NBA: nem marad el a Lakers–Nets meccs Sanghajban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.10.10. 12:13
Az észak-amerikai kosárlabdaligában szereplő (NBA) Houston Rockets igazgatójának a hongkongi tüntetőket támogató bejegyzése nyomán kialakult feszültségek ellenére csütörtök este megtartják a Los Angeles Lakers és a Brooklyn Nets bemutatómérkőzését Sanghajban.

Mindezt az NBA a meccset népszerűsítő videóval erősítette meg, amelyet a kínai Twitternek is nevezett Weibo mikroblog oldalán tett közzé csütörtökön.

Daryl Morey, a Houston Rockets igazgatója október 6-án Twitter-oldalán tett ki egy képet ezzel az aláírással: Harcoljatok a szabadságért, álljatok ki Hongkong mellett. Adam Silver NBA-főigazgató kedden – a szólásszabadságot hangsúlyozva – kiállt a klubigazgató mellett, mire a kínai állami televízió (CCTV) bejelentette: felfüggeszti az NBA-előszezonos mérkőzéseinek közvetítését.

A keddre és szerdára tervezett NBA-eseményeket ezt követően törölték. A Los Angeles Lakers és a kínai tulajdonban lévő Brooklyn Nets ugyan az eredeti terveknek megfelelően összecsapnak csütörtökön, majd szombaton visszavágót játszanak a dél-kínai Sencsenben, de ezeket a mérkőzéseket sem a kínai állami televízióban, sem pedig a Tencent kínai technológiai óriás tulajdonában lévő, élő közvetítésekkel foglalkozó felületeken nem fogják tudni nyomon követni a kínai szurkolók. A két mérkőzés egyik kiemelt szponzora, a Vivo kínai mobiltelefongyártó még szintén kedden jelentette be, hogy felfüggeszti az együttműködését az NBA-vel.

A kínai állami sajtó a botrány kirobbanása óta számos kritikus hangvételű jelentést tett közzé az NBA-ről. Csütörtökön a China Daily kínai pártlap internetes oldalán egy karikatúra jelent meg „Rossz lépés” címmel: a rajz az NBA hivatalos logóját ábrázolja, a játékos kezében azonban labda helyett egy meggyújtott bomba van azzal a felirattal, hogy „véleménynyilvánítás Hongkongról”.

A CGTN kínai nemzetközi televízió internetes híroldalán pedig a Houston Rockets három játékosának a klubigazgatótól elzárkózó nyilatkozatait méltatták. James Harden és Russel Westbrook hétfőn újságíróknak nyilatkozva kértek elnézést igazgatójuk megjegyzéséért, míg Eric Gordon a Weibo oldalán közzétett üzenetben fejezte ki szeretetét Kína iránt.

Joseph Tsai, az Alibaba társalapítója, aki szeptember óta a Brooklyn Nets tulajdonosa, Facebook-bejegyzésben fogalt állást az ügyben.

„A nyugati sajtó és a Kínával szemben kritikus források súlyosan félreértik, vagy figyelmen kívül hagyják, hogy Kína területi egységének és az ország szuverenitásának kérdéseit illetően 1,4 milliárd kínai állampolgár lép fel egységesen – fogalmazott, majd hozzátette: – Bármilyen szakadár mozgalom témája erős szégyent és haragot kelt a kínaiakban, mivel a történelem során átélt külföldi megszállás gondolatát idézi fel... azt a sérelmet, melyet ez az eset okozott, hosszú idő lesz begyógyítani."

A South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap internetes oldalán egy csütörtökön megjelent cikkben az áll: ugyan az NBA nem teszi közzé bevételeit, a Forbes amerikai üzleti magazin becslése szerint 2018 elején a szövetség kínai tevékenységének összértéke csaknem 4 milliárd dollár (1212 milliárd forint) volt.

Az NBA még az 1980-as évek végén jelent meg a kínai piacon: a CCTV-vel kötött üzletet, melynek értelmében a mérkőzések közvetítéséért cserébe osztozott a kínai állami televízióval a reklámokból befolyó nyereségen. A szövetség első irodáját 1992-ben nyitotta meg Hongkongban, de az NBA kínai üzletága hivatalosan csak 2008-ban alakult meg, akkor mindössze három embert foglalkoztatva – ez a szám mára kétszázra emelkedett. Idén márciusban ráadásul az NBA Pekingben nyitotta meg legelső olyan árukereskedelmet bonyolító üzletét, mely az Egyesült Államokon kívül található, továbbá három akadémiát működtet a távol-keleti országban.

Az Ampere sportelemző cég idén májusban kiadott jelentése szerint az NBA Kína legnépszerűbb sportbajnokságává vált, megelőzve az angol labdarúgó-bajnokságot és a Bajnokok ligáját, az NBA közvetítések díját pedig a 2020 és 2025 közötti időszakra 300 millió dollárra (90 milliárd forint) becsülték.

Júliusban az NBA és a Tencent 1.5 milliárd dollár (454 milliárd forint) értékben szerződött öt évre a mérkőzések online közvetítésére. A 2019-es döntő hatodik mérkőzését becsült adatok szerint mintegy 21 millió kínai szurkoló nézte a Tencent felületein – ezzel szemben az Egyesült Államokban mindössze 18.3 millió néző követte ugyanezt az összecsapást – írja a SCMP.

NBA, ELŐSZEZON
13.00:
Los Angeles Lakers–Brooklyn Nets (Tv: Sport1)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik