NBA: LeBron James döntött, Los Angelesben folytatja!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.02. 07:27
Viszonylag gyorsan lezárult az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) jelen holtszezonjának talán legnagyobb súlyú kérdése: a háromszoros bajnok LeBron James vasárnap este bejelentette, hogy másodszor is elhagyja a Cleveland Cavalierst, és megállapodott a Los Angeles Lakersszel arról, hogy náluk folytatja pályafutását.

LeBron James igent mondott Magic Johnsonék hívó szavára (Fotó: AFP)
LeBron James igent mondott Magic Johnsonék hívó szavára (Fotó: AFP)
LeBron James igent mondott Magic Johnsonék hívó szavára (Fotó: AFP)
LeBron James igent mondott Magic Johnsonék hívó szavára (Fotó: AFP)
LeBron James igent mondott Magic Johnsonék hívó szavára (Fotó: AFP)

Néhány nappal ezelőtt még csak az derült ki, hogy LeBron James nem él játékosopciójával szerződésének utolsó évére – azóta viszont négy évre szóló, 154 millió dolláros szerződésben egyezett meg az őt hívó Lakers-vezetőséggel, közte a korábbi nagyszerű játékossal, Magic Johnsonnal.

A liga egyik, ha nem a legjobb játékosa már másodszor távozik az őt a 2003-as drafton első helyen kiválasztó Clevelandtől: 2010-ben a Miami Heathez távozott, ahol 4 évet töltött, ezalatt két bajnoki címet nyert Dwyane Wade és Chris Bosh csapattársaként.

James 2014-ben visszatért Ohióba, ahol 2016-ban bajnoki címre vezette a Cavalierst a már akkor is bivalyerős, de még Kevin Durant nélküli Golden State Warriors ellen.

Durant azonban 2016 nyarán a Warriorshoz igazolt, azóta pedig James – bár mindkét évben döntőbe vitte a Clevelandet – újabb bajnoki gyűrűt már nem nyert, extraklasszis teljesítménye ellenére sem.

És, hogy ki lesz LeBron James új edzője? A Lakerst jelenleg Luke Walton irányítja, aki ugyanazon a játékosbörzén, amelyen LeBront is kiválasztották (2003-ban), 31 választással később kelt el – a Los Angeles Lakers szerezte meg a játékjogát. Külön érdekesség, hogy Walton is játszott Clevelandben, bár éppen abban az időszakban, amikor James Miamiban pattogtatott, így nem voltak csapattársak. Később a LeBron James vezette Cleveland ellen küzdő Golden State segédedzője is volt 2014-től 2016-ig.

ESPN on Twitter

LeBron will now be coached by Luke Walton, who was drafted 31 picks after him in 2003.




A liga legértékesebb játékosának (MVP) négyszer megválasztott kosaras szerződtetését hivatalosan még nem jelentette be a Lakers, de a 33 éves játékos már az Instagramon köszönetet mondott Clevelandnek.

 

 

Cleveland Scene on Twitter

@KingJames just posted this on his Instagram account following the announcement that he will be signing a four year deal with the @Lakers.



 

A Cavaliers elnöke, Dan Gilbert hivatalos közleményben is megköszönte James szolgálatait, elismerve, hogy a szupersztár négy év után ismét távozik. Az NBA cikke szerint nem is várható hivatalos sajtótájékoztató, ahol bemutatják.

Cleveland Cavaliers on Twitter

Statement from Cavaliers Chairman Dan Gilbert: https://t.co/nRcYEtxqHl

Már a Lakers egyik legnagyobb ikonja, Kobe Bryant is kommentálta a döntést – megdicsérte a Jamest Los Angelesbe csábító vezetőséget.

 

 

Kobe Bryant on Twitter

Welcome to the family @KingJames #lakers4life #striveforgreatness @JeanieBuss @MagicJohnson and RP well done!!!




LeBron James az elmúlt nyolc év mindegyikében NBA-döntőt játszott aktuális csapatával. Ahhoz, hogy ez a széria folytatódjon, a bajnok Golden State-en és a Chris Paullal és James Hardennel felálló Houston Rocketsen keresztül vezet az út…

Viszont a hírek szerint a San Antonio Spurstől elvágyódó kiválóság, Kawhi Leonard is a Lakersben folytatná pályafutását. Ha ez az átigazolás is megvalósul, a főleg fiatalokból álló Lakers esélyei jelentősen növekednének…

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik