NBA: három csapat is megvált edzőjétől az alapszakasz után

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.04.15. 10:32
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) alapszakaszának szerdai zárónapját követően több csapat is megvált edzőjétől.

A Minnesota Timberwolvesnál szinte rögtön a New Orleans Pelicans elleni találkozó után bejelentették, hogy nem tartanak tovább igényt Sam Mitchell munkájára, a tréner októberben Flip Saunders halálát követően vette át az együttes irányítását.

Csütörtökön a Sacramento Kings első teljes idénye után vált meg George Karltól, aki 33 győzelem mellett 49 vereséggel zárta a szezont, a gárda pedig lemaradt a rájátszásáról.

Washingtonban Randy Wittman munkáját köszönték meg azt követően, hogy a csapat nem jutott be a playoffba, amelynek az előző két szezonban biztos résztvevője volt.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik