NBA: világvége a ligában – Jordan ismét lelépett, az All Star-gála elmaradt

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
Vágólapra másolva!
2018.12.09. 10:29
null
Tim Duncan és David Robinson is lemaradt az All Star-gáláról (Fotó: AFP)
1999-ben nem rendezték meg a legnagyobbak seregszemléjét az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA), ráadásul Michael Jordan újra visszavonult.

 

Egy NBA-szezon All Star-gála nélkül olyan, mint a karácsony Kevin (lásd még Reszkessetek, betörők!) nélkül, gyakorlatilag felesleges. Az észak-amerikai profi kosárlabdaliga történetében 1999 volt az egyetlen olyan esztendő, amikor nem rendezték meg a klasszisok seregszemléjét.

PHILADELPHIÁT KÁRPÓTOLJÁK?

Az Associated Press hírügynökség 1998. december 9-én kürtölte világgá a szomorú hírt, amikor az úgynevezett „lockout” (bérvita miatti holtidény) következtében még el sem kezdődött az 1998–1999-es szezon. Végül 1999. február 5-én volt a rajt, és minden csapat ötven mérkőzést játszhatott le az alapszakaszban. A dátum magyar szempontból azért érdekes, mert ekkor lépett pályára első NBA-mérkőzésén Dávid Kornél, aki akkor a Chicago Bulls színeiben szerepelt. A bajnoki címet a San Antonio Spurs szerezte meg végtelenül simán, de térjünk vissza a közleményhez.

„A lockout legújabb áldozata az All Star-gála. Az egyetlen, amit még megmenthetünk, maga a szezon. A negyvenhét évre visszanyúló hagyomány, miszerint összehozzuk a legnagyobb csillagokat, és egy különleges kirakatba állítjuk, ezennel befejeződik. A február tizennegyedikére Philadelphiába meghirdetett All Star-mérkőzés elmarad. Ennek az az oka, hogy a szűkössé váló menetrendbe képtelenség lett volna beiktatni” – szabadkozott David Stern, aki 1984 és 2014 között volt a profi liga komisszárja.

Stern elnézést kért Philadelphiától, és ígéretet tett, hogy a lehető legrövidebb időn belül elviszik a városba az All Star-hétvégét (erre valóban hamar, 2002-ben sor került). A komisszár felhívta Edward Rendell polgármestert a rossz hírrel, a városvezető azonban egyáltalán nem lepődött meg. A lemondás azt jelentette, hogy Philadelphia a becslések szerint 35 millió dollárt bukott. A hoteltulajdonosok biztosan nem repestek az örömtől, ezért a 2002-es gála előtt több óvintézkedést is tettek, nehogy ismét pórul járjanak. Az 1999-ben elveszett éjszakákért és szobafoglalásokért ugyanis nem kaptak kártérítést, többen a bíróságon kerestek jogorvoslatot. Ebből tanulva kedvezőbb szerződéseket kötöttek a szállodák az NBA-vel a 2002-es eseményre – más kérdés, hogy a hotelpark fejlődése miatt ezekből a kontraktusokból bizonyos kevésbé modern szállodák – amelyek 1999-ben ráfaragtak – most simán kimaradtak, míg más hotelek a rossz tapasztalatok miatt maguk faroltak ki...

A BULLST MEGRÁZTÁK A TÖRTÉNTEK

Mivel All Star-mérkőzés nem volt, az újoncok sem mutathatták meg tudásukat, többek között Vince Carter, Dirk Nowitzki, Paul Pierce vagy Jason Williams. Emiatt a 2000-es gálától kezdve bevezették, hogy az újoncok a másodévesekkel mérkőznek.

Csak tetézte a bajt, hogy a lockout közben, a gálameccs lemondása után egy hónappal Michael Jordan, a valaha volt leghíresebb kosárlabdázó is úgy döntött, jobb, ha ismét szögre akasztja a cipőt, ahogy tette 1993 októberében. 1999 januárjában 99.9 százalékos biztossággal jelentette ki, hogy több NBA-mérkőzést nem játszik, ehhez képest 2001. szeptember 25-én, két héttel a borzalmas New York-i terrorcselekmények után közölte, a Washington Wizards színeiben ismét parkettre lép, játékosként kapott fizetését meg felajánlotta az áldozatok megsegítésére. A bajnoki címvédő Chicago Bullst annyira megrázta a távozása (meg többek közt Steve Kerré, Scottie Pippené, Dennis Rodmané) hogy 13–37-es mérleggel zárta a csonka alapszakaszt, aminél csak két rosszabb mutató volt a ligában.

Michael Jordan másodszor is visszavonult (Fotó: AFP)
Michael Jordan másodszor is visszavonult (Fotó: AFP)

Egy szó mint száz, Jordan nem játszott volna 1999 februárjában, noha az előző években toronymagasan ő kapta a legtöbb szavazatot a hátvédek körében Keleten – mondjuk, ki más...

A képzeletbeli 1999-es All Star-kezdőcsapatba jó eséllyel befért volna Keletről Anfernee Hardaway, Allen Iverson, Grant Hill és Alonzo Mourning. Az újonc Carter egy évvel később a legtöbb szavazatot kapta a keleti csatárok közül, ezért nem is játszott a másodévesek csapatában, hanem rögtön a főmérkőzésen vetették be. Nagy bravúr lett volna, ha ezt a bizalmat anélkül is megkapja, hogy a szurkolók akár csak egy éles mérkőzésen látták volna játszani. Szóval vele – így utólag eljátszva a gondolattal – nem számolhatunk, inkább az akkor a Cleveland Cavalierst erősítő Shawn Kemp lehetséges szereplését preferálnánk.

Glen Rice sem mutathatta meg magát (Fotó: AFP)
Glen Rice sem mutathatta meg magát (Fotó: AFP)

A NYUGAT JAVÍTHATOTT VOLNA

1996 és 1998 között Kelet dominált az All Staron, kétszer Jordan, egyszer Glen Rice lett a legértékesebb játékos. Jordan történetét ismerjük, Rice-t épp 1999 márciusában küldte el a Charlotte Hornets a Los Angeles Lakershez. Ha összejön a mérkőzés, a közelmúlt miatt Nyugat bizonyára sikeréhesen, a mérleg kozmetikázásának jegyében ment volna neki riválisának. Ebben segítségére lehetett volna Kobe Bryant, aki már akkor is a legjobbak közül való volt, Gary Payton, a korszakos seattle-i irányító vagy akár Jason Kidd. A magasabbak közül Tim Duncan és Kevin Garnett, valamint Shaquille O'Neal állt készenlétben – azért ilyen kezdősorral könnyen összejöhetett volna a nyugatiak győzelme. Mint ahogy sikerült is 2000-ben, Duncan és O'Neal megosztozott az MVP-címen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik