NCAA: összejött az álomdöntő az egyetemi futballigában

Vágólapra másolva!
2019.12.29. 08:42
Az LSU és a Clemson játssza az amerikai egyetemi futballiga nemzeti döntőjét január 13-án New Orleansban.

A magyar idő szerint szombat éjjel, illetve vasárnap hajnalban játszott elődöntőben a Louisiana State University könnyedén, míg a Clemson nagy izgalmak után harcolta ki a fináléba jutást.

Az LSU esélyt sem adott az Oklahomának, már az első félidőben eldöntötte az atlantai Peach Bowlt. A Heisman-díjas Joe Burrow irányító a nagyszünet előtt hét touchdownpasszt adott, volt egy futott TD-je is, ami rekord az NCAA kupameccsein. A kiváló idényt futó Burrow ezzel a teljesítménnyel szinte bebetonozta magát az NFL-draft első helyére, az elsőként választó Cincinnati Bengals ugyanis súlyos irányítógondokkal küzd…

Az LSU 63–28-ra győzte le az Oklahomát, Burrow mellett Justin Jefferson elkapót kell kiemelni, a hétből négy TD-passz hozzá érkezett, 14 elkapással és 227 yarddal zárt.

A másik elődöntő, a Fiesta Bowl izgalmasabb volt Arizonában, az Ohio State ugyanis 16–0-ra elhúzott a támadójátékát nagyon nehezen beindító Clemson ellen. Az ohióiak így sem használták ki lehetőségeiket, háromszor is meg kellett elégedniük mezőnygóllal, ami visszaütött, amikor Trevor Lawrence beindította a dél-karolinai támadógépezetet.

A fiatal irányító (aki egyelőre nem megy az NFL-be) 67 yardos TD-futást is bemutatott, két TD-passza közül a második 34 yardos volt, Travis Etienne pedig megnyerte vele a mérkőzést, amelynek végeredménye 29–23 lett.

Az LSU–Clemson döntőt január 13-án éjjel a magyar Galaxy4 csatorna élőben közvetíti.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik