni a káoszban, a Columbus Panhandles tulajdonosa, Joseph Carr magára vállalta az elnöki szerepet, 1922-ben átnevezte a ligát, s az elképzelhető összes formában nekiállt az NFL-t népszerűsíteni. Ez egyszerre sikerült jól és rosszul: 1920 és 1930 között 46 csapat alakult és szűnt meg, miután rengeteg üzletember akart felkapaszkodni a focivonatra, amihez azonban egyre több és több pénz kellett. Carr azonban bölcsen felismerte, hogy apró iparvárosok helyett növekvő metropoliszokban érdemes meggyökereztetni a sportágat, így 1930 és 1952 között már csak 14 csapat dobta be a törölközőt.

A SZTORIBAN MEGBÚVÓ MAGYAR SZÁL

Az ötvenes évek derekára masszív 12 csapatos kis liga alakult ki, amely a világ végéig elketyegett volna az akkori amerikai kedvenc, a baseball árnyékában, ha az NFL-ből kiszorult üzletemberek egy csoportja 1960-ban nem alapítja meg az American Football League nevű rivális bajnokságot. Ez nemcsak a focitérkép főleg nyugat-amerikai fehér foltjait pettyezte be, hanem a régi liga territóriumaiba is beavászkodott New Yorktól Bostonig.

A versenyhelyzet jót tett az NFL-nek, a minden amerikai háztartásba ekkoriban betörő televízió pedig még jobbat mindkét riválisnak. A minden hájjal megkent NFL-tulajok közben bölcsen felismerték, hogy a lazább, szabadabb és gátlástalanabbul üzletelő AFL még a fejükre is nőhet (talán nem kellett volna elcsábítaniuk a magyar származású rúgójátékost, Gogolák Pétert az AFL-től, amely a betyárbecsületen esett ekkora csorba után gátlástalanul rabolta le az NFL-csapatokat), úgyhogy felajánlották az egyesülés lehetőségét – hat évvel az ellenliga megalakulása után már nyélbe is ütötték az üzletet.

A Vince Lombardi-trófeáért küzdő NFL-gladiátorok rabul ejtették Amerikát
A Vince Lombardi-trófeáért küzdő NFL-gladiátorok rabul ejtették Amerikát

Végül 1970-ben került sor a két bajnokság összeolvadására, így a hetvenes évektől a béke korszaka köszöntött volna a közben 28 csapatossá duzzadt és immár Amerika minden sarkában jelen lévő ligára – ha nincsenek a játékosok. Velük ugyanis egyfolytában csak a baj volt: szerették volna, ha az egyre vidámabban csühögő pénzgyárban elismerik az ő hozzájárulásukat is (vagyis nagyobb szeletet akartak a tortából), így 1970 és 1987 között négyszer is sztrájkba léptek – az 1982-es idény csonkára is sikerült emiatt.

TIZENÖT KAMIONNAL CSEMPÉSZTEK CSAPATOT

A fejlődés újabb lépcsőfokát az jelentette, hogy a tulajdonosok rájöttek, egy-egy modern stadionból még többet lehet kasszírozni, és azt is felismerték, hogy az eddigre egyre futballéhesebb közönséget képviselő politikusokat is „bele lehet zsarolni” abba, hogy e stadionokat az adófizetők pénzén felépítsék – csak meg kellett fenyegetni őket vagy meglengetni egy új csapat ígéretét. A Baltimore Colts tulaja, a szintén magyar származású Robert Irsay például egyetlen éjszaka leforgása alatt csempészte át 15 kamionnal a Baltimore Colts minden ingóságát az új arénát ígérő Indianapolis városába. 1995 és 2002 között a liga egyleteinek fele kapott új stadiont a maga polgáraitól, és néhány új franchise is alakult (mind vadonatúj arénát kapott néhány százmillió dollárért), legutóbb, 2002-ben a Houston Texans lépett be a körbe – 32.-ként.

Közben az egekbe szökő összegű tévés szerződéseknek, az internetnek és a mesteri önreklámnak (amelynek köszönhetően immár a február és augusztus közötti meccsmentes időszakban is az NFL folyik az amerikai csapokból, és lassan az egész földkerekség elkapja a focivírust) köszönhetően még tovább fejlődött a liga: 2027-re már 25 milliárd dolláros éves bevételt terveznek arrafelé (ez több, mint amennyit Izland vagy Észtország megtermel), az átlagos NFL-franchise pedig az elmúlt húsz évben megötszörözte, az utóbbi ötben megduplázta az értékét (ez jelenleg 2.5 milliárd dollár).

Száz esztendő alatt tehát egész kis iparággá fejlődött az NFL, amely mellesleg rendületlenül termeli a vagyont a csapatok tulajdonosainak, és csak egyre és egyre hízik. Más kérdés, hogy vajon megér-e további száz évet, vagy kipukkad addigra. Az amerikai futball egészségkárosító hatása az utóbbi évek egyik legforróbb témája Amerikában, és az újabb és újabb felvételek az Alzheimer-kóros, depressziós, leépült exfocistákról egyre több szülő kedvét veszik el attól, hogy tojáslabdát adjon gyermeke kezébe, ráadásul az egykori játékosok milliárdos pereket aggattak az NFL nyakába, mondván, a liga szándékosan hallgatta el előlük, mekkora veszélynek teszik ki magukat.

Persze amíg az 50 legnézettebb tévéműsorból 46 valamelyik NFL-meccs, amint történt az a tavalyi szezonban, addig nagyon azért nem kell félteni a százéves ligát: korához képest egészen jól tartja magát.

Minden, ami az NFL 2019-es idénye előtt történik, egy helyen!

NFL 2019, ALAPSZAKASZ
1. FORDULÓ
2019. 9. 6., 2.20 Chicago Bears–Green Bay Packers Tv: Sport2
2019. 9. 8., 19.00 Carolina Panthers–Los Angeles Rams
2019. 9. 8., 19.00 Cleveland Browns–Tennessee Titans
2019. 9. 8., 19.00 Jacksonville Jaguars–Kansas City Chiefs Tv: Sport2
2019. 9. 8., 19.00 Miami Dolphins–Baltimore Ravens
2019. 9. 8., 19.00 Minnesota Vikings–Atlanta Falcons
2019. 9. 8., 19.00 New York Jets–Buffalo Bills
2019. 9. 8., 19.00 Philadelphia Eagles–Washington Redskins
2019. 9. 8., 22.05 Los Angeles Chargers–Indianapolis Colts
2019. 9. 8., 22.05 Seattle Seahawks–Cincinnati Bengals
2019. 9. 8., 22.25 Arizona Cardinals–Detroit Lions
2019. 9. 8., 22.25 Dallas Cowboys–New York Giants Tv: Sport2
2019. 9. 8., 22.25 Tampa Bay Buccaneers–San Francisco 49ers
2019. 9. 9., 2.20 New England Patriots–Pittsburgh Steelers Tv: Sport2
2019. 9. 10., 1.10 New Orleans Saints–Houston Texans Tv: Sport2
2019. 9. 10., 4.20 Oakland Raiders–Denver Broncos Tv: Sport2
A TELJES MENETREND ITT!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik