NBA: Westbrook óriási borravalóval lepte meg a hotel alkalmazottait

Vágólapra másolva!
2020.10.07. 12:31
Sajtóértesülések szerint nyolcezer dollár (kb. 2.5 millió forint) borravalóval köszönte meg a szállodai alkalmazottak munkáját Russell Westbrook, az észak-amerikai kosárlabdaligában (NBA) szereplő Houston Rockets sztárja.

A 31 éves kosaras az összeggel kapcsolatos információt nem erősítette meg, de kedden azt nyilatkozta, tökéletes ellátásban részesültek, amíg a Disney World szórakoztató központ területén kialakított, úgynevezett buborékban tartózkodtak, hogy lejátsszák meccseiket.

„Idejüket és energiájukat sem kímélték, hogy a lehető legmagasabb szinten végezzék el a munkájukat. Ez helyes volt a részükről, és a magam részéről én is szeretek helyesen cselekedni” – jelentette ki Westbrook.

Az NBA idényét a koronavírus-járvány miatt fejezték be a floridai Disney World területén, ahol el is szállásolták a csapatokat. A döntő párharc még zajlik a Los Angeles Lakers és a Miami Heat között, Westbrook és a Houston nagyjából két hónapot töltött el a buborékban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik