NBA: Somogyi a Portland ellen kevesebb lehetőséget kapott

Vágólapra másolva!
2012.10.11. 06:56
Somogyi Gergely a Los Angeles Lakers második előszezon mérkőzésén is lehetőséget kapott, igaz a Kobe Bryant és Dwight Howard nélkül felálló Los Angeles-iek vezetőedzője, Mike Brown ezúttal kevesebb lehetőséget adott honfitársunk számára, mint három nappal ezelőtt, amikor a magyar óriás 15 percet lehetett a pályán. Ez alkalommal a Portland Trail Blazers ellen léphetett pályára az arany-lilák 55-ös számú dresszében, s az utolsó negyedben bő négy és fél percet a parketten töltve 1 lepattanó, 1 személyi hiba és 1 eladott labda került a neve mellé.

A Lakers ugyan a második negyedben a Steve Nash, Pau Gasol, Metta World Peace hármasfogat vezetésével átvette a vezetést is a kaliforniai Ontarióban lejátszott összecsapáson, ám a sokkal összeszokottabbnak látszó és lényegesen agresszívebb Blazers abszolút uralta a játékot a fordulás után és 93–75-ös végeredménnyel behúzta első győzelmét az NBA előszezonjában. A Lakers két találkozó után nyeretlen.

A meccsen egyébként sokkal kevesebb lehetőséget kaptak a garantált szerződésért küzdő játékosok a Los Angeles-ieknél, mint legutóbb, így hiába esett ki Somogyi elől a rotációból a gerincsérvvel bajlódó Jordan Hill, illetve továbbra sem öltött szerelést a kezdőcenter, Dwight Howard, ez nem az az összecsapás volt, ahol honfitársunk érdemben bizonyítani tudott volna Mike Brownnak és stábjának. A Los Angeles Lakers legközelebb vasárnapról hétfőre virradóra játszik, méghozzá a Utah Jazz ellen, magyar idő szerint 04.30-tól. A találkozó alatt készült riportok alapján akkor többet láthatjuk majd Gergőt is, mivel a Lakers a mai derbit inkább a csapat magjának összeszoktatására szerette volna használni, a Jazz ellenit viszont inkább a fiatalok tesztelésére fogja.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik