NBA: közel negyvennel verte a Houstont a Philly; túlórában nyert a Clippers

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2020.08.15. 08:38
null
A Sixers–Rockets derbi nem a pihentetésről szólt (Fotó: Getty Images)
A Sixers–Rockets derbi nem a pihentetésről szólt, ott tényleg kapott egy nagy pofont a Houston – a többi mérkőzésen inkább a cseréket láthattuk a pályán az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszának utolsó játéknapján.

 

Toronto Raptors–Denver Nuggets 117–109

A Raptorsban még voltak motiváltabb játékosok. A kanadaiaknál csak Marc Gasol lépett pályára a kezdőből, a cserék közül viszont többen is meg akarták mutatni magukat, ez döntött végül a javukra. Stanley Johnson csak a második félidőben 19 pontot szerzett, 20 fölé jutott még Paul Watson, hozta magát a Powell, Thomas, Davis trió, csapatszinten pedig 50 százalékos mezőnymutatóval és 51 százalékkal bevert 18 triplával zárták a találkozót. Egyébként már az első negyedben megléptek, majd a záró etapban Johnson pillanatok alatt elsüllyesztett három triplát is, itt dőlt el a küzdelem – ő amúgy eddig 1.5 pontot átlagolt, míg Watsonnak 4 pont volt a karriercsúcsa, ez mindent elmond a mérkőzésről. A Denvernél a bevethető játékosok közül mindenki pályára lépett, de nagyrészt csak csoszogtak, illetve a Jokics, Murray páros tíz, a többi kezdő pedig 15-16 perc után kiszállt – náluk PJ Dozier (20 pont, 8 gólpassz, 5/6 tripla) emelhető ki igazán. Ennél jobban nem érdemes boncolgatni a meccset, sérülés nem történt, más pedig senkit sem érdekelt – egy dolgot viszont Mike Malone kiemelt, hogy megint kaptak 18 triplát, szerinte most már egészen nevetséges, hogy hogyan védekeznek a periméteren, ami nem jó előjel a PO előtt.

A Raptors legjobb dobói: Johnson 23/12, Watson 22/12, Powell 15/9
A Nuggets legjobb dobói: Dozier 20/15, Morris 16/6, Murray 11/9, Bates-Diop 11/3

Indiana Pacers–Miami Heat 109–92

Nem sikerült elkerülni a sérülést. Erik Spoelstra kiültette a Butler, Dragic Adebayo, Crowder, Iguodala sort, de azért az aktív rotációból így is többen ott voltak a pályán – az más kérdés, hogy az első negyedben sok hasznosat nem csináltak, elcsúsztak 15 ponttal, onnan pedig lett, ami lett. Viszont a nagyobb baj az, hogy így sem sikerült elkerülni a sérüléseket: Derrick Jones Jr. hatalmasat esett egy záráson, meghúzta a nyakát és percekig állt miatta a játék, mert végül csak hordágyon tudták levinni őt a pályáról. Összesen annyi pozitívum lehet a floridaiaknál, hogy Kendrick Nunn visszatért, igaz, nem igazán ment neki a játék: 23 pontjához 27 dobásra volt szüksége, 4 gólpasszára 5 eladott labda jutott, de legalább játszott egy meccset a PO előtt. Még egy érdekesség: a már inkább csak „hangadónak” tartott Udonis Haslem a kezdőben kapott helyet, az utóbbi öt év során mindössze másodszor és 24 perc alatt (összesen 21-et játszott eddig a szezonban) 7 pontot (közte egy triplát!), valamint 8 lepattanót tett hozzá.

Jobban akarta az Indy. A Pacersnél is hiányzott négy meghatározó játékos, Warren, Turner, Oladipo, valamint az egyáltalán nem bevethető Sabonis, de náluk a többiek azért jobban törődtek azzal, hogy mi lesz a meccsből. Malcolm Brogdon jól mozgott (16 pont, 6 lepattanó, 6 gólpassz), Doug McDermott 23 pontot szórt (5/11 tripla), Alize Johnson 17 lepattanót húzott le és összesen hatan érték el náluk a tízpontos határt. Nem is volt semmi gond, simán nyerték a találkozót, így az alapszakaszban először verték meg a Miamit, most viszont készülhetnek a valószínűleg teljesen más párharcra, szintén a Heattel szemben...

A Pacers legjobb dobói: McDermott 23/15, Brogdon 16/12, A. Johnson 11/6, J. Holiday 11/9, A. Holiday 11/3
A Heat legjobb dobói: Nunn 23/3, Hill 21/3, Herro 16/9

Los Angeles Clippers–Oklahoma City Thunder 107–103 – hosszabbítás után

Mann ment a tripla dupláért. A Clippersnél Leonard, George, Williams, Harrell, Shamet, Beverley és Morris is hiányzott, viszont a kiegészítők közül többen is próbáltak élni a lehetőséggel: Patrick Patterson 17 pontos, 14 lepattanós dupla duplát hozott, Amir Coffey 21 pontot szórt, Terance Mann pedig egy tripla-duplával kacérkodott. Utóbbi abszolút vezérré lépett elő, végül 25 ponttal, 14 lepattanóval és 9 gólpasszal zárt, így nem lett meg a TD, pedig a társak folyamatosan biztatták – Leonard is mondta neki, hogy már csak egy gólpassz kell, menjen rá, de Mann végül inkább a meccset eldöntő kosarat választotta. A rendes játékidő végén mindkét együttesnek több lehetősége is volt nyerni, de mindkét oldal sorozatosan hibázott, így 87–87-tel zárult a negyedik negyed, aztán a hosszabbításban váratlanul beindult a pontgyártás – Mann egymaga kilencet dobott, ő volt a döntő faktor ezen a tét nélküli mérkőzésen.

A Thunder is pihent. Chris Paul és a sérült Luguentz Dort hagyta csak ki teljes egészében ezt a meccset az OKC-nél, viszont Adams 6, Gallinari 9, Gilgeous-Alexander pedig 14 perc után szállt ki, Billy Donovan is inkább pihentetett. Fontos volt, hogy a buborékba visszatérő Dennis Schröder kicsit belendüljön a PO előtt, így ő játszott 25 percet (17 pont, 4 gólpassz), a padról pedig kedvére alkothatott Hamidou Diallo, aki 27 ponttal és 11 lepattanóval próbálta győzelemre vezetni övéit. Nem sikerült, de ez nem is érdekes, most jöhet a Houston elleni playoff-széria, ahol Russell Westbrook kiesése miatt legalább az első mérkőzéseken kifejezetten jó helyzetben lehetnek.

A Clippers legjobb dobói: Mann 25/3, Coffey 21/6, Patterson 17/12
A Thunder legjobb dobói: Diallo 27/12, Schröder 17/3, Gilgeous-Alexander 13

Houston Rockets–Philadelphia 76ers 96–134

Azért nem így tervezte Mike D'Antoni. Egyáltalán nem mondhatjuk, hogy „szétpihentette” volna csapatát a Rockets trénere, sőt, csak a sérült Russell Westbrook és Danuel House Jr. hiányzott, a többiek játszottak, ráadásul a kezdő nem is csak pár percet, hanem 23–29-et – ennek ellenére 24 ponttal bukták el az első félidőt, abszolút semmi közük nem volt a találkozóhoz. Főleg védekezésben voltak erőtlenek, a festékben iszonyatosan nagy hátrányban voltak (főleg a lepattanóknál, ott 51–27-re kaptak ki), de ezúttal mindezt elöl sem tudták ellensúlyozni, mert csak 25 százalékkal tripláztak és nem tudtak úgy rohanni, ahogy akartak. James Harden 27 pontja és 10 gólpassza szép, de ez az este akkor is pofon ebben a formában – igaz, D'Antoni szerint nem számít, keddre, a PO kezdetére készen fognak állni.

Kellett ez a Sixersnek. Ha volt csapat, amelynek nem volt szüksége különösebb pihentetésre, inkább a ritmus megtalálása volt a fontos, akkor az a Philadelphia, mert az egész szezon arról szólt, hogy Embiid hol játszik, hol nem, keresik a megfelelő szerkezetet, majd most a buborékban is ez volt a helyzet – Ben Simmonst elvesztették, Embiidnek több sérülése is volt és a többiek is kaptak már pihenőt. Úgyhogy Brett Brown most játszatott is mindenkit, még Embiidet is felküldte 23 percre, ez az önbizalomnövelő meccs pedig nagyon kellett is nekik - most megvolt a ritmus, járt a labda, extrán dobtak kintről (18 tripla 47 százalékkal) és végig dominálni tudtak. A kezdő 19–24 percet kapott és kellett nekik, hogy mozoghassanak együtt, úgyhogy most valamivel bizakodóbbak a PO rajtja előtt, de Brown most is kijelentette, hogy szükségük van egy egészséges Embiidre, különben nem érhetik el a céljaikat.

A Rockets legjobb dobói: Harden 27/12, Green 17, Gordon 13/9
A 76ers legjobb dobói: Harris 18/6, Burks 16/12, Embiid 14, Neto 14/

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik