NBA: egy legenda búcsúzik – Vince Carter karrierje véget ért

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2020.06.06. 10:06
null
Vince Carter elköszönt az NBA-től (Fotó: Getty Images)
Az Atlanta Hawks lemarad a tengerentúli profi kosárlabdaliga (NBA) 22 csapatos újraindulásáról – ezzel eldőlt, hogy a legendás Vince Carter pályafutása véget ér.

Mint ismert, az NBA a héten megszavazta a 22 csapatos folytatást. Keletről és nyugatról is a legjobb nyolc csapat jutott be, illetve ezen felül még a hat legerősebb mérleggel bíró gárda utazhat Orlandóba. A Hawks 20–47-es mérleggel a Keleti főcsoport utolsó előtti helyén áll, így az atlantaiak számára véget ért az idény.

Már korábban tudni lehetett, hogy ez lesz Carter utolsó idénye – a 43 éves kosaras márciusban, a New York Knicks elleni találkozón léphetett pályára utoljára az NBA-ben a járványhelyzet okozta leállás miatt.

A veterán bedobó 1998-ban a Toronto Raptorsban mutatkozott be a ligában, majd hat és fél év után a New Jersey Netshez került. Játszott még az Orlando Magicben, a Phoenix Sunsban, a Dallas Mavericksben, a Memphis Grizzliesben és a Sacramento Kingsben, mielőtt 2018-ban Atlantába szerződött. Az alapszakaszban 1541 mérkőzésen 16.7 pontot, a rájátszásban 88 meccsen 18.1 pontot ért el átlagban.

Nyolcszor hívták meg az All Star-gálára, a liga történetében ő játszotta a harmadik legtöbb alapszakaszmeccset. Utolsó idényében 60 találkozón lépett pályára.

Az amerikai válogatottal 2000-ben olimpiai bajnok Carter – aki 1999-ben az év újonca, 2000-ben a zsákolóverseny bajnoka volt az NBA-ben – az egyetlen játékos, aki 22 idényen át játszott a ligában.

Vince Carter utolsó kosara az NBA-ben

null

null


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik